Visszatalálni magunkhoz – Címlapinterjú Farkas Rolanddal és Felcser Mátéval

A Punnany Massif egy, a koncertek vibrálását megfogó best of lemezzel, a PMXV-vel ünnepelte 15. születésnapját. Az interjúra is egy egész éjszakás stúdiózás után érkeztek és oda is mentek vissza, a készülő új anyag pedig a két frontember, Felcser Máté „RendbenMan” és Farkas Roland „Wolfie” szerint sokkal merészebb és szókimondóbb lesz a korábbiaknál, kitörve a rájuk aggatott skatulyákból.

Dal+Szerző: Idén ünnepeltétek a 15. születésnapotokat. Ilyen szülinapoknál könnyen megáll az ember picit nosztalgiázni. Ha visszagondoltok, mi az, amire a legbüszkébbek vagytok az elmúlt 15 évből?
Farkas Roland: Elsősorban arra, hogy itt vagyunk 15 év múlva is. A mai világban, főleg Magyarországon ez egy nagyon nagy szó. A 15 év alatt rengetegszer lett volna arra alkalom, hogy most ne itt üljünk, de mégis van az a kohézió, ami összetart bennünket. Azon az ösvényen haladunk, amit magunknak kitaláltunk, néha előre, néha picit hátra, de folyamatosan haladunk. Én erre vagyok a legbüszkébb.
Felcser Máté: Én meg arra, hogy van egy olyan hobbim, ami a szenvedélyem. A barátnőm is mindig rácsodálkozik, hogy mennyire jó lehet valakinek, aki megtalálja magában azt a valamit, amivel így tud foglalkozni. A munka nekem szenvedély és szerelem.

D+SZ: Ti is azok a zenekarok közé tartoztok, akiket kvázi példaként emlegetnek a kitartásukért, hiszen jó pár éve játszottatok, mire megérkezett az áttörés.
FM: Ahogy élő zenekart verbuváltunk, azonnal elindultunk turnézni, és fiatalos lendülettel az ország minden pontjára elmentünk, így szerintem mi gyorsan helyre vergődtünk. A Quimby sokkal több évet húzott le, mire megszerették őket. Mázlista korszakban voltunk a YouTube-forradalom idején, amikor már nem az számított, hogy milyen kiadónál vagy és mennyit költesz videoklipre, hanem ha direktben kommunikálsz, és értik az emberek a nyelvezetedet és sikerül megfognod vele őket, akkor nem kell nagy dolgokat belefeccölnöd ahhoz, hogy elérd őket. Mi szerencsésebbek vagyunk, de elképzelhető, hogy ma már ezek a folyamatok is gyorsabban mennek.

D+ SZ: Nálatok ez a siker az Élvezd című dallal érkezett meg igazán, ugye?
FR:
Nem feltétlenül. A szerencsénkre visszakanyarodnék még egy picit, mert pont akkor kezdtünk el élő zenét csinálni, amikor az ismét teret hódított Magyarországon. Előtte inkább dj-k, elektronikus zene, illetve a magyar alter ment.
FM: Igen, a fesztiválrepertoárt teljesen átírták azzal, hogy az élő zenét belesulykolták az emberekbe.
FR: Talán azért is említenek minket példaként, mert mielőtt élő zenekarral jártuk az országot, ez egy klasszikus hiphopformáció volt. Úgy is lehúztunk jó pár évet – az első lemezünk 2006-ban jött ki –, de 2010 második felétől datálhatjuk azt, hogy szinte kizárólag zenekarral koncertezünk. Akkor ez egy bátor döntés volt, mert a szakma és a menedzserek kvázi nevettek rajtunk, hogy mi ez a tízfős zenekar. Azt gondolták, hogy ez egy lufi, ami ki fog pukkadni, mert nem lehet ennyi embert menedzselni és utaztatni egyszerre. Mi végigjártuk ezeket a lépcsőfokokat, volt olyan év, amit úgy zártunk, hogy minden koncert után kb. egy-két ezer forintunk maradt csak fejenként. Én hiszem azt, hogy mi kinyitottunk egy olyan ajtót, amin utánunk más zenekarok is beléptek, viszont ők már rendelkeztek a recepttel, hogy hogyan kell összeállítani ezt úgy, hogy gazdasági szinten is meg tudja állni a helyét.
FM: Máskor is visszaköszönnek az ötleteink, akár reklámszlogenekben. Ez viszont egy tök jó lenyomata annak, hogy ennyi év után is a kimondott szó mit öltöztet fel, ki-mit vesz le belőle, és hogyan találkozol később azokkal a gondolataiddal, amiket korábban megírtál, és hogyan használják fel ma újra és újra. Ez a recycling szerintem minden alkotásban benne van. Nekünk elég kalandos kis utunk volt, és nem is értettük, hogy vidéki gyerekekből hogy lesz valami. Tök jó volt, hogy a menedzserünk is egy olyan figura – aki ma már elismert a szakmájában –, aki velünk nőtt fel ebben, és együtt találtuk ki, hogyan lehet ezt felépíteni. És az idő azt mutatja, hogy ennek volt értelme.
FR: Ő egy jogász/közgazdász végzettségű fiatalember, akinek gyerekkora óta vágya volt, hogy menedzser legyen. Szépen, lassan, közösen nőttünk fel abban, amit csinálunk.
FM: Neki egyébként jó állása volt, de úgy érezte, hogy inkább valami olyannal szeretne foglalkozni, amiben hisz.
FR: És ami nyomot hagy a világban. Az ember onnan kezdve, hogy megszületik, és elkezd gondolkozni, két dolgot szeretne: hogy szeressék és hogy nyomot hagyjon a világban. Ez hiába hangzik patetikusan, mindenkivel így van. Mindenki a lelke mélyén úgy gondolja, hogy különleges, és az is. Csak azért meg kell dolgozni, hogy megtaláld, miben vagy különleges. Az a szép benne, hogy ez a mi részünkről nem volt tudatos, az ő részéről meg egyre inkább azzá vált, hisz ő a gazdasági referens a zenekarban. Mi viszont csak szerettük volna csinálni, és jól csinálni a zenélést.

D+SZ: Amikor bekerültetek ebbe a flow-ba, hogy hirtelen felismertek benneteket az utcán és odamentek hozzátok a fesztiválokon, hogyan alkalmazkodtatok ezekhez a szerepekhez, hogy most tényleg profi zenészekként kell viselkednetek?
FR:
Megírtuk a Kopoggyá című dalunkat, ami tulajdonképpen arról szól, amikor mindez tetőzött: még le sem jöttünk a színpadról, de már jöttek az emberek aláírásért, fotóért, mindenkinek volt egy jó vagy rossz szava hozzánk, egy ötlete, egy sztorija vagy egy ajánlása, amit szerettek volna, hogy meghallgassunk. Ez nagyon sok volt hirtelen.
Hiába fontos a nyitottság, volt egy időszak, amikor az emberek elfelejtették, hogy mi is hétköznapi srácok vagyunk. Ekkor született meg ez a dal, ami picit viccesen arról szól, hogy vegyenek vissza. Szerették és vicces volt, hogy mindenki azt gondolja, milyen rossz lehet ez a szituáció, de mindenki azt hiszi, hogy arról a másik tehet. Jó, hogy a szavaknak, a magyar nyelvnek van egy olyan hatalma és sokszínűsége, hogy tudunk játszadozni vele.
FM: Én próbáltam azt a pszichológiai formulát használni, hogy legyek kedves, figyelmes és szánjak arra időt, ha valaki megtalál egy kérdéssel, és ezáltal olyan arcomat nyújtsam, hogy a másik számára élvezetes legyen a beszélgetés. Ez a jobbik féle megélése, de persze nincs mindig hozzá kedve az embernek.
FR: De ennyit a negatív részéről. Nekünk a legnagyobb nyereményünk a közönség és az, hogy még mindig itt vannak nekünk. Mert ugye, ha egy zenekarral 15 év alatt ugyanazokat a dalokat játszod, és hetente többször is fellépsz, magad is meg tudod unni, és voltak már olyan időszakok, amikor azt gondoltuk, hogy lejtmenet van, de a közönség mindig bebizonyította, hogy igenis, van létjogosultsága annak, hogy zenélünk, és jó ebbe belegondolni. Olyan energiaáramoltatásban van részünk minden koncerten, ami úgy tűnik hosszú távon is kitart.

D+SZ: Egyébként hogy megy nálatok a dalszerzési folyamat? Őrületes 10 fős jammelés, vagy ti vagytok a döntéshozók a dalszerzésben is?
FM:
Változó, de általában demokrácia az nincs, az nem annyira zenekari műfaj. Gyakran hoznak ötleteket a többiek, például hogy mi lenne jó, ha benne lenne egy adott dalban, és ezek sokszor össze vannak gyúrva. Most is alvás nélkül jöttünk, mert egész éjjel az új lemezünkön dolgoztunk, amit év végéig le szeretnénk adni. Jelenleg úgy dolgozunk, hogy a próbaterem stúdiónkban szinkronban kettő munkaállomás is van, és így tudunk beosztást csinálni, hogy állandóan történjen valami. De igazi receptünk nincs a dalszerzésre, mert olyan is volt, hogy elmentünk egy sítáborba, és aki éppen nem síelt, mindig hozzátett egy picit a dalhoz. Ebből lett Az utolsó tánc. Szerencsére most már minden eszközünk meg van ahhoz, ahogy dolgozunk. A vicces az, hogy amikor semmink sem volt, sokkal aktívabbak voltunk, de fiatalabbak is.
FR: Folyamatosan inspirálódunk és dolgozunk az új lemezen. Szeretnénk újra, ha picit nyersebb lenne az anyag, valahogy igazabb, mert pont a befutással együtt, ahogy populáris lett az, amit csináltunk, olykor beleestünk abba a hibába, hogyha egy képlet működött, akkor azon indultunk tovább. Ebből ki szeretnénk lépni, ugyanis soha nem szerettük, hogyha beskatulyáznak bennünket.

D+SZ: Akkor a FEL #3 is azért csúszik, mert most újragondoljátok a dolgokat?
FM: A FEL azért késett, mert az volt a tervünk, hogy ez a trilógia valahogy úgy áll össze, hogy a bevezetés a kamaszkori felnövésről szól, és az L lett volna az a pont, amikor kicsit mélyebben kezdünk el gondolkozni, és inkább lélekre ható gondolatokat szerettünk volna rátenni. Ez a leérkezés, az L, ami most jönne, annak a beteljesülése, ahogy felnőttünk.
FR: Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy az elmúlt pár év arról szólt, hogy folyamatosan interjúkon vagy fotózásokon voltunk, azon agyaltunk, hogy a következő koncertre valami újat találjunk ki, folyamatosan utaztunk, dolgoztunk. Ebbe egyszerre lehet belekényelmesedni és belefáradni is.
FM: Teljesen más energia előadóként vagy íróként működni. Ha három napig benne vagy egy gondolatban, amiből szeretnél kihozni valamit, majd be kell szállni a turnébuszba, az olyan szinten elvisz, hogy utána nagyon nehéz visszakapcsolni. Gyakran ez jelentette a problémát, hogy nem voltak meg a tipikus dinamizmusai annak, hogy mikor koncertezünk, és mikor írunk zenét.
FR: Igenis van az a pont, amikor azt érzi az ember, hogy bele tud fásulni, mert véges az energiája. Vissza kell találni ahhoz a személyiséghez, akiben még ott a tűz. Ahhoz, hogy kiköpj magadból új dolgokat, meg is kell őket élned. Mi most szépen visszatalálunk magunkhoz, és jó, hogy ennyi év után ilyenekről is tudunk beszélni, mert vannak olyan súlyos emberi tényezők, amiken keresztül kell menni.

D+SZ: Hogyan szeretnétek visszatalálni magatokhoz?
FM: Mindenképpen a kulcsszó a kérdésedre, hogy talán merésszebbé válunk. Évekig úgy készültek a dalok, hogy megvolt egy hangvétele és egy elképzelt imázsa annak, hogy a Punnany mit takar, és mi fér fele. Ezért sok mindent kikukáztunk, mert azt gondoltuk, hogy nem értenék, vagy nem szeretnék az emberek. Újabban viszont belevisszük ezeket az anyagokba, és az új lemeznél máshogy is szólalnak meg, más hangszerelésben.
FR: És témákban is más. Engem évek óta nagyon idegesít az a tény, hogy például a Szabadon című dalunkban a szabadságról beszélünk, ugyanakkor egy befutott előadó nem beszél vallásról, politikáról, hajléktalanokról, vagyis olyan dolgokról, amik fontos és meghatározó részei az életünknek. Egyszerűen elvárás, hogy elkent és szivárványos legyen a valóság, és akkor nyitva vannak a színpadok és a rádiók. Nekem ebből személy szerint elegem van.
FM: Ha megfigyeled a hazai közízlést, csak egy kicsi szegmense az, akik hangot adnak annak, hogy éppen mi történik körülöttük. És mivel a produkciók java kinti replikáció, addig te sem fogod jól érezni magad, ameddig tömeg dolgot csinálsz. Szerintem az lesz a legjellemzőbb az új lemezre, hogy rengeteg formabontó elem lesz benne és szókimondó lesz.
FR: Én nem arról akarok beszélni, hogy őszinte vagyok, hanem őszinte szeretnék lenni.

Interjú: Nagy Kátya
Fotó: nagyillés szilárd (D+SZ)

FARKAS ROLAND
azaz Wolfie Miskolcon született 1983. március 8-án, de már egy éves korától a pécsi szálat erősíti. A Punnany Massif szlogenszerű, sokat idézett sorai az ő fejéből pattannak ki, ő a szövegfelelős a zenekarban. Már kiskorában is a verselés, a szövegelés foglalkoztatta. Szervezte a pécsi slam poetry-mozgalmat, Budapesten pedig a Red Bull Pilvaker egyik kulcsfigurája, és rendszeresen megfordul a Random Tripeken is MC-ként. A zenész pályáig nem vezetett teljesen egyenes út: volt fodrásztanonc, biztonsági őr, hirdetésszervező, és pincérkedett Angliában. Az angliai évek alatt Rend­benMannel rendszeresen léptek fel az akkor még duóként működő Punnany Massiffal, majd Wolfie 2009-es hazaköltözésével kapott szárnya a formáció, 2010-ben pedig zenekari felállásra váltottak. A nagy áttörés nem váratott magára sokáig, mára pedig minden nyáron megtöltik a Budapest Parkot. A hazai hiphopért újságíróként és műsorvezetőként is dolgozott, jelenleg pedig menedzserként segíti az ifjú feltörekvőket, mint például a Nagy-Szín-Pad!-ban is feltűnt NB-t.

FELCSER MÁTÉ
avagy RendbenMan – 1981. szeptem­ber 2-án született Pécsett. A zenei vonal már gyerekkorában is megvolt, ekkor ének-zenei általános iskolába járt, gimnázium után mégis fogtechnikusnak készült, bár hamar abbahagyta a képzést. A zene azonban mindig ott volt mellette: volt kórustag, játszott szintetizátoron, majd zongorán, és már általános iskolásként betalált nála a rap is. Bár a mai napig kiveszi a részét a dalszövegírásból, azonban a dalszerzés az, ami igazán az ő asztala, ő felel a Punnany-lemezek hangzásáért is, rakja össze a dalokat hangszerről hangszerre. Kotta nevű szólóprodukciója is a zeneszerkesztés iránti szenvedélyéről vall, ami teljesen instrumentális. Saját projektjein túl más zenészeknek is ír dalokat, producerként segíti munkájukat, például ő felelt a Halott Pénz első lemezének hangzásáért, de írt dalokat Fehér Balázsnak, ő jegyezte a 2017-es VOLT Fesztivál himnuszát, és reklámzenéket is szerez. Wolfie-val 1994-ben találkoztak először. Közösen vezettek rádióműsort, és szerveztek partysorozatot, majd közel 10 évvel később, FankaDeli megkeresésére kezdtek el dolgozni az első közös számukon. Bár FankaDelivel a munkakapcsolat megszakadt, innen datálhatjuk a Punnany Massif megszületését.

Az interjú eredetileg a Dal+Szerző magazin 2018/04. számában jelent meg.



Kategóriák:Dalszerzőkről

Címkék:, , , , , ,

Hozzászólás

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

%d blogger ezt szereti: