Március végén fogadta el az Európai Parlament a szerzői jogi irányelv végleges szövegét. (Az irányelvről akkor és korábban is részletesen írtunk, összegyűjtött cikkeinket lásd itt.) Ezután jogilag még hátravolt az is, hogy az Európai Bizottság is megszavazza – ezt sokan puszta formalitásnak tartották, de nem volt egyhangú a döntés: a 28 tagországból 19 biztosa szavazott rá igennel, míg a finn, holland, lengyel, luxemburgi, olasz, svéd biztos nemmel szavazott, a belga, észt és szlovén pedig tartózkodott. Ezután lett végleges az irányelv, amit a következő két évben kell az egyes tagországok jogrendszerébe implementálni.
Jó alkalom ez arra, hogy áttekintsünk néhány értékelést, reakciót, elemzést az elmúlt hetekből.
„Az internet halála” helyett diplomatikus hangnem és partnerség
Az EP-szavazást megelőző kampányban sok ellenző gyakorlatilag az internet (európai) halálának vízióját terjesztette, olyannyira, hogy a Guardian cikke szerint voltak olyan fiatal netezők, akik azt hitték, hogy a szavazást után rögtön lekapcsolják az internetet, és el is búcsúztak online ismerőseiktől. Ehhez a hangnemhez képest a Google első hivatalos reakciója a korábbiaknál jóval diplomatikusabb hangot ütött meg: „a szerzői jogi irányelv jó irányba változott, de így is jogi bizonytalanságot okoz és káros hatással lesz Európa kreatív és digitális gazdaságára. A részletek sokat számítanak, és együtt fogunk dolgozni a politikusokkal, kiadókkal, alkotókkal és jogtulajdonosokkal azon, hogyan implementáljuk a tagországok jogrendjébe az új szabályokat.”
A másik oldalról érdemes kiemelni a jogkezelők nemzetközi szervezete, a CISAC elnöke, Gadi Oron írását a Music Business Worldwide-on, ami már címében is az alkotók és a tech cégek partnerségéről szól – igaz, abban a formában, hogy ezután ez a partneri viszony méltányosabb lesz. „Azzal együtt, hogy nagy vita övezte az irányelvet, nem kell, hogy arról szóljon a történet, hogy kik a győztesek és kik a vesztesek; inkább arról, hogy a nagy tech cégek és a kreatív közösség közötti szimbiózisba több méltányosságot vigyünk.” Gadi Oron szerint az irányelv biztosítja, hogy „kiegyensúlyozottabbak legyenek a tárgyalási pozíciók az alkotók és a műveik terjesztését biztosító digitális platformok között”, szemben a korábbi aránytalansággal, amikor az alkotók pozícióját az elavult szabályozás gyengítette. Az irányelv „törvényerőre emeli az alkotók arányos díjazásának elvét” is. A szerzői jogok az alkotók számára „azt jelentik, hogy szabadon, megbecsülve végezhetik a munkájukat”, és ez a szabadság „nem jelenti azt, hogy a fogyasztók bármiben kárt szenvednének”.
Több lap is elmagyarázta az olvasóknak, hogy mi ez az irányelv, mire számíthatnak és mire nem – talán a szavazást megelőző cikkeknél (ahol az ellenzők mintha nagyobb teret kaptak volna) arányosabban bemutatva az érveket és ellenérveket. Az ilyen cikkek közül érdekes a Grammy honlapján, az Advocacy (érdekképviselet) szekcióba került írás arról, hogy „miért olyan fontos” ez a döntés. Ez úgy fejeződik be, hogy „az Európai Unió súlya és hatása miatt más országok számára is döntő lépés az irányelv elfogadása. Az értékhézag jelenleg az Egyesült Államokban is az egyik legfontosabb akadálya annak, hogy a zeneipar méltányos és fenntartható rendszert alakítson ki, ami egyaránt bátorítja a vállalkozást és az alkotást.” Ha nem is mondja ki teljes egyértelműséggel, legalábbis erősen sejteti a szöveg, hogy jó volna az USA-ban is hasonló szabályozást bevezetni.
„A felhasználók erősebb és biztonságosabb pozícióban lesznek”
Az újságcikkek közül érdemes még megemlíteni a Slate-en megjelent írást, aminek a felvezetője az, hogy „az irányelv nem tökéletes, de korántsem az a katasztrófa az egész, mint amilyennek kritikusai beállították” – és ehhez képest a cikk az irányelv egyik legpozitívabb bemutatása a sajtóban, több olyan témával, ami máshol nem kerül elő. Kiemeli, hogy a kötelező előszűrés helyett az irányelv inkább a jogosítás felé terelné a digitális szolgáltatókat. Valójában, írja a cikk, számos európai országban a jogalkalmazás abba az irányba ment már korábban is, hogy a szerzői jogot sértő tartalmak nyilvánosságra hozásáért jogi felelősséget állapított meg a tartalomszolgáltatóknál (szemben más jogsértő magatartásokkal), vagyis igaz az, amit az irányelv preambuluma ír, hogy inkább a szabályok egyértelművé tételéről, mintsem megváltoztatásáról van szó ebben az esetben.
A Slate szerzője említi a Google érvét, hogy noha a YouTube számos jogtulajdonossal kötött szerződést, még a Despacito esetében sem sikerült megtalálniuk az összes jogosultat. A Google ebből azt a következtetést vonta le, hogy a példátlan sikerű videót az EU-s szabályok szerint blokkolniuk kellett volna, hogy elkerüljék a jogi támadhatóságot. A Slate azonban felhívja a figyelmet arra, hogy az irányelv szerint a digitális platformok tárolhatnak olyan tartalmakat, amelyekre nincs engedélyük minden jogtulajdonostól, feltéve, ha legjobb tudásuk szerint megtették az elvárható lépéseket arra, hogy megtalálják őket. Vagyis a Despacito maradhat.
A felhasználók számára több szempontból is előnyös lesz az új szabályozás. Egyrészt ha a platform jogosított egy tartalmat, akkor az azt vagy annak részletét tartalmazó saját alkotások (pl. videók) feltöltése miatt a felhasználókat már nem terheli felelősség. Jelenleg minden platform felhasználási feltételei között ott van, hogy ez a felelősség a felhasználókra hárul – más kérdés persze, hogy ezeket a feltételeket senki nem szokta elolvasni. Másrészt a kritika, paródia, karikatúra és idézés jogát kifejezetten biztosítja az irányelv a felhasználóknak. Ezt nem minden EU-tagország törvényei biztosítják, például brit szerzői jogi szabályozásban 2014-ig sem az idézésre, sem a karikatúrára nem vonatkoztak kivételek; az olasz szabályozás pedig az idézésre ugyan kitér, ám a cikk szerint az ottani bíróságok meglehetősen korlátozó módon értelmezik a törvényt. Az irányelv szerint az említett említett tevékenységek a jövőben jogok lesznek (a felhasználó számára), és nem kivételek (a szerző jogai alól). Ezt az is biztosítja, hogy az ide tartozó tartalmakat a szolgáltatásoknak nem szabad eltávolítaniuk, és ha „túlblokkolnak”, akkor akár kártérítés fizetésére is kötelezhetők a szólásszabadságában akadályozott felhasználónak.
Így a platformoknak két jogi kötelezettség között kell megtalálniuk a helyes utat: a jogtulajdonosok és a felhasználóik felé. Az ezeknek való megfelelést, a helyes egyensúly megtalálását az is bonyolítja, hogy az irányelv bizonyos kulcspontjain meglehetősen homályos fogalmakat használ (például a „legjobb tudásuk szerint” nincs meghatátározva). Ám míg a platformok számára ez kihívás, addig a „a felhasználók erősebb és biztonságosabb pozícióban lesznek”.
Jogi bizonytalanságok
A Forbes szerzője a digitális gazdaságra vonatkozóan fogalmaz meg nem túl optimista jóslatot. Szerinte a zeneipar tanult a fájlcserélés elleni harcból, és már tudja, hogy nem szabad a felhasználókat perelni – ám a digitális gazdaság működését még nem érti. Itt ugyanis a nyereségesség legtöbbször a méreten (az elért felhasználók tömegén) múlik, és ennek köszönhetően az a jellemző működés, hogy egyes cégek exponenciálisan növekednek, domináns pozícióba kerülnek – majd leváltják őket a technológiát újszerű módon használó újabb cégek. A szerző szerint félő, hogy az, hogy a mai, domináns platformokkal megállapodásokat kötnek a jogtulajdonosok, együtt járhat azzal, hogy az újfajta technológiákkal szembeni bizalmatlanság nagyobb lesz (így az azok jogosítására való hajlandóság kisebb), ami bebetonozhatja, nehezebben leválthatóvá teszi a jelenleg domináns óriáscégeket.
Több jogász a bizonytalanságokat emelte ki. A Leedsi Egyetem docense az említettek mellett például azt is, hogy mivel a startupokra kivételek vonatkoznak, a jogtulajdonosok számára nehéz lesz megállapítani, hogy egy-egy adott platformra milyen szabályok vonatkoznak. Szerinte a nagy jogtulajdonosok jól járnak, ám a kicsik nem biztos, hiszen – ha egyszer nem jól meghatározott, hogy mit jelent, hogy „meg kell próbálni” megtalálni őket – őket kisebb energiákkal fogják keresni a platformok.
Az amerikai Wharton School üzleti lapja, a Knowledge@Wharton hosszú cikket és podcastot szentelt a témának. Az ebben megszólaló jogászprofesszorok szintén arról beszéltek, hogy számos bizonytalanság övezi az irányelvet, kezdve attól, hogy a jogsértéseket hogyan, milyen gyorsan és milyen szigorral fogják megtorolni. „Az internet egy nagyon gyorsan adaptálódó technológia, a jogi felelősség viszont korántsem ilyen rugalmas.” Gondot okoz az is, hogy a jogvédett tartalmakra (pl. újságcikkekre) mutató linkek mellett jogdíjfizetés nélkül közölhető részletek hossza bizonytalan, illetve az is, hogy magánszemélyekre nem vonatkozik az ellenzők által „linkadó” névre keresztelt jogdíj. De ennek határa nem könnyen tisztázható az interneten: „ha van ötvenezer követőm az Instagramon, és pénzt is keresek vele, akkor még magánszemély vagyok, vagy már üzleti szereplő?” – tette fel a kérdés az egyik jogászprofesszor.
A Wharton podcastjában beszélgető jogászok szerint is az lehet az irányelv egyik következménye, hogy a jelenlegi nagyok pozícióit erősíti tovább. Például azért, mert ennek bevezetése után nagyon más lesz az amerikai és az európai szabályozási környezet. A nagy cégek meg tudják fizetni a jogászokat és a programozókat, hogy elérjék: a szolgáltatásaik a felhasználók helye szerint különböző, az ottani jogszabályoknak megfelelő módon működjenek. A kisebb szereplők viszont nem biztos, hogy drága segítség igénybe vétele nélkül tudnak majd tájékozódni az egyre komplexebb jogi környezetben. Ugyanakkor azt is elmondják, hogy a GDPR szabályainak megfelelés körül is nagy volt a felhajtás, aztán végül nagyobb zökkenők nélkül vette az akadályt a netes cégek túlnyomó többsége.
Ez felveti az amerikai szabályozás kérdését is. A szolgáltatók egyre inkább a szigorúbb EU-s szabályokat veszik figyelembe, és az Egyesült Államok jogalkotása le van maradva. „Ha részt akarunk venni a globális digitális ökoszisztéma alakításában, akkor elő kell állnunk a saját szabályozási apparátusunkkal” – szól a következtetés.
Categories: Hírek
Leave a Reply