A szeptemberben elfogadott szerzői jogi irányelv végleges szövegéről szóló háromoldalú tárgyalásokat – amelyeken az Európai Unió mindhárom nagy döntéshozó szerve, az Európai Parlament, Bizottság és Tanács dolgozik a végleges szöveg kialakításán – decemberben egyszer már döntés nélkül elhalasztották (részletesen lásd itt). A legutóbbi körben Bukarestben tárgyaltak a 28 tagország képviselői, hogy az Európai Bizottság részéről véglegesítsék az irányelvet. Azonban nem sikerült megegyezésre jutniuk: 11 ország képviselői is ellene voltak a javasolt szövegnek. Németország, Belgium, Hollandia, Finnország és Szlovénia korábban is az ellenzők közé tartozott, és most újabb országok csatlakoztak: Olaszország, Lengyelország, Svédország, Horvátország, Luxemburg és Portugália – írja a Music Business Worldwide.
Az Euractiv értesülése szerint a legtöbb vitát kiváltó 13. cikkely kapcsolatban kérdés volt, hogy legyen-e valamilyen – akár nyílt, akár lezárt – lista arról, hogy bizonyos típusú, felhasználók által létrehozott tartalmak mentesüljenek a jogosítási követelmények alól; valamint az is, hogy a kis- és középvállalkozások élvezzenek-e valamilyen mentességet vagy engedményeket. (Az irányelv ellenzői szerint ugyanis a tartalomszűrésre vonatkozó előírás – aminek pontos következményeit jogászok vitatják – „megfojtaná az innovációt”, mert egy ilyen szűrőrendszer kifejlesztése olyan drága, hogy csak nagy cégek engedhetik meg maguknak.) Komoly vita volt a 11. cikkelyről is, ami a jogtulajdonosok jogosítási engedélyéhez kötné azt, hogy a keresők a találati oldalakról szövegrészleteket vegyenek át. Az ellenzők által „linkadó” néven emlegetett előírással kapcsolatban vitakérdés, hogy milyen típusú tartalmakra vonatkozzon (pl. a szövegek mellett a képekre is), illetve legyen-e az átvett részletekre vonatkozóan valamilyen terjedelmi korlátozás, ami alatt nem kötelező az engedélykérés.
Ha február nem sikerül mindenki számára elfogadható kompromisszumot találni, a szerzői jogi reform jövője bizonytalan – írja a Music Business Worldwide. Akár még az is lehetséges, hogy kútba esik az évek óta egyeztetett reform. Az Engadget azt írja, hogy a májusi európai választások előtt mindössze két hónappal, márciusra tervezték eredetileg a végső szavazást, így túl sok halasztást már nem fog beleférni, ha ebben a ciklusban végső döntést hozni elérni az EU.
Nemcsak az említett 11 tagállam képviselői voltak egyébként elégedetlenek a szöveggel. A Google kampányának legutóbbi húzása az volt, hogy nyilvánosságra hozták, hogyan milyen csupaszon nézne ki a Google News, ha elfogadnák, majd a tagállamokban implementálnák az irányelvet. A másik oldalon a zene- és filmipar, valamint a könyvkiadás 11 európai vagy nemzetközi szervezete – köztük az IFPI és az Impala – újabb nyílt levelet ír, amelyben a decemberi, még több szervezet által aláírt levélhez hasonlóan azt írták, hogy „sürgős és jelentős változtatásokra” volna szükség ahhoz, hogy a szerző jogi irányelv eredeti, már elfogadott célkitűzéseinek megfeleljen a szöveg.
Andrus Ansip, a digitális egységes piacért felelős alelnök ezt írta a Twitterre: „Meglehetősen csalódott vagyok a halasztás miatt. Nem kellene az utolsó métereken szem elől veszíteni azokat a komoly eredményeket, amelyek nagy részéről már megállapodtunk.” (Ő látható cikkünk nyitóképén.)
Categories: Hírek
Leave a Reply