Nemrég adta le 2017-es pénzügyi eredményeit a Soundcloud, és a Music Business Worldwide ismertette a főbb eredményeket.
2017 volt az az év, ahol a cég közeli csődjéről, komoly leépítésekről írt a zeneipari sajtó – majd arról, hogy a Vimeo videómegosztótól érkezett új vezérigazgató. Kerry Trainor vezetése alatt lett a Vimeo YouTube-klónból az alkotókat, főként a független filmeseket középpontba helyező, egyedi profilú cég, ami dinamikusan növekedett.
Így hiába, hogy 2017 már rég volt, kifejezetten érdekes, hogy az év közepén lezajlott váltásnak mi lett az eredménye. A MBW összefoglalója szerint az évben 80%-kal nőtt a Soundcloud bevétele, ami főként az előfizetéseknek köszönhető: ezek 89%-kal nőttek meg, így a 90,7 millió eurós bevételből már 72,6 milliót tettek ki. A 2016-ban még az előfizetések utáni bevétel majdnem felét kitevő reklámbevételek 2017-ben 53%-kal emelkedtek, így már arányaiban jóval kevesebbet tettek ki a Soundcloud összbevételéből. Érdekes adat még, hogy a bevétel 71%-a az Egyesült Államokban keletkezett. (A hallgatók számára csak kevés országban érhető el az előfizetés; az alkotók, vagyis kiadók, előadók stb. viszont mindenhol választhatnak fizetős szolgáltatást, és ezeket is az előfizetéshez számítják.)
Mindeközben a nettó veszteség 63,8 millió euró volt, bár ennek komoly része volt a 2017-es feltőkésítéssel kapcsolatos, egyszeri költség.
A Music Business Worldwide kiemeli még azt is, hogy a működési veszteség 27%-kal csökkent. „Ezek a számok egy átalakuló céget mutatnak” – írja a lap. A Soundcloud hivatalos közleménye is ezt hangsúlyozta, valamint azt, hogy egyszerre koncentrálnak az alkotóknak kínált eszközök fejlesztésére, másrészt arra, hogy a „fiatal, trendalakító, globális” zenerajongók számára egyedi élményt kínáljanak.
Mint arról részletesen itt írtunk, a Soundcloud 2018 őszén tette lehetővé, hogy az alkotók részesedjenek a bevételekből. Ennek feltétele az, hogy egy hónap alatt legalább ötezer lejátszást szerezzenek olyan országban, ahol vannak reklámok és előfizetés; ezek a következők: USA, Nagy-Britannia, Kanada, Ausztrália, Franciaország, Németország, Írország, Hollandia, Új-Zéland.
Categories: Hírek