EQL Directory néven globális adatbázis indult, ami a zeneiparban dolgozó nők adatait gyűjti össze, főként az olyan háttérszerepekben dolgozókét, amelyekben különösen alacsony a nők aránya. A cél az, hogy megmutassa ezeket a nőket (cáfolva a „mítoszt”, hogy nincsenek is), lehetőségeket teremtsen számukra, hogy felkérésekkel megtalálják őket, illetve hogy egymással kapcsolatot teremthessenek. Azzal, hogy láthatóbbá teszi a nőket, másokat is arra buzdít, hogy a zeneiparban kipróbálják magukat, hiszen „ahhoz, hogy elhidd, hogy az álmod valósággá válhat, látnod kell, hogy másoknak már sikerült” – olvasható az oldal céljának ismertetésében.
A SoundGirls nemzetközi szervezet adatain alapuló adatbázisban egyelőre senki nem szerepel Magyarországról (de a tágabb régióból is csak alig néhány zeneszerző, hangmérnök), de bárki jelentkezhet itt. A honlapon több, a nők zeneipari karrierjét, láthatóságát segítő szervezet ismertetését, elérhetőségét is megtalálhatjuk. Az EQL Directory partnerei között van a Spotify is.
Az ismertető szöveg szerint „a producerek és hangmérnökök kevesebb mint 5%-a nő. Mindössze hat nőt jelöltek valaha a Grammy-n az év producere díjra.” A nők alulreprezentáltságáról legutóbb idén januárban jelent meg egy sok lapban idézett vizsgálat. Az Annenberg Inclusion Initiative hat év 600 slágerét vizsgálta meg a Billboard Top 100-ból kiválasztva, és azt találták, hogy az előadók között 16,8% volt a nő, a dalszerzők között pedig mindössze 12,3%. Ráadásul a dalszerző nők háromnegyede csak egy dallal került be a mintába – a másik oldalon viszont találtak kilenc férfit, akik együttvéve a kiválasztott dalok ötödéért felelősek voltak legalább társszerzőként. A legrosszabb arány a slágerek producereinél volt: mindössze 2%-uk volt nő. Ezek az arányok rosszabbak, mint amiket filmiparban találtak a kutatók – igaz egyébként, hogy az etnikai kisebbségek reprezentációjában a zeneipar sokkal jobban teljesített.
Categories: Hírek
Leave a Reply