„MI alkotjuk azt, amit árultok: a dalokat” – a legnevesebb szerzők írtak nyílt levelet a Spotify-nak

Mint arról többször is írtunk, a Spotify, a Google, a Pandora és az Amazon megfellebbezte az amerikai Szerzői Jogi Bizottság által hozott határozatot, ami 2022-ig fokozatosan a jelenlegihez képest 44%-os jogdíjemelést ír elő a szerzők számára. Arról is írtunk, hogy a cégek közül elsősorban a Spotify került a támadások kereszttüzébe.

A most megjelent nyílt levél azt is elmagyarázza, hogy miért: a cégek közül „ti voltatok azok, akik külön csapatot hoztatok létre, akik a dalszerzőkkel tartják a kapcsolatot, és rólatok hittük el, hogy együtt dolgozunk a modern zeneipar felépítésén. Most már értjük, hogy mi volt emögött: felhasználtatok, meg akartatok osztani minket”. A szerzők azonban ezt nem hagyják, és „minden szerzőért harcoulnk: akik azért küzdenek, hogy karriert tudjanak építeni, a középosztályért és azokért a kevesekért, akik kiérdemelték tőletek a Titkos Géniusz megnevezést. [A Spotify Secret Genius programjáról van szó.] De semmi ‘titkos’ nincs bennünk. MI alkotjuk azt, amit árultok: a dalokat” – írják, mielőtt egyetlen mondatban összefoglalják a kérésüket: „tegyétek, ami helyes, és vonjátok vissza a fellebbezést!”

A levélben a legfontosabb nem is annyira a szöveg, hanem az aláírók listája: tényleg a legnevesebb, sokszor a szélesebb közönség számára is ismert szerzőkről van szó, köztük olyan legendákkal, mint Nile Rodgers, Babyface, Tricky Stewart, Emily Warren, Greg Kurstin, vagy éppen 2018 legsikeresebb albumáért, A legnagyobb showman filmzenéért felelős producerek, Greg Wells, Justin Paul és Benj Pasek. Mint a Music Ally írja, a levél a dalszerzők közösségének fontos „erődemonstrációja”, ami a fellebbezés hírét elviheti a lapok üzleti rovatain túlra is.



Categories: Hírek

Tags: ,

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .