A Dal+Szerző Playlist az Artisjus magyar zenéket bemutató kétheti sorozata.
Az eheti playlistek meghallgathatók itt:
Szokás szerint bemutatjuk a Hangfoglaló Program által támogatott induló előadókat (a tavalyi nyertesek itt, a tavalyelőttiek itt találhatók meg). A feltételek nem változtak: két-kétmillió forint támogatást kapnak a kiválasztottak arra, hogy egy éven belül egy legalább öt számból álló felvételt és legalább egy klipet elkészítsenek, mentorokkal dolgozzanak. Idén 309 zenekar pályázott, a szakmai zsűri előtt 76 mutatkozott be élőben, közülük választotta ki a zsűri ajánlása alapján az NKA Hangfoglaló Program Kollégiuma a húsz támogatott előadót; huszonegyedikként pedig a megyei tehetségkutatók országos döntőjének győztese is bekerült. Az összes támogatott listája itt található (2014-ig visszamenőleg), a kiválasztás folyamatáról itt lehet bővebben olvasni.
Fangler’s
A K. Fangler Péter énekesről elnevezett, ám a számokat közösen író zenekar idézőjelesen írja önmeghatározásában, hogy „jó értelemben vett” pop; másként: „popzene akusztikus-rock vonalon táncolva”. 2015-ben indultak, egy EP után idén tavasszal jelent meg bemutatkozó nagylemezük Tisztul címmel. Több tehetségkutatón kaptak elismerést; szerepeltek a Holnap tali című ifjúsági sorozatban: egy zenekart alakítottak. Turnéztak a Kowalsky meg a Vegával, és olyanok előtt léptek fel, mint Rúzsa Magdolna és Magna Cum Laude.
A zenekar legnépszerűbb dala (a hivatalos klipnél is nagyobb nézettséget szerzett a Thomas Jeans Live Session keretében készült videó). Ezt mondták róla a Lángoló Gitároknak: „dalszerzés terén nagyon jó irányokat nyitott meg. Itt a harmóniamenet nem egy megszokott, egy kaptafára épülő valami, mégis sikerült belőle egy kerek, letisztult dalt írni, annak ellenére, hogy a bridge tartalmaz a mainstream fülek számára akár extrémnek hangzó megoldásokat is.”
Zene: KOCSIS PÉTER, SZABÓ ZOLTÁN, BÉCSY ANDRÁS BENCE, HELLER PÉTER, JÁMBOR BÉLA. Szöveg: KOCSIS PÉTER. ISWC kód: T-007.272.018-3
A nagylemez címadó számáról is érdekeset nyilatkoztak az említett cikkben: „nemrég voltam Szakos Krisztián előadásán a Dalszerző Expón, ahol többek között arról is szó volt, hogy a mai populáris zenékben már nemcsak a refrén fontos, hanem az úgynevezett „hook” is. Ez egy egyszerűen felidézhető, repetitív dallam a dalban, és mivel ezek pár hangból állnak, kis túlzással mára már szinte minden variációt megírtak, és rengetegen kiválogatták közülük a jókat. Ebben a dalban mi is egy hasonló megoldással kísérleteztünk, és úgy oldottuk meg, hogy ez a hook ne legyen elcsépelt, hogy megtöbbszöröztünk egy csordavokált. Ez persze háttérvokál, de ezzel a megoldással nagyon vastagon szól. Szerintem ez az egyik legjobb dalunk, és a közönség is nagyon lelkesen fogadja a koncerteken.”
Zene: TÓTH ANDRÁS, HELLER PÉTER, VERÓK ANDRÁS LÁSZLÓ, K FANGLER PÉTER, SZABÓ ZOLTÁN. Szöveg: PÁSZTOR SÁMUEL. ISWC kód: T-007.302.287-3
Wellhello x Halott Pénz: Emlékszem, Sopronban
A YouTube-on hatalmasat taroló fesztiválhimnuszra remix- és átdolgozásversenyt is kiírtak a VOLT szervezői, ezt nyerte meg a zenekar ezzel a feldolgozással; nagylemezük megjelenése előtt egyik legkomolyabb szakmai elismerésüknek nevezték ezt a győzelmet. (A stream oldalakon nem található meg.)
Az átdolgozás bejelentése még folyamatban van.
OHNODY
Hegyi Dóri először vendégénekesként tűnt fel, főként az elektronikus zene érzékenyebb fajtáihoz tartozó számokban hallhattuk. Így már meglehetős ismertségre tett szert, mire OHNODY néven először 2017 végén jelentkezett saját dallal, majd 2018-ban kezdett koncertezni, és hozott ki egy EP-t Nude címmel. (A borító egy részlete illusztrálja e cikkünket.)
Mius: Delusional feat. Dóri Hegyi
A legismertebb dal, amelyben Hegyi Dóri vendégeskedett, valószínűleg a – korábban CSTP-támogatott – Belau Island of Promise című, az Aranyélet főcímdalává is lett száma. (Ebben a Playlistben szerepelt.) Azt talán kevesebben tudják, hogy a Mius e dalát, amiben az ő hangja áll a középpontban, a német Sonar Kollektiv jelentette meg.
Zene: ÁLMOS GERGELY. Szöveg: HEGYI DÓRA. ISWC kód: T-007.257.428-7
Az első megjelent OHNODY-dal, ami a hangulatában hasonló, sejtelmes, melankolikus és érzéki EP egészének hangulatát jól érzékelteti. A Nude „összes száma más szemszögből mutat be szexuális alapokra helyezett emberi kapcsolatokat. A Water egy olyan állapotot fogalmaz meg, amiben a főszereplő egy mérgező szituációban van, amivel magát húzza le, közben mégis élvezi a helyzetet” – mondta róla. A producer High Love.
Zene: LOTFI ÁRZSÁNG ÁRON, OHNODY. Szöveg: OHNODY. ISWC: T-007.293.962-8
Az első magyar nyelvű OHNODY-dal, amin jobban érezhető, hogy az, amit az énekesnő így fogalmazott meg: „nagy hatással van rám a népzene és minden olyan modern zene, amiben erősen él a folklór”. A hangulat nem változott radikálisan, a kíséret igen: elektronika helyett a visszafogott gitárokon van a hangsúly. (A zene és szöveg OHNODY műve, a hangszerelés a Mary Popkids-tag Kama segítségével készült)
Zene: OHNODY, MAKUMI KAMAU. Szöveg: OHNODY. ISWC: T-007.300.027-7
Carson Coma
A gimis zenekarként indult, majd átalakult Carson Coma sajátos önmeghatározása: „italo-psych-beat”. Több tehetségkutatón értek el jó eredményeket, jelenleg a Kikeltetőben vannak versenyben.
A zenekar eddigi egyetlen megjelent dala erősen retrós, de kikacsintva, bolondozva – úgy, hogy közben érezhetően nagyon profi munkáról van szó. A debütáló klip is feltűnést keltett, Komróczki Dia ismert fotós első rendezői munkája bevallottan Wes Anderson képi világát idézi meg.
Zene: HÉRA BARNABÁS, KUN BÁLINT, FEKETE GIORGIO ANDRÁS, JÓNÁS ATTILA, SZAUER DÁNIEL MIHÁLY. Szöveg: FEKETE GIORGIO ANDRÁS. ISWC kód: T-007.306.044-2
DLRM
A zenekart a sajtó gyakran az indie rock és a stoner közé helyezik; ők maguk azt találták ki, hogy gypsindie. Mint mondták, ezt nem kell teljesen komolyan venni: „Igazából indie-aternatív zenekarnak tartjuk magunkat. Mivel annyi indie zenekar van, kellett valami, ami megkülönböztet minket a többitől. Nagy hatással volt ránk a Bohemian Betyárs és a mi zenénk is tartalmaz pattogósabb ütemeket, gitártémákban folkos elemeket.” A zenekar első nagylemeze, a Cheeky Pig 2017-ben jelent meg, de már előtte is csináltak európai turnékat – néha akár a híd alatt sátrazva, de egyre jobb helyekre jutnak el, és van, ahová már visszahívják őket.
Az első – még Delirium néven megjelentetett – EP, a Dear Danube legnépszerűbb, a YouTube-on tízezres nézettségű száma a későbbieknél jobban mutatja az említett folkos-bulis hatást.
A dal regisztrációja még folyamatban van.
A zenekar töményebb hangzású, stoneres oldalát mutatja meg a Cheeky Pig nagylemez nyitódala, egyben a YouTube-on a legnépszerűbb számuk.
Zene: SZABÓ MÁRTON, PETRÓCZI FARKAS ÁDÁM, NÓNIUSZ GÁBOR. Szöveg: SZABÓ MÁRTON. ISWC kód: T-007.281.672-8
Az idei európai turnét vezette fel ez a klip – a fotósként is ismert Bátori ‘Jim’ Gábor rendezése -, ami a zenekar élő bulijaihoz csinál kedvet.
Zene: SZABÓ MÁRTON, PETRÓCZI FARKAS ÁDÁM, NÓNIUSZ GÁBOR. Szöveg: SZABÓ MÁRTON. ISWC kód: T-007.281.674-0
Marble Mist
„Hamisítatlan indie rock zenekar sok beat és progresszív rockhatással fűszerezve” – így jellemzi a Marble Mistet a Hangfoglaló ismertetője. A 2017 tavaszán alakult zenekar az év őszén már első EP-jét is megjelentette, és most decemberben (még nem a Hangfoglaló támogatásával) hozzák ki első nagylemezüket.
Az első, Eternal című EP nyitó száma, amiről a Phenom’enonban megjelent premiercikkben a Marble Mist több tagja is azt mondta, hogy ez a kedvenc dala. „Nagyon magával ragadó a hangulata, és gitáron is nagyon élvezetes játszani, valamint emlékeztet a tavaly tett olaszországi utazásomra is, ami nagyban segített a dal megírásában” – jellemezte Tóth Balázs szólógitáros.
Zene és szöveg: FARAGÓ KÁDÁR ANTAL, SZILVAI SZABOLCS, PLASZKÓ BENCE ÁDÁM, TÓTH BALÁZS. ISWC kód: T-007.289.646-8
Ez a lendületes, indie-sen pattogós és egyben slágeres – a refrénben még ó-ó-ó-zást is bevető – dal az első nagylemezt vezeti fel.
A dal regisztrációja még folyamatban van.
Haraszti Ádám Projekt
Haraszti Ádám nemcsak névadója, de egyetlen állandó tagja is az együttesnek – és további szokatlan vonás, hogy a zenekarvezető nem más, mint a dobos. Állandó elem továbbá, hogy a jazz groove-os, hiphophoz közeli változatát játsszák. ezen az irányon belül a visszafogottabb, soulos hangzást választva. A zenekart még Londonban alapította Haraszti Ádám, két brit-afrikai és egy svájci zenésszel, majd hazaköltözése után a felállás is átalakult. A jelenlegi tagok: Préda-Kovács Zsolt: klarinét, szaxofon, Deák Atilla: gitár, Szabados-Tóth Bálint: billentyű, szaxofon, Turcsányi Áron: basszusgitár. Rendszeresen koncerteznek Európa-szerte.
Még a londoni felállással rögzítette a Haraszti Ádám Project első, The First című EP-jét, ezen hallható ez a szám, aminek hangulatába a cím és az életrajzi elemek alapján könnyű belehallani a hazavágyódást.
Zene: HARASZTI ÁDÁM. ISWC: T-007.269.953-6
Ez a szintén finomra hangolt, a stúdióban készült élő felvétel már a magyar felállás száma. (A stream oldalakon nem található meg.)
A dal regisztrációja még folyamatban van.
A Playlist meghallgatható a Spotify-on és a Deezeren, valamint a YouTube-on:
Categories: Playlist
Leave a Reply