A magyar zenei export egy éve a HOTS kiadványában

A 2018-ban már hivatalosan is exportirodaként működő HOTS – Hungarian Oncoming Tunes elkészítette az éves működését áttekintő jelentést. A nyomtatott formában először januárban, a Eurosonic showcase fesztiválon elérhető, kétnyelvű kiadvány egyrészt statisztikákat mutat be, másrészt kiemel számos nemzetközi sikert, röviden bemutatva az előadókat és eredményeiket.

2018-ban a Hangfoglaló Program 113 zenekar 654 külföldi koncertjét támogatta, és ahogy már évek óta, idén is írt ki a szakmai rendezvényekre való kijutást segítő pályázatokat, utóbbiakon 37 zeneipari szereplő nyert. A HOTS maga 27 nemzetközi eseményre delegált összesen 21 magyar zenekart, őket minden esetben az adott showcase szervezői választják ki (olykor nyílt pályázat alapján, olykor a szakma megkérdezésével összeállított shortlist segítségével). A turnécélpontok közül kiemelkedik Németország: az összes támogatott koncert 16%-a ott valósult meg. (A német piac szerepéről, a betörés lehetőségeiről itt írtunk bővebben.)

„Ez volt az első olyan év, amikor négy, nemzetközileg már bizonyított produkció kiemelt stratégiai támogatásban részesülhetett. Ez a támogatás nem közvetlenül a turnézást segíti, hanem azt, hogy az adott produkciók bebiztosíthassák a szerepüket azokon a piacokon, amelyekre már sikerült betörniük” – írja a HOTS. Az 5-5 millió forinttal támogatott négy produkció, vagyis a Belau, az Ivan & The Parazol, a Mörk és a Jónás Vera Experiment eredményeit részletesen be is mutatják.

A háttér megteremtése szempontjából nagyon fontosak a nemzetközi szakmai együttműködések. A HOTS az európai exportirodák szövetségének egyik alapítója; a BuSH csatlakozott az európai feltörekvő tehetségeket felkaroló INES#talent programhoz. A BuSH-sal egyidőben tartották az International Music Managers Forum első kelet-európai fórumát. (Az IMMF volt vezetőjével készült interjúnk itt olvasható, többek között a szervezet szerepéről is szó esik benne.)

A független kiadók és zeneműkiadók európai ernyőszervezete, a (például az európai szerzői jogi irányelv kialakításában is) rendkívül aktívan lobbizó IMPALA is bejelentette, hogy Magyarországot szívesen látja partnerországai között, és megkezdődött a keretek jogi kialakítása is. A HOTS kiemeli, hogy „ezek az érdekközösségek mind a Music Moves Europe program aktív, sikeres pályázói.”

A kiadvány foglalkozik a jogdíjakkal is, kiemelten azzal, hogy a magyar szerzőkhöz az ország határain kívülről érkező jogdíjbevételek hogyan alakultak. A hangfelvételek felhasználása utáni mechanikai jogdíjak 47 millió forintot tettek ki 2017-ben, ezek forrása nagyrészt Nyugat-Európa (86%). A fellépések utáni jogdíjbevéel ennél jóval több volt: 204 millió forint, aminek a forrása 65%-ban közép-kelet-európai élőzenei esemény volt, és 26%-ban Nyugat-Európa. A HOTS egyik célja, hogy „az alacsonyabb bevételt termelő piacokon serkentse a magyar könnyűzene jelenlétét”.

A kiadvány „sajtószemle” összeállítása magyar előadók megjelenéseiről



Categories: Hírek

Tags: , ,

Leave a Reply

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.