A BTS elsöprő, korábban pedig más dél-koreai zenekarok egyre növekvő sikerei nyomán sok szó esik a K-popról. Ennek sajátos világa a külföldi dalszerzők számára is nyitott – erről a Dalszerző Expón a több K-pop slágert is írt Will Simms beszélt, lásd beszámolónkat.
A Billboard egy sajátos pályát befutott szerző-producer-vállalkozóval, Paul Thompsonnal készített igen érdekes interjút. Thompson a Szilícium-völgyben dolgozott fejvadászként, aztán annyira elege lett, hogy elment angolt tanítani Szöulba – igaz, Dél-Koreáról csak annyit tudott, hogy akkora szükség van angoltanárokra, hogy egy angol szakos egyetemi diplomával már lehet állást kapni. De rájött, hogy ez sem neki való, viszont a K-popra rákattant, és támaszkodva autodidakta zenei tanulmányaira és amerikai produceri próbálkozásaira, elkezdett helyi cégeknek leveleket írogatni. Az egyik legnagyobb K-pop cég, a JYP vezetője meghallgatta, majd le is szerződtette – ő volt az első nem koreai szerző, aki házon belül dolgozott. Ugyanakkor amit írt, az nem volt megfelelő a helyi piacra, így egyik szerzeményéből sem lett semmi; mint bevallja, nem is gondolt bele abba, hogy nem elég csak „olyan dalokat írni, amikről azt gondoltam, hogy menők”.
Aztán amikor már kezdtek anyagi gondjai lenni, komolyabban tanulmányozta a K-popot, és rájött arra, hogy „a slágerek nagyon táncosak, viszont az albumokon a töltelékszámok nagyon a kilencvenes évek, korai 2000-es évek amerikai R&B-jére hajaznak. Arra gondoltam, hogy a Los Angeles-i haverjaimmal egy csomó ilyet tudnánk írni.” Fontos tudni azt is, hogy a koreai piacon még igen erősek a fizikai eladások. Míg a stream orientált Amerikában egy „töltelékszámnak” minősülő dal, ami tehát nem lesz sláger egy albumról, jóval kevesebb lejátszást, így jóval kevesebb jogdíjat hoz, addig a nagy számban eladott CD-k után a nem kiemelt dalok szerzői is jelentős mechanikai jogdíjat tudnak keresni. Ráadásul a K-pop előadók gyakran 20-50 ezres közönség előtt lépnek fel, így ezekből is jól tudnak keresni a szerzők. „A csúcskeresetek nincsenek olyan magasan, mint az Egyesült Államokban, másfelől viszont az átlagos szerzői jövedelem sokkal jobb” – foglalta össze Paul Thompson a Billboardnak.
A JYP-vel kötött szerződésének felbontása után saját céget alapított MARZ Music néven. Tudta, hogy egy másik nagy K-pop cég, az SM szívesebben dolgozik külföldi szerzőkkel, így meggyőzte őket, hogy csináljanak vele egy dalszerző tábort. Tíz dal született itt, ezek közül az A&R-osok négyet vettek meg – „azt hittem, hogy ez rémes eredmény, aztán elmondták nekem, hogy a legtöbb tábor után 2-3 dalt vesznek meg”. A következő ilyen eseményen 20 dal született, ebből 15 kellett is az SM-nek.
Paul Thompson szerint a sikerének egyik titka az, hogy kifejezetten fiatal, 25 év alatti szerzőkkel dolgozik, míg korábban külföldről a K-poban inkább „az idősebb, már a karrierjük leszálló ágában lévő” külföldi szerzők próbálkoztak, akik „nem is akartak megújulni, és a B- és C-kategóriás dalaikkal próbáltak gyorsan keresni valami pénzt.” Szerinte sokan Amerikában nem értik, hogy a K-pop nem általában a széles nagyközönségnek, hanem kifejezetten a tiniknek és a fiataloknak szól, és rájuk fókuszál a marketing is. MARZ nevű cégével már 6 olyan dalon dolgozott, amik első helyre jutottak a koreai slágerlistán, és öt a Billboard Hot 100-on is az első harmincba került.
A MARZ Instagramja szerint ez a legutóbbi megjelent szerzeményük
Categories: Hírek
Leave a Reply