Az autó még mindig elsősorban a rádióé, de már egy ideje szó van arról, hogy mekkora lépés lehet majd a streamnek, ha meghódítja ezt a területet. Egy londoni konferencián a maszter minőségű audióval foglalkozó MQA marketingigazgatója, Lisa Sullivan beszélt az autó és a zene kapcsolatáról, előadásáról a Music Ally közölt összefoglalót.
Sullivan szerint az, hogy a stream az autókba bevezetéséről régóta szó van, de a látványos áttörés még nem történt meg, egyszerűen az autóipar sajátosságából következik. Ebben az iparágban különösen hosszú ideig tart a fejlesztési fázis: négy-öt évvel a piaci megjelenés előtt kezdik meg a tervezést a mérnökök. Mostanában azért egyre több együttműködést jelentenek be, ahol a partnerek zenei cégek. Az autóiparban „folyamatosan azt vizsgálják, hogyan hallgatunk zenét, és hogy hogyan lehetne ezt az élményt javítani.” Egyre inkább terjed, hogy egy zenei brand segít egy autómárka népszerűsítésében. „A zene autókat ad el” – fogalmazott Sullivan. A Volkswagen például a Dr. Dre-féle Beatsszel hozta össze egy kifejezetten zenehallgatásra optimalizált up! beats modellt.
Fontos a nemrég megjelent, hangvezérelt technológia terjedése is: egy felmérés szerint az autókban kétszer annyit beszélnek Alexához vagy Sirihez, mint ahányszor az otthoni okoshangszórókhoz. A pletykák szerint a Spotify belépése a hardver eszközök területére pont egy autóban használható, hangvezérelt (a Spotify saját szoftverét használó) zenelejátszó eszköz lesz – és ha ez esetleg nem is igaz, akkor is árulkodó, hogy miről szólnak ezek a bizonyos értesülések. A terjedő 5G technológia szintén segítheti a stream terjedését az autókban, hiszen egyrészt az adathasználattal kapcsolatos kapcsolatos aggályokat oszlathatja el, másrészt javíthatja az audio minőségét.
Sok szó esik az önvezető autókról. Lisa Sullivan szerint ha ezek elterjednek, akkor az autó „élő- és dolgozóhely” lesz, hiszen nem kell a vezetésre figyelni, így megnyílik az út az egyelőre az otthonokban megjelenő szórakoztató tevékenységek előtt, legyen az akár videojáték, videónézés vagy VR. A Music Ally összefoglalója nem írja, de ezt úgy is lehet érteni, hogy amellett, hogy segít a zenehallgatás új módjainak elterjedésében, egyben az autózók figyelmének megragadásában új „versenytársakat” is hozhat a zenének, csakúgy, mint az otthonokban és az okostelefonokon látjuk.
Categories: Hírek