Dal+Szerző Playlist #62: Induló előadók a Hangfoglaló programban

A Dal+Szerző Playlist az Artisjus magyar zenéket bemutató kétheti sorozata.

Az eheti playlistek meghallgathatók itt:

Spotify – Deezer – YouTube

Szokás szerint bemutatjuk a Hangfoglaló Program által támogatott induló előadókat (a tavalyi nyertesek itta tavalyelőttiek itt találhatók meg). A feltételek nem változtak: két-kétmillió forint támogatást kapnak a kiválasztottak arra, hogy egy éven belül egy legalább öt számból álló felvételt és legalább egy klipet elkészítsenek, mentorokkal dolgozzanak. A 2018-as nyertesek közül hatot bemutattunk már itt, az összes támogatott listája itt található (2014-ig visszamenőleg), a kiválasztás folyamatáról itt lehet bővebben olvasni.

Dánielfy Gergő és az Utazók

Ismertségét, népszerűségét és műfaját tekintve is kilóg a Hangfoglaló mezőnyéből (nemcsak ebben az évadban, hanem általában) az előbb az X-Faktorban, majd a 2018-as A Dalban feltűnt fiatal énekes-dalszerző és zenekara. „Dalaikban az akusztikus és a rockos hangzásvilágot ötvözik a poppal, időnként népzenei elemeket is használnak” – olvasható a Hangfoglaló oldalán a jellemzés; érdemes ehhez hozzátenni, hogy érzelmes, pozitív életszemléletet sugárzó szövegek és a magyar könnyű- és szórakoztató zene hagyományához is kapcsolódó zene jellemzi az előadót. Önjellemzése így szól: „dalaimmal csendet szeretnék kicsit teremteni az emberek életében, megállítani őket egy pillanatra. Még tanulom ezt a képességet, de remélem, jó úton járok.”

Facebook

Azt mondtad

A Dal döntőéig jutott szerzemény, ami az Év Felfedezettje díját is meghozta Dánielfynek. A túlcsordulóan érzelmes dalról egyeseknek az előző évi Eurovízió-nyertes Salvador Sobral jutott eszébe; Dánielfy Gergő szerint csak az érzelmesség a közös pont bennük, bár az Amar pelos dois bevallottan nagy hatást tett rá. „Van helye ennek a letisztult zenének. Azt szeretném képviselni, hogy egy hegedű, egy gitár és egy ének megszólalhat, főleg, ha van mögötte egy érzelem” – mondta róla. Azt mondtad lett a zenekar 2018-as bemutatkozó lemezének is a címe.

Zene: Dánielfy Gergely István, szöveg: Völgyesi Árpád Balázs. ISWC kód: T-007.294.473-0

Elmegyek, elmegyek

A második legnépszerűbb Dánielfy-szám, a YouTube-on 350 ezres nézettségű videóval, aminek képanyagát a 2018-as Debreceni Virágkarnevál esti koncertshowján rögzítették, kétezer táncos közreműködésével. Debrecenben az év művésze elismerésre is jelölték, de lemondott a jelöltségről, mert mint írta: „Én még egyetemista vagyok, Színművészetire járok és úgy érzem, hogy utam elején járok. Nem gondolom, hogy a nevem Ráckevei Anna Jászai-díjas, Érdemes művésznő mellé tehető egy ilyen kérdésben, hogy ki legyen az év művésze Debrecenben! Ahhoz, hogy én valaha is művész lehessek, sok-sok tapasztalás, tanulás és rengeteg idő kell.”

Zene: Dánielfy Gergely István, szöveg: Jantyik Zsolt. ISWC kód: T-007.302.181-4

Szétvet az ideg

Az előzőektől eltérően rockos – és egy hosszabb latinos betétet is tartalmazó – dal, ami azért annyira nem kemény, mint azt a címe alapján esetleg gondolni lehetne. „Nem kell, hogy beskatulyázz” – énekli Dánielfy Gergő, amit nyilvánvalóan a zenéjére is lehet érteni.

Zene: Dánielfy Gergely István, szöveg: Völgyesi Árpád Balázs. ISWC kód: T-007.302.186-9

Ruby Harlem

Az Iván Szandra énekesnő-dalszerző-hangszerelő-zongorista által alapított zenekar a hazánkban nem igazán elterjedt soul, illetve neo soul, az R&B és a gospel keverékét játssza. Iván Szandra a világhírű Berklee College of Music diákjaként „került közelebb az afro-amerikai alapokon nyugvó zenei stílusokhoz, valamint a gospel zene lelki és kulturális hátteréhez” – olvasható a zenekar biójában. „A Ruby Harlemet mainstream zenekarnak képzelem el. Sokan nem hiszik el, szerintük a zenénk túlságosan szofisztikált. Én hiszek benne, hogy sikerülni fog, és szép lassan bekúszunk a közönség bőre alá” – mondta egy interjúban Iván Szandra, aki a Budapest Bár és a Random Trip vendége is volt már, valamint jazzt is énekel.

Facebook

Legyen úgy, ahogy nem volt még

YouTube-on első, és egyben eddig legnézettebb (tízezer fölötti) Ruby Harlem-videó egy meghitt hangulatú soulos dal.

Zene és szöveg: Iván Alexandra. ISWC kód: T-007.276.604-1

Forró

A 2019-es A Dalba bekerült szerzemény a zenekar többi számához képest funkosabb, de ennek visszafogottabb, erősen soulos, nálunk ritkább változatát képviseli. István Szandra szerint a siker titka a „szöveg bájában” is kereshető, a visszajelzések alapján sokan saját történetükre ismertek benne.

Zene és szöveg: Iván Alexandra, Heilig Tamás. ISWC kód: T-007.312.637-0

Aludj… aludj

A lecsupaszított, lírai dal – mint azt az M2 Petőfi TV-nek Iván Szandra és a zenekar pozanosa, Varga Nóra elmondta -, egy ismerős, súlyos betegségben elhunyt kisfiú emlékére, illetve édesanyjának íródott. (A stream oldalakon nem található meg.)

Zene és szöveg: Iván Alexandra. ISWC kód: T-007.312.656-3

Árnyéknyúl

„Az Árnyéknyúl egy alternatív rock együttes. A háromtagú debreceni banda nem tekinti versenynek a zenét. Mint mondják, az Árnyéknyúlnak nem közönsége, hanem közössége van” – olvasható a zenekar bemutatkozásában. Többször koncerteztek a 30Y előzenekaraként, az ő segítségükkel vették fel első számaikat is, ezért kézenfekvően adódott a hasonlítgatás az alternatív rock egyik legnépszerűbb hazai képviselőjével. Ugyanakkor az Árnyéknyúl dalszövegei jóval életközelibbek, kevésbé „költőiek”, mint azt ebben a műfajban megszokhattuk. Ezt is írják magukról: „Nem akarunk sztárok lenni. Szeretünk zenélni. Szeretünk gondolkodni az életen, legyen az bármi is. Nem bújkálunk metaforák mögött. Egyszerűek vagyunk.”

HonlapFacebook

Ki vagy te?

A lendületes, rock and rollos dal adta a zenekar nevét, pontosabban az ebben szereplő „tudatos nyelvi baki” után változtatták meg Modern Lobotómiáról Árnyéknyúlra. Az együttes történetét részletesen elmesélik a Rockbook interjújában, amiből az is kiderül, hogy Kovács Károly énekes a folyton előkerülő hasonlítgatások hatására kért egyszer egy dedikációt Lovasi Andrástól az utóbbi könyvébe, miszerint „Kovács Karesznek, akinek nem is olyan a hangja, mint az enyém!” Valamint azt is mondják, hogy „a Magyarországon alternatívnak hívott zenében egy közös dolog van: mindig van üzenete a daloknak, meg tök jók a zenekarok élőben is. Nem szoktuk azon törni a fejünket, hogy mi miben szeretnénk különbözni a többi alternatív rock zenekartól. Mivel a dalok önállóan mondanak mást és mást, ezért itt nincs meg az a nagy kihívás, mint mondjuk a popzenénél, hogy valami nagyon nagy bravúrt kell csinálni.”

A dal regisztrációja még folyamatban van.

Neon a Nap

Az önjellemzésben említett „szeretünk gondolkodni az életen” ars poetica jól hallható ebben az érdekes dinamikájú dalban, aminek a zenéje és a szövege is tele van ellenpontozásokkal.

A dal regisztrációja még folyamatban van.

Beb-Hop Slammers

Nevében is utal választott műfajára a hat alaptagból álló, de emellett számos vendéggel is gyakran kiegészülő zenekar. Ahogy szellemes önjellemzésükben írják: „A Beb-Hop Slammers kezdetben fúziós-jazz zenekarként létezett. Aztán elkezdtük a 90es hiphop kedvenceinket mutogatni egymásnak… közben megtetszett a nyugati parti funk is… A jazzről próbáltunk átugrani a hiphop világába, de a kettő közötti kötetlen szakadékba estünk. Azóta ebben a súlytalanságban zuhanunk.” A jazz és a hiphop között régóta nagy az átjárás, Magyarországon is sok képviselője van a különféle fúzióknak. A Beb-Hop Slammers inkább a jazzhez áll közelebb: a hangszerszólók, a sok fúvós is ezt a jelleget erősíti, és Békés Dorka éneke is – amikor éppen nem rappel. A hiphop hatása ezen túl a ritmusokban érhető tetten.

Facebook

Glade

A 2018 végén megjelent Let’s Start című bemutatkozó lemez egyik húzódala. A YouTube-on egy lendületes élő változatban található meg.

A dal regisztrációja még folyamatban van.

Awake

A többi műfaj mellé itt a dal nyitó, többször visszatérő motívuma által még a blues-rock is bekapcsolódik.

A dal regisztrációja még folyamatban van.

PLASTICOCEAN

A zenekar „new wave metal” – esetleg Soproncore – műfajba sorolja magát, „törekszik saját hangzás kialakítására, dalaik leginkább a metalcore, hardcore, deathcore és djent jegyeit ötvözi.” Vagyis a verzék alatt mélyre hangolt gitárok és üvöltés felel a zúzásért, a refrénekben pedig dallamos, vagy ahogy a műfajban jellemezni szokták: tiszta ének érkezik. A Plasticocean megalakulása után nem sokkal elő is állt első, Wave című nagylemezével, aminek a magyarázata az, hogy a tagok nagy része korábban a Blizard nevű zenekarban már együtt zenélt. Több tehetségkutató versenyen is jó eredményt értek el; profizmusukat még azok a kritikusok is elismerik, akik a fent nevezett műfajok túlzott követését róják fel a zenekarnak.

HonlapFacebook

All About You

A lemez kiemelt dala – egyben a tagok egyik kedvence – ez a szám, ami az átlagnál dallamosabb, ennyiben mondhatni slágeresebb is, illetve elektronikus zenei elemek is dúsítják.

Zeen: Cihlár Helmut, Csordás Bálint Mihály, Kocsis Dániel, Bolla Péter. Szöveg: Pap Gergő. ISWC kód: T-007.293.495-2

Letmeknow

Ez volt a Plasticocean bemutatkozó dala, a másik klipes számnál keményebb, bár egy líraibb betét enyhíti ezt. Érdekessége, hogy a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága által készített, „a börtönök világát a maguk valójában, a fogvatartottak szemszögéből bemutató”, a sztereotípiák ellen küzdő videóban is szerepel.

Zeen: Cihlár Helmut, Csordás Bálint Mihály, Kocsis Dániel, Bolla Péter. Szöveg: Pap Gergő. ISWC kód: T0072935013

Antal Gábor Trio

A Cseh Tamás Program, illetve a Hangfoglaló történetében kuriózumnak számít a fúziós jazzt játszó trió támogatása az induló előadók között. Igaz, a zenekar a jazz dallamos, modern hatásokat, valamint világzenei elemeket is beépítő változatát játssza. Első, saját szerzeményeket tartalmazó lemezük, a Whirl 2017-ben jelent meg. Számos szakmai sikert könyvelhet el a nemzetközi színtéren is a zenekar, így például megnyerték a kolozsvári Jazz In The Park fesztivál versenyét. A közönség is kedveli őket, bizonyíték erre a JazzMa szaklap 2017-es olvasói listáján elért több helyezés. A trió felállása a lemezfelvétel óta megváltozott: Antal Gábor zongorista és Fekecs Ákos dobos mellé Szentgallay György került basszusgitárosként, miután a Szabó Gergely Japánba költözött.

Facebook

Whirl

A nagylemez címadó száma Antal Gábor szerzeménye. A nyolc számból négyet írt ő, kettőt-kettőt a trió másik két tagja, de mint egy kritika fogalmaz, a lemez egységességén ez nem látszik, ami bizonyíték a zenészek „szimbiózisára”.

Zene: Antal Gábor. ISWC kód: T0072811972

Storm Dance

A lemezmegjelenés óta több új videóval is jelentkezett az átalakult trió: van köztük egy örmény népdal és a Rózsaszín párduc Henry Mancini által írt témájának feldolgozása. A Storm Dance a flamencót építi be a zenekar sajátos világába, a hozzá készült videóban Pirók Zsófia táncosnő szerepel. (A stream oldalakon nem található meg.)

Zene: Antal Gábor. ISWC kód: T0073031114

A Playlist meghallgatható a Spotify-on és a Deezeren, valamint alább a YouTube-on:

é



Categories: Playlist

Tags: , , , , , ,

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .