Sosem volt még ilyen olcsó és ilyen környezetszennyező a zene

A Glasgow-i Egyetem és az Oslói Egyetem közös kutatása a zenefogyasztás „költségeivel” foglalkozott, két szermpontból is: mennyibe kerül a fogyasztónak, és milyen környezeti „költsége” van. A kutatást a Glasgow-i Egyetem honlapja ismerteti, és számos lap közölte az összefoglalóját.

Az első témában az volt a fő kérdés, hogy mennyibe kerül hozzájutni a rögzített zenéhez. A viaszhengertől a kazettán át a letöltésig a különféle hanghordozók árait az inflációval korrigálták 2018-as árakra, majd azt is megnézték, hogy a heti átlagkereset hány százalékába kerül egy-egy darab. (Az adatok az Egyesült Államokra vonatkoznak.)

A legdrágább a vinyl volt: 1977-ben, amikor a legtöbbet gyártották belőle, mai árra átszámolva 28,55 dollárba került egy. A második legdrágább formátum a CD: a csúcsévében, 2000-ben 21,59 dollár. A következő formátum, a digitális album inflációval korrigálva 11,11 dollár volt 2013-ban. Ehhez képest ma havi 9,99 dollárért a rögzített zene történetének jó része hozzáférhető a stream szolgáltatóknál. (Vagy akár ingyen.)

A heti átlagkeresetekhez képest is a vinyl volt a legdrágább: 1977-ben 4,8%-ába került a heti fizetésnek. A kazettánál ugyanez az adat 2,4% (1988-ban), a CD-nél 2,6% (2000-ben), a digitális albumnál 1,2% (2013)-ban. A korlátlan hozzáférést biztosító stream előfizetés a heti átlagkereset 1%-ánál alig többe kerül egy hónapban.

Innen egyébként letölthetők a részletes adatok, amik az ilyesmi iránt érdeklődők számára további izgalmakat tartogatnak. Az nem meglepő, hogy egy-egy új formátum a megjelenésekor különösen drága, de az már meglepő, hogy mennyire: a vinyl LP a heti átlagkereset kb. 18%-áról indult 1948-ban, és e mutató szerint a legdrágább hanghordozó volt valaha. Az 1890-es években a viaszhenger ára a heti kereset 11-14%-a volt. A kazetta 1967-ben 9,2%-ról indult, a CD ehhez képest a megjelenésekor nem volt ennyire relatíve drága: 4,9%-ról indult. Mindkét hanghordozónál egy viszonylag hosszú, kb. egy évtizedes időszak volt, amíg ilyen magasan maradt az áruk, és azután kezdtek olcsóbbá válni a keresetekhez képest; amikor a legtöbbet gyártották belőlük, akkor már jóval többen engedhették meg maguknak a kazetta- és CD-vásárlást.

Az egyes formátumok árai a heti átlagkeresethez viszonyítva (kattintásra nagyobb lesz)

A másik kutatás a környezeti hatásokat vizsgálta. Valószínűleg sokan gondolják, hogy a CD volt a leginkább környezetszennyező formátum, és való igaz, hogy 2000-ben használta fel a legtöbb műanyagot a zeneipar: 61 ezer tonnát. (1977-ben ez 58 ezer tonna volt, a kazetta csúcsévében 56 ezer.) A műanyag-felhasználás 2016-ra ez 8 ezer tonnára esett vissza.

Azonban a digitális fájlok esetén is van környezetszennyezés: a fájlok feldolgozása, tárolása és az online terjesztés „rengeteg forrást és energiát igényel”. Mégpedig annyit, hogy az összkép a műanyag-felhasználás radikális csökkenésével együtt is negatív. 2000-ben 157 ezer tonna üvegházhatású gáz volt a zeneipar összesített kibocsátása, 2016-ban viszont a kutatók becslése szerint 200-350 ezer tonna is lehetett.

Az üzenet természetesen nem az, hogy mostantól ne hallgassunk zenét. hanem az, hogy jobban megértsük „zenehallgatási szokásaink költségeinek változását”; a kutatók remélik, hogy ezzel hozzájárulnak ahhoz, hogy a zeneipar olyan irányba változik, hogy egyszerre növeli az alkotóknak járó juttatásokat és csökkenti a környezeti károkat – olvasható a Glasgow-i Egyetem oldalán a kutatás először ismertetett részét vezető Dr. Matt Brennan nyilatkozata. Ő egyébként Citizen Bravo néven zenél is, „szégyentelenül geek popot” játszik (ő szerepel a cikket illusztráló képen). A kutatáshoz kapcsolódik új albuma, ami online meghallgatható, fizikailag viszont csak egyetlen példányban létezik, mégpedig egy SCIFIHI*FI nevű „interaktív zenélő szobor” formájában, ami a viaszhengertől a streamig hét különböző formátumban képes lejátszani a zenét.



Categories: Hírek

Tags: ,

Leave a Reply

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.