Nemzetközi cserekoncertek összehozásában segít a Midem és az EU által is támogatott magyar Banding app

A Banding alapötlete egyszerű és nyilvánvalóan nem is új: a saját közegükben sikeres, de azon túl ismeretlen zenekarok sokat nyerhetnek azzal, ha hozzájuk mind zenében, mind ismertségben hasonló zenekarokkal összeállnak, és mindkettő a másik hazai terepén előzenekarként tud bemutatkozni az ottani közönség előtt. Az app nem is ezzel az alapötlettel nyert el komoly támogatást, hanem azzal, hogy ezt milyen módon, és milyen plusz szolgáltatásokkal valósítja meg.

Ez a támogatás tényleg komoly: egyrészt nyertek a Music Moves Europe pályázatán (a reménybeli nagy zenetámogatási programot előkészítő pályázatokról itt írtunk részletesen), másrészt bekerültek a Midemlab idei döntősei közé. Ez a legnagyobb európai zeneipari esemény versenye startupok számára, ahol szakmai zsűri és közönség előtt mutathatják be ötleteiket a startupok vezetői. Korábban olyan, azóta meghatározóvá lett cégeknek adott ez nagy lökést, mint a Soundcloud, Kickstarter, Songkick, The EchoNest, Next Big Sound, The Wave VR. Az idei versenyre 237 startup jelentkezett, ezek közül választottak ki 20 döntőst, ötöt-ötöt négy kategóriában; a Banding a Music Discovery & Distribution kategóriában szerepel. (A 2017-es Midemlabről itt írtunk; bővebb információ a Midem honlapján itt található.)

A Banding app prototípusa júniusra várható, de már működik egy honlap, ahol feliratkozva meghívást kaphatunk egy zárt Facebook-csoportba, illetve 250 eurót lehet nyerni egy, az app által javasolt cserekoncert költségeire.

Arról, hogy a fenti bemutatkozó videó által röviden bemutatott ötleten túl mit nyújt majd a Banding, a két alapító, Horváth Renátó és Szendrey-Nagy Olivér (eastaste, BuSH) nyilatkozott a Dal+Szerzőnek. Horváth Renátó a „titkos receptről”, ami alapján az app összepárosítja a zenekarokat, a következőt írta nekünk: „Alapvetően a zenekarok különböző népszerűségi mutatóit vetjük össze egymással – követő számok, hallgatottsági adatok, népszerűségi mutatók vegyesen a YouTube-ról, Spotify-ról, Instagramról, Facebookról, Soundcloudról. Nem minden zenekar ugyanolyan aktív minden platformon, ezért próbáljuk kisimítani az adatokat, hogy megfeleltethető legyen egymással az, ha valakinek például a YouTube-on pörögnek jobban a tartalmai, azzal, akinek a Soundcloud-on. Természetesen azt is tudjuk, hogy ezek sokszor nem mutatnak szoros összefüggést azzal, hogy hányan járnak az adott előadó koncertjeire (lásd generikus Spotify playlistekben felduzzasztott lejátszások, amiknek a hallgatói azt sem tudják, ki az előadó), de haladunk efelé. A másik fontos mérő majd az lesz, ha elég adatot tudunk bedobni ebbe a kalapba a koncertek látogatottságáról is.”

Azt, hogy honnan „keres párt” egy adott zenekar, akár országok, akár városok szintjén is be lehet állítani. Mint a videóban rövid időre látható, lesz üzenetküldési lehetőség, tehát az appon belül felvehetik egymással a kapcsolatot a zenekarok.

Az app megpróbálja kiküszöbölni azt a problémát, amivel a hasonló együttműködések korábban gyakran találkoztak, miszerint egy-két koncert után kifullad a kapcsolat. Mint Szendrey-Nagy Olivér írta: „szeretnénk minél biztonságosabbá tenni a zenekaroknak a cserekoncerteket, ezért fejlesztünk például event checklistet, ami alapján egy szerződést is fognak tudni majd generálni a cserekoncertben résztvevő zenekarok, és egy review rendszert is. Ahhoz pedig, hogy a zenekarok minél erősebb ajánlatokat tegyenek majd egymás felé, meg tudnak majd adni olyan extra gesztusokat, amiket mondjuk egy szerződés nem feltétlenül tartalmaz, és a koncertek promóciós tevékenységében is részt kell vállaljanak.”

A felhasználók számára a Banding az első időszakban ingyenes lesz, és a későbbi monetizálásra több forgatókönyv is van. „Előbb azonban szeretnénk látni, hogy hányan és hogyan használják a funkciókat, mik azok a területek, igények, amikért fizetni is hajlandóak lesznek. Folyamatos tanulás és fejlődés jellemzi az egész projektet, ahogy azt a startup iskolában tanítják. Nem elég, hogy van egy hipotézisünk arról, hogy mi hogyan fog működni. Ezt a valóságnak és a felhasználóknak is vissza kell igazolniuk” – írta a Dal+Szerzőnek Horváth Renátó.

A Midemlab versenyről pedig ezt nyilatkozta lapunknak: „ez azért nagy dolog, mert úgy tudjuk majd pitchelni a Bandinget, hogy a zeneipar kontextusát nem kell magyarázni, hanem mindenki tisztában van vele, és rengeteg a zeneiparban is aktív befektető, illetve nemzetközi cég képviselője lesz jelen.”

A Banding egyébként 2018 nyarán alakult, és a két alapító mellett azóta már a csapat része Pleva Péter, Somló Dani, Hujber Áron, Suzanne Ranovich és Fejérváry Tamás is. A honlap itt található, a Facebookon itt, az Instagramon itt vannak fent.



Categories: Hírek

Tags: , , , ,

Leave a Reply

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.