A legfontosabb zenei oldalakon is csak pár száz lejátszást hoz egy premier, mégis hajkurásszák

A Billboard nagy cikket közölt arról, hogyan navigálnak a PR-cégek a folyamatosan csökkenő médiafelületeken – hiszen a nyomtatott és online lapok egymás után zárnak be, vagy korábbi zenei fókuszukat tágítják, és filmekkel, tévével, tech hírekkel is foglalkoznak. A cikk elején egy PR-os azt mondja, hogy az általa megkeresett lapok, oldalak listája 2014-hez képest több mint harmadával csökkent.

Különösen érdekes az a rész, ami a valaha oly fontos premierekkel foglalkozik. Manapság ezek egyszerűen nem hozzák a számokat – ami azt jelenti, hogy a szerkesztőségeknek nem igazán éri meg velük foglalkozni, és az előadók számára sem hoznak számottevő hallgatóságot.

Míg három-négy éve egy premier az (eredetileg indie-vel foglalkozó, mára jóval szélesebb merítésű) Stereogumon egy nap alatt háromezer lejátszást garantált, addig ma ez alig néhány száz – mondja az egyik PR-os. Egy másik szerint „sokan meglepődnének, ha megtudnák, hogy a legmenőbbnek, legfontosabbnak tartott oldakaon a premierek 3-6 óra alatt 30-60 meghallgatást hoznak” – mondja egy másik.

Ennek a fő oka az, hogy a zenei sajtó egyik fő funkciója, az új előadók felfedezése nagyrészt már a stream oldalakon történik. („Ha annak idején nincs a Magnet és a Spin, akkor semmi mást nem hallottam volna a vidéki kisvárosban, mint a top 40-et” – idézi vissza a múltat az egyik megszólaló.) A Spotify-on, Apple Musicon, YouTube-on való láthatóságról pedig nem szívesen mondanak le az előadók, így a premierek többsége már nem exkluzív – míg a letölthető mp3-ak korában egy bemutatott szám (legalábbis eleinte) csak az adott blogon volt elérhető.

A Pitchfork már alig csinál premiereket, míg korábban a hírszerkesztő munkaidejének a felét ezek hajkurászásával töltötte. A Stereogumnál még vannak ilyenek: egyfajta „szolgáltatás” az olvasóknak, hogy egy-egy zenekar mögé már pályája elején odaállnak – mondja Scott Lapatine, a blog alapítója. Bár hozzáteszi: a munkatársainak egy része boldog lenne, ha soha többé nem lennének premierek.

Mindezzel együtt a PR-osok még mindig megpróbálnak leszervezni premiereket, illetve a lemezmegjelenésekről, turnékról szóló híreket próbálják eljuttatni a megmaradt lapokba. A Billboard szerint alapvetően azért, mert „a zenei PR ipar még nem találta meg, mivel lehetne ezeket könnyen helyettesíteni”.

A lap szerint a szerkesztők arra panaszkodnak, hogy a PR-osok „a mennyiségre hajtanak a minőség helyett”: az egyre kevesebb zenei lapot egyre több és több sajtóanyaggal bombázzák, miközben a zenei hírek – és ezen belül különösen a feltörekvő előadókról szólók – egyre kevesebb olvasót érdekelnek. Egy meg nem nevezett nagy lap szerkesztője napi 300 levelet kap pitchekkel.

Másfelől egyre több a független PR-os, hiszen a kiadók a bevételek csökkenésével egyre kevésbé engedhették meg maguknak, hogy házon belül alkalmazzanak sajtós munkatársat, és a beindult növekedés még nem hozta el azt, hogy az eltávozott, sokszor külön PR-céghez érkező (vagy azt alapító) munkatársakat nagy számban visszavegyék.

A szakma telítődése miatt a kreativitásnak egyre nagyobb a szerepe. Mindenki a „virális tartalomra” hajt, miközben beismeri, hogy ennek nincsen receptje. Illetve ha van, akkor az az, ami mindig is volt: a történetmesélés. „A legjobban úgy lehet segíteni egy kevésbé ismert művész új dalait, ha megmutatjuk a mögöttük lévő történetet” – mondja az egyik PR-os.

Ami a magyar sajtót illeti: könnyű utánanézni, hogy egy kevésbé ismert előadó nálunk sem tud néhány száznál nagyobb nézettséget szerezni egy premierrel. Egy friss példa: az Index zenerovata, a Stenk mutatta be az Óriás frontembere, Egyedi Péter MMAMT néven kiadott, Mindenkinek megvan a maga története című szólólemezét. Az album ráadásul egy ideig még exkluzív is volt. A cikk megjelenése után 24 órával az ott beágyazott YouTube-videók nézettségei: az első videónak 720, a többinek 100-200 (ez alól kivételt jelentenek a korábban bemutatott dalok). A Lángoló Gitárok egyik friss premierje, az Angertea zenekar klipje kicsivel kevesebb mint egy nap alatt kb. 350-es nézettséget ért el. Más lapokban is hasonló eredményeket láthatunk, ha nem egy nagyon befutott produkcióról van szó.

Hozzá kell tenni, hogy ha a potenciális közönséggel vetjük össze a legnagyobb angol és magyar lapokat, akkor arányaiban ez utóbbiak sokkal jobban teljesítenek.



Categories: Hírek

Tags: , , ,

Leave a Reply

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.