Blogunk olvasóinak aligha kell ecsetelni a playlistek jelentőségét (cikkeink a témában itt találhatók), és aki kicsit is követi a webes fejleményeket, tudja, hogy a podcastok is reneszánszukat élik, és komoly verseny folyik e téren. A Spotify például nemrég két céget (Grimlet, Anchor) is felvásárolt. Logikus a két dolog ötvözése, főleg, mert „bár a podcastok szólhatnak zenéről, ritkán szerepelnek bennük teljes dalok” – írja a Pandora bejelentése (nem említik, de ennek jogosítási okai is lehetnek), másfelől pedig „a playlisteken vannak ugyan dalok, de hiányzik mögülük a személyes kontextus”. Itt jön Pandora ötlete: a Stories névre keresztelt részlegben teljes dalok hallhatók, köztük pedig róluk szóló szövegek.
A bejelentéssel egyidőben már több ilyen Story is felkerült az Egyesült Államokon kívül nem elérhető oldalra: mesél a dalairól többek között John Legend, Daddy Yankee és Perry Farrell. De nemcsak sztárok vannak, hanem például Wes Anderson kultrendező music supervisora, aki a filmekben hallható kedvenc zenei pillanatairól mesél; illetve a Pandora saját „műsora” szerelmes dalokról, amik valójában (mármint a szövegükben) nem is azok. Ami igazán izgalmassá teszi az újítást, az az, hogy a Pandora AMP platformja minden feliratkozó zenész vagy más alkotó, podcastkészítő számára elérhetővé teszi a lehetőséget, hogy a jogosított katalógusban szereplő zenéket használva összerakjon egy ilyen műsort.
Az ötlet egyébként nyilvánvalóan nem egyedi – a Music Ally emlékeztet arra, hogy a Spotify-on 2014-ben „talking playlist”-et készített kedvenc dalaiból Billy Bragg -, ugyanakkor ilyen átfogó és nyitott szolgáltatásként még nem jelent meg sehol.

Categories: Hírek
Leave a Reply