Dal+Szerző Playlist #61: Zenék a téli Dal+Szerző magazinból

A Dal+Szerző Playlist az Artisjus magyar zenéket bemutató kétheti sorozata.

Az eheti playlistek meghallgathatók itt:

Spotify Deezer YouTube

Ahogy korábban is, ismét összegyűjtöttük azokat a zenéket, amelyekről a Dal+Szerző magazin friss számában olvasni lehet – itt pedig végig is hallgatható, miről szólnak az interjúk, cikkek. (A Spotify- és Deezer lista meglehetősen hiányos.)

Karácsony János

A magazin egyik nagyinterjúja a James és Indián néven ismert legendás gitáros-dalszerző-énekessel készült, és felöleli pályájának kezdetét, a Generált, az LGT-t és a jelent is.

Facebook

Biga & Karácsony James: James Medley

Az interjú nagy része múltidéző, ám azzal kezdődik, hogy Karácsony János nagyon is a jelenben él. Rendszeresen játszik a mai fiatal generációba tartozó zenészekkel, meghívták a Random Tripre, az NKA 25 nagykoncerten az Ivan & The Parazollal játszott stb. Ősszel a rovatunkban itt bemutatott Heincz Gábor ‘Biga’ hívta vendégnek az Akusztikba, ahol James Medley címmel három jól ismert dalt adtak elő: Utolsó szerelmes dal, A dal a miénk, Mondd, mi lesz velem. Ezek közül az első kettő az interjú mellett közölt listán, az öt legjátszottabb Karácsony János-szerzemény között is ott van. Biga egyébként a Zenevonat produkcióban is énekel: ebben Karácsony mellett Solti János játszik LGT-dalokat fiatal zenészekkel. A Zenevonat különösen felértékelődött egy szomorú apropó miatt: Somló Tamás halála után maga az LGT már nem fog többet fellépni. (A fellépés stream oldalakon nem található meg.)

A dal regisztrációja még folyamatban van.

Generál: Weathercock

A Generál zenekar születéséről részletesen beszél Karácsony János. A zenekar, amelynek tagjai 20-21 évesek voltak, hirtelen nagyon sikeres lett: „1971 telétől számítva körülbelül két év, ami nekem nagyon intenzív időszakot jelentett a Generálban, egyre tudatosabbak lettünk, közben végigszáguldottunk a fesztiválokon, az országon, Kelet-Európán.” Sőt, ezen túl is: a Szélkakas című számuk angol nyelvű változata a holland slágerlistára is felkerült. (A Spotify-on csak a magyar változat található, a Deezeren az sem.)

Zene, szöveg: Várkonyi Mátyás. ISWC kód: T-007.137.657-2

Locomotiv GT: Cabolo

Az LGT Loksi című albumán hallható instrumentális szerzemény születéséről ezt meséli Karácsony János: „a Loksi albumnál felvettük húsz, huszonkét dal alapját és jóváhagyták Dusán szövegeit. A dalok java részénél már tudtuk, hogy melyiknek hol a helye dramaturgiailag. De a lemez bizonyos részeinél még kívánt valamit: így született két instrumentális dalom, a Kabolo és az Aquincumi séta. Van, amikor így is jó dolgok tudnak születni, felfokozott állapotban. Nagyon érdekes, hogy a Kabolo milyen utat járt be, képzeld, tanították a Zeneakadémián, ütő szakon. Amikor az amadindás Rácz Zoltán volt a tanszékvezető, bevitte ezt a kompozíciót. És ütőhangszeren úgy szól, hogy leesik a fejed!” (A Deezeren nem található meg.)

Zene: Karácsony János. ISWC kód: T-007.005.588-7

LGT: Blood Shot Eyes

Az a magyar nyelven szintén a legtöbbet játszott Karácsony János-szerzemények közé tartozó A síneken angol nyelvű változata, a Too Long című albumon jelent meg. Ennek felvételeiről és utóéletéről is szó van az interjúban. „Amikor hazajöttünk, azt állította az MHV, hogy nem hoztuk azt az anyagi és erkölcsi sikert, amit elvártak. Pedig ez nem volt igaz, még a munka legelején álltunk, még szépen kifutott volna, de erre fogták. Így nem tudtunk visszamenni, hiába hívtak, hiszen turné után ismét kellett volna klubozni, szerepelni” – foglalja össze Karácsony János. (A Spotify-on csak a magyar változat található, a Deezeren az sem.)

Zene: Karácsony János, Maranatha I Declare, Wallace Lee Paul, Wingfield William Peter. Szöveg: Maranatha I Declare, Wallace Lee Paul, Wingfield William Peter.

Farkas Roland, Felcser Máté / Punnany Massif

A Punnany Massif két frontemberével készült interjút apropója kettős: egyrészt idén volt 15 éves a zenekar, amit egy sajátos válogatással ünnepeltek: a legnagyobb slágerek „a koncertek vibrálását megfogó” új változatait tartalmazó PMXV-vel. Másrészt már készül az új anyag, amiről ezt mondják: „rengeteg formabontó elem lesz benne és szókimondó lesz.” A zenekart rovatunkban itt mutattuk be részletesen.

Honlap Facebook

Kopóggyá (PMXV Version)

Az interjúban sok szó esik arról, hogy a látszólag hirtelen jött sikert valójában mennyi minden előzte meg. Aztán egyszer csak elkezdték felismerni őket az utcán, és „megírtuk a Kopoggyá című dalunkat, ami tulajdonképpen arról szól, amikor mindez tetőzött: még le sem jöttünk a színpadról, de már jöttek az emberek aláírásért, fotóért, mindenkinek volt egy jó vagy rossz szava hozzánk… Ez nagyon sok volt hirtelen. Hiába fontos a nyitottság, volt egy időszak, amikor az emberek elfelejtették, hogy mi is hétköznapi srácok vagyunk. Ekkor született meg ez a dal, ami picit viccesen arról szól, hogy vegyenek vissza. Szerették és vicces volt, hogy mindenki azt gondolja, milyen rossz lehet ez a szituáció, de mindenki azt hiszi, hogy arról a másik tehet” – mondta Felcser Máté. De hozzátette ezt is: „Nekünk a legnagyobb nyereményünk a közönség és az, hogy még mindig itt vannak nekünk.” A playlistben az új, a PMXV válogatáson megjelent változat hallható.

Zene: Felcser Máté, Iványi Szabolcs, Meszes Balázs. Szöveg: Farkas Roland Sándor, Felcser Máté. ISWC kód: T-007.153.508-4

Az utolsó tánc

Szó esik az interjúban a dalok születéséről is. „Igazi receptünk nincs a dalszerzésre, mert olyan is volt, hogy elmentünk egy sítáborba, és aki éppen nem síelt, mindig hozzátett egy picit a dalhoz. Ebből lett Az utolsó tánc.”

Zene: dr. Iványi Szabolcs, Méhes Dorina, Meszes Balázs, Felcser Máté, Kerekes Kornél, Bolbach Gábor, Méhes Adrián. Szöveg: Farkas Roland. ISWC kód: T-007.259.643-0

Lázár Ágoston és Domokos / Esti Kornél

A lapban páros interjú olvasható a Lázár testvérekkel: Ágoston dobos-dalszerző, Domokos énekes-gitáros-dalszerző az Esti Kornél zenekarban (most már csak – lásd lejjebb). A magyar alternatív zene és az indie rock hagyományait összehozó, meglehetősen sötét, vagy legalább melankolikus zenét játszó együttes vezető szerepet tölt be ebben a világban, amit bizonyít például az, hogy új lemezüket három estén mutatták be az A38-on. A zenekar pályáját előző, 2016-os Éjszaka van című lemezükig itt mutattuk be, így most a 2018-as Eltűnt idő című lemezükről, és más munkáikból válogattunk.

HonlapFacebook

Esti Kornél: Akik élnek

Az új lemez legnépszerűbb dala: a 300 ezret meghaladja a nézettsége a YouTube-on – pedig a szöveg nem éppen könnyű. A lemez többé-kevésbé konceptalbum, az idő témáját járja körül: „Ez az idő-koncepció nem egy szigorú tematika; nagyon sokféle dologról szólnak a dalok, és nyilván mindannyiunknak mást jelent az, hogy múlik az idő. De mindannyiunk számára múlik” – mondta a Dal+Szerző magazinnak Lázár Domokos.

A dal regisztrációja még folyamatban van.

Esti Kornél: Vihar

„Amikor [a bátyám] elkezdett szólógitározni, akkor én is belevágtam, és mindenáron le akartam körözni. Sikerült is. Szerintem még mindig technikásabban gitározom, mint ő” – meséli az interjúban Lázár Ágoston, a fiatalabb testvér. Mire Domokos ezt mondja: „Az biztos, ez az új Esti Kornél-lemeznél is beigazolódott. Van rajta egy dal, amihez Ágoston kitalált egy gitártémát és én nem tudom eljátszani. De még csak szégyent sem éreztem emiatt, mert szerintem ő egyszerűen tehetségesebb zenész.” A szóban forgó téma a Vihar című szám végén hallható.

A dal regisztrációja még folyamatban van.

Pegazusok Nem Léteznek: Naíva

A Pegazusok Nem Léteznek „most már egy passzív dolog” – olvasható az interjúban. „Az egész kreatív magja egy kapcsolat volt, aminek vége lett.” A zenekart Lázár Domokos és Ács Eszter alapította 2011-ben, később több tag, köztük Lázár Ágoston is beszállt. Egyik legismertebb – a YouTube-on 85 ezres nézettségű – számuk a Naíva, ami elhangzott az HBO Társas játék című sorozatában.

Zene, szöveg: Ács Eszter, Lázár Domokos. ISWC kód: T-007.166.064-4

Kloggs: Patience

Lázár Domokos más zenekarok mellett producerként is tevékenykedik. Az alább említett Szabó Benedek és a Galaxisok az egyik, a kevésbé ismertek között ott van a különleges, magát „kísérleti-garázs-szintipop” műfajba soroló Klogg is, akikkel idei EP-jükön dolgozott.

Zene: Gressai Ferdinánd, Lévai Péter, Nagy Gerda, Kása Márton. Szöveg: Lévai Péter. ISWC kód: T-007.295.874-7

Huzella Péter

A gitáros-énekes-zeneszerzővel a Hangok és ütemek könyvsorozat harmadik részében jelent életútinterjú, ebből olvashatók részletek a magazinban, bemutatva gyerekkorát, belépését a Kalákába, majd az 1995-ben kezdődött szólópályából a dalszövegeit író Zalán Tiborral való közös munkáját.

Facebook

Kaláka: Első szimfónia (Négy évszak)

„Amikor a Kalákával elkezdtük a zenélést, Weöres Sanyi bácsinak és Tamkó Siratónak is vittünk megmutatni dalokat. Sanyi bácsi volt, hogy átírta a saját versét, hogy jobban passzoljon a dallamhoz, például az Első szimfóniában” – mesélte Huzella Péter a Kaláka korszakáról. Mint mondta, „mikor a Kaláka hozzányúlt a verseihez, még nem akartunk gyerekeknek játszani. A saját korosztályunkat céloztuk meg, és szerintem egyértelmű az is, hogy ezek a versek sokkal mélyebb rétegűek, mint egy sima gyerekvers.”

Zene: Gryllus Dániel, Gryllus Vilmos, Huzella Péter, Radványi Balázs. Szöveg: Weöres Sándor. ISWC kód: T-007.101.500-3

Huzella Péter – Zalán Tibor: Egy ország

Az interjúban Huzella Péter azt mondja, erre a versmegzenésítésére a legbüszkébb. „Legalább fél évig kínlódtam ezzel a dallal. A megírása ahhoz kötődik, amikor sokat kellett vigyáznom édesanyámra. Kora nyár vagy kora ősz volt, ki lehetett menni a teraszra, és látszott a város a lábam előtt, ahogy gyerekkoromban. A reggeli órákban jött a dallam, és azóta is, valahányszor belecsapok a húrokba, látom magam előtt azt a reggelt a teraszon.” (A stream szolgáltatóknál nem található meg.)

Zene: Huzella Péter. Szöveg: Zalán Tibor. ISWC kód: T-007.273.728-0

The Trousers

„2003-ban alakult meg a Trousers névre hallgató garage rock-zenekar, azonban az elmúlt 15 évben annyi tagcserén estek át, hogy már csak az énekes-dalszerző, Kőváry Zoltán maradt meg az eredeti formációból.” A hatvanas évektől a kilencvenes évekig sok rockzenei irányzatból, valamint Kőváry Zoltán a kreativitásról szóló pszichológiai kutatásaiból is ihletet merítő zenekar nemrég jelentette meg ötödik lemezét.

HonlapFacebook

Real Deep Groove feat. Nicke Andersson & Szoni Ferenczi

A 2014-es Freakbeat című album e dala különösen fontos a Trousers számára, hiszen egyik idoljuk is játszik rajta. ” Egy svéd barátunk, aki
követségi titkárként dolgozott korábban, összehozott minket Nicke Anderssonnal, a zenekar egyik fő inspirátorának, a svéd Hellacoptersnek frontemberével.” Nicke a gitárszólót játssza, illetve a klipben is megjelenik – animációs betétként.

Zene és szöveg: Kőváry Zoltán. ISWC kód: T-007.173.963-3

Dancer From The Dance

A Trousers idei lemeze, az Invisible Darkness a korábbiaknál érettebb és talán kevésbé populáris dalokat tartalmaz, valamint komolyabb, társadalmi kérdésekkel is foglalkozik. Az első klip ehhez a számhoz készült

Zene és szöveg: Kőváry Zoltán, Kőváry Péter. ISWC kód: T-007.023.422-8

I Am Soyuz

A különleges történetű, a nagyvilágot bejárt Bozóky Felicia Lili szerepelt már rovatunkban, amikor elnyerte a Hangfoglaló Program támogatását. A Whipple című nagylemez hamarosan megjelenik, egyelőre egy háromszámos Appendix EP vezette fel, amelynek címe természetesen metaforikusan értelmezhető, de rájátszik az előadó orvosi végzettségére is.

Facebook

Still I Fly

I Am Soyuz több különleges hangszeren játszik, az ukulele mellett ezeken: mandolin, gitár, omnichord, tangóharmonika, banjo. „Sokszor egy zeneötlet egy konkrét hangszerből jön, mintha mindegyiknek lenne egy hangja, ami néha megszólal, és abból lesz egy nóta” – mondta a Dal+Szerzőnek.

Zene és szöveg: Bozóky Felícia Lili. ISWC kód: T-007.273.466-7

Lemezajánlók

Szabó Benedek és a Galaxisok: Lehet, hogy rólad álmodtam

„Szabó Benedek sorsdöntő lépésre szánta el magát: letette a gitárt, és helyette a zongorához ült, ezen a hangszeren írta meg az így teljesen más hangulatvilágba helyezett tíz új dalt. A szövegeket tekintve a Galaxisok egyre inkább távolodik a generációs problémáktól, és nyit egy sokkal globálisabb kép felé” – olvasható a rovatunkban többször – legutóbb itt – szerepelt zenekar új lemezéről.

Odett: 10

A lemez „az elmúlt tíz izgalmas évet összegzi, rendszerezi, az énekesnő legfontosabb dalai kaptak helyet rajta. Egy akusztikus lemezről van szó, de nem ‘szimplán’ egyszálgitáros hangszerelésről van szó. A nyitó Van az a pillanat egy acapella verzió, két szerzeményt vonósnégyes kísér, de helyet kapott még két dalban a cimbalom is.” A lemezről a playlistben hallható dal (Szívhang) az egyik, amiben cimbalom is szól.

Ripoff Raskolnikov Band: Small World

A Magyarországon élő osztrák énekes-dalszerző tizenegyedik lemezén „hallhatunk bluest, angolszász folkot és egy kis reggae-t is. A hangsúly nem is ezen van, bár kétségkívül fontos a zene és a szöveg közti összhang is. Inkább olyan, mintha egy hosszú történetet vagy éppen sokszor kegyetlenül őszinte mesét hallgatnánk, aminek drámaiságát nyomatékosítja a zenei aláfestés.”

Imitation: The Original

Az Imitation duó „az itthon kevésbé divatosnak számító indieronica felől közelíti meg a zenét, amit egyébként saját maguk weird popként aposztrofálnak. A csapat debütalbuma egy viszonylag egységes, mégis sokszor eklektikus utazás. Ez köszönhető elsősorban Pápai Zsanett hangjátékának, aki legkülönfélébb hangszíneit veszi elő, és teszi ezzel még érdekesebbé az egyébként igencsak kísérletező dalokat.”

Zanzinger: Seasonal Winds

Az egy szál gitáros fokkal indult Zanzinger első nagylemezén teljes zenekar játszik, és „továbbra is követi az énekes-dalszerző által kijelölt folkos vonalat, de a hangszerelésnek hála sokkal inkább túlmutat az egyszerű műfaji besoroláson. Fülbemászó dallamok, egyedi megoldások és játékosság jellemzi. A szövegvilágot tekintve olyan, mintha egy őszinte mesélőt hallgatnánk, aki elénk tárja keserédes gondolatait.” (A lemezhez még nem készült klip. A YouTube-on a Flown című kiválasztott dalból több változat is hallható, a playlistbe egy élőben, zenekari felállással, korábban rögzített verziója került be. Még korábban Zanzinger szólóban is forgatott hozzá videót.)

Pély Barna: Blue Heart

Pély Barna több mint két évtizede zenél, ez mégis „mindössze” a második szólólemeze. „A Blue Heart lemezre a legjobb kifejezés talán a kavalkád: nyelvileg és zeneileg is egészen különleges összetételű anyagról beszélünk. Helyet kapott a soul és a blues műfaja, de az akusztikus hangszerek és az elektronika találkozásából is egészen egyedülálló dalok születtek.” A lemez még nem jelent meg; a playlistben Pély Barna legutóbbi klipes dala hallható.

A Playlist meghallgatható a Spotify-on, a Deezeren (mindkettő hiányos), valamint itt a YouTube-on:



Categories: Playlist

Tags: ,

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .