A Warner Music Group és valójában persze nem az algoritmus, hanem az azt fejlesztő, Endel nevű cég még januárban írt alá 20 albumra szóló szerződést. A korábban okostelefonokra, illetve az Amazon okosotthon rendszerére alkalmazást fejlesztő cég specialitása, hogy a mesterséges intelligencia különféle adatokra, például az időjárásra, napszakra, a felhasználó szívritmusára és más adatokra támaszkodva hoz létre a megadott célt – relaxálás, fókuszálás, elalvás stb. – segítő, egyedi, optimalizált háttérzenét. A hosszú távú cél a Rolling Stone cikke szerint az, hogy még ennél is több adatot figyelembe vegyen a rendszer, például a felhasználó aznapi autóvezetési mintázatát, a naptárában szereplő események számát, és ezeket is figyelembe véve írja meg a hazaérkezés után a tökéletes relaxáló hangkulisszát.
Persze a Warnerrel kötött szerződés keretében készülő lemezek nem ilyen, a helyzethez alkalmazkodó zenék, hanem kb. egy-egy órás albumok, amelyek közül a Sleep sorozat öt albuma már el is érhető a stream szolgáltatóknál. Az Endelt a Techstars Music nevű startup accelerator támogatja, így figyelt fel rájuk a Warner Arts Music részlege, amelynek vezetője közleményében az általuk (vagy az algoritmusuk) által létrehozott „innovatív kompozíciókról” beszélt.
A hírt számos lap közölte, de ezek közül csak a Music Ally szerzője nézte meg, hogy milyen sikeresek az Endel elalvós lemezei: néhány napja száznál alig több, e sorok írásakor 800 volt a havi hallgatók száma a Spotify-on, ami nem sok. Ennél érdekesebb, hogy a lap felhívja a figyelmet arra, hogy a mesterséges intelligenciával zenét komponáltató startupok eddigi legsikeresebbnek látszó üzleti modellje az volt, hogy videókhoz „írtak” aláfestő zenét, amit aztán pl. a youtuberek megvásárolhattak és jogtisztán használhattak. A Music Ally tavaly novemberben készített egy itt elolvasható, alapos és tanulságos áttekintést AI és zene kapcsolatáról.
A mesterséges intelligencia és a zene kapcsolatáról a 2018-as Dalszerző Expón is elhangzott egy előadás, blogunkon többször írtunk a témáról, illetve a Dal+Szerző magazin 26. számában a téma szerzői jogi vetületéről is olvasható cikk.
Categories: Hírek
Leave a Reply