Ha Taylor Swiftnek sem sikerült, akkor működhetnek-e a sztárok előfizetéses appjai?

Februárban végképp leáll Taylor Swift The Swift Life nevű saját appja, ami exkluzív tartalmakat kínált a rajongóknak, valamint a kapcsolattartást a sztárral és egymással. A hivatalos indoklás szerint azért, mert az énekesnő Reputation című lemezének “korszaka” véget ért, így az app is, de persze a sajtó mást lát a leállás hátterében. Egyrészt azt, hogy nem hozott elegendő bevételt: mint a Music Ally megjegyzi, a számos más sztár appját is fejlesztő Glu Mobile nem sorolta be a legtöbb bevételt hozó termékei közé (a listán egy évi 300 ezer dolláros bevételű app is szerepelt, tehát ennél biztosan kevesebbet hozott a Swift Life). A TechCrunch pedig arra emlékeztet, hogy nem sokkal az app megjelenése után ellepték az üzenőfalat a politizáló, gyűlölködő trollok. Pedig a rajongóival kialakított igen szoros kapcsolatáról ismert Taylor Swift esetén jó ötletnek tűnt egy kifejezetten rá épített mobilalkalmazás.

Nemcsak a zenei világban csődölnek be sorra ez egy-egy világsztárra épített appok (Lady Gaga, Nicki Minaj, Britney Spears, Katy Perry és mások próbálkozásai sem sikerültek jól), hanem más celebek esetén is. Közben viszont az előfizetési modell egyre terjed – írja Art of a Manager című blogján Jake Udell (ZHU, Krewella és mások menedzsere). A zene- és videó mellett akár már autókra is “elő lehet fizetni”.

Nem csoda, hogy egyre több cég próbálkozik ezzel, hiszen ennek az előfizetésnek számtalan előnye van. Jól tervezhetővé teszi a cash flow-t (követhető az előfizetők száma, előre jelezhető a felirakozók száma, ismert a lemorzsolódás aránya), és ez a gyors növekedéshez szükséges befektetéseknek is kedvez. Ráadásul az előfizetők lojális fogyasztók, akik kevéssé valószínű, hogy a versenytársak termékét vagy szolgáltatását választják majd. Egy sztár esetén az előfizetés különös vonzereje lehet, hogy ez nemcsak egy újabb bevételi forrás, hanem ráadásul olyan, amit maga a művész “birtokol”.

Annak azonban, hogy ez egyes sztárok appjai esetén is működnő modell lehessen, több akadálya van. Egyrészt a legvonzóbb ajánlat a rajongók számára nyilván az exkluzív tartalom – azonban a mai médiavilágban éppen elég kihívás a “kötelező” nyilvános platformokra elegendő mennyiségű releváns tartalmat “legyártani”. Ráadásul a rajongókat egy új, különálló appra vonzani különösen nehéz, pláne úgy, hogy a sztárok többsége nem akar pénzt kérni a “digitális hozzáférésért” (feltehetően itt nem az exkluzív tartalmakra, hanem az életükbe vagy a kulisszák mögé betekintésre gondol Jake Udell).

Ezzel együtt a szerző szerint az előfizetéses modell annyira terjed és egyre inkább a mainstream részévé válik, hogy két éven belül jön majd egy sztár vagy egy platform, akinek vagy aminek sikerül legyőznie ezt a nehézséget.

Érdemes a gondolatmenethez hozzátenni, hogy nem a világsztárok, hanem sokkal inkább niche zenei műfajok esetén már vannak működő példák. Többször foglalkoztunk Amanda Palmer sikerével, aki a Patreon platformon a közösségi finanszírozás előfizetéses modelljét választotta; illetve itt írtunk arról, hogy a Bandcampen egy jól meghatározott műfajban dolgozó kiadó számára milyen előnyös lehet, ha előfizetést kínál a rajongóknak.



Categories: Hírek

Tags: , ,

Leave a Reply

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Discover more from

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading