A 2018-as Billboard listavezető albumok felét jegy vagy merch mellé csomagolva adták el

Évek óta hódít az ún. bundling, amikor „csomagban” árulják egy-egy előadó új albumát, vagyis a belépő és/vagy merch mellé letöltőkód, vagy akár CD jár. És évek óta vita tárgya, hogy az így értékesített albumokat hogyan számolják bele a listapozícióba. Mint a New York Times a jelenséget bemutató cikke írja, 2004-ben Prince a koncertjegyek mellé adott lemeze, és az ezáltal elér top 10-es helyezése után vezette be a Billboard azt a gyakorlatot, hogy csak akkor számolják az ilyen „eladásokat”, ha a lemez megszerzéséért valami plusz lépést kell tenni a csomag megvásárlásán túl, akár csak annyit, hogy egy kódot be kell írni egy honlapon (bár ez a merch eladásokra nem vonatkozik). Az extrémebb esetek közé tartozik Taylor Swift Red című albuma, amit megjelenésekor pizza mellé is lehetett vásárolni. Az énekesnő új lemezének pedig még hivatalos megjelenési dátuma sincs, de már kaphatók azok a ruhák, amik mellé majd ezt adják.

A csomagban értékesítésben a lemez maga CD vagy letöltés, és mindkettő – hiába a stream a zenefogyasztás kimagaslóan legkedveltebb platformja Amerikában – ezernél is több lejátszással ér fel a slágerlista számításánál (a pontos szám attól függ, hogy a streamelő felhasználó előfizető vagy sem). Ezért a New York Times szerint sokan úgy gondolják, hogy a Billboard számítási módszerei kimondatlanul és akár szándéktalanul ugyan, de a csomagban értékesítés felé lökik a kiadókat. Ráadásul ez a stratégia eredményes, ha a trófeákat nézzük: a 2018-ban az albumlista élére került 39 album körül „legalább 18” valamilyen jegy vagy merch csomagban is elérhető volt – írja a lap. Közülük több olyan anomália is volt, ami a csomagban értékesítés nélkül bizonyára nem jött volna létre, például Bon Jovi több mint egy éves albuma a turnéjegyek miatt ugrott vissza az 1. helyre.

Az aktuális vita tárgya egy szoros verseny a listavezető pozícióért: két rapper, DJ Khaled és Tyler, The Creator egyaránt csomagban is kínálta új albumát. Az előbbitől azonban bizonyos mennyiségű eladást nem vett figyelembe a Billboard, mert DJ Khaled Father of Asahd című albumát többek között a multilevel-marketing cég Market America Shop.com oldalán, energiaital mellé csomagolva lehetett vásárolni. A cég – ahol az eladóknak állítólag különféle kvótákat kell teljesíteniük – a Billboard szerint különféle személyes anyagi előnyöket ígért a vásárlásért cserébe – értsd: a lemez megvásárlásának nem (csak) az lehetett az indoka, hogy valaki szerette volna birtokolni a zenét, vagyis az eladott példányszám nem jó indikátora az album népszerűségének. Így nem sokkal, de Tyler, The Creator szerezte meg az első helyet az albumlistán.

Jellemző, hogy DJ Khaled menedzsment cége, a Roc Nation nemcsak azért kritizálta a Billboardot, mert bizonyos eladásokat nem számított be a listahelyezésbe, hanem azért is, mert a lap „rákényszeríti” a zenészekre a csomagolási technikák használatát, miközben azok „lealacsonyítják a művészetet és összezavarják a fogyasztókat”. Mint arra a Music Business Worldwide felhívta a figyelmet, a nagyon bulváros és gyakran nem megbízható Page Six szerint DJ Khaled azt fontolgatja, hogy beperli a Billboardot. (Az MBW-nek egyébként egy billboardos forrás azt mondta, hogy túlzás a bulvárlapban megjelent, több mint 100 ezer be nem számított eladásról szóló hír, illetve azt is elárulta, hogy egyes adatok „furcsa anomáliákat” mutattak.)

A New York Times szerint mindenesetre a Billboard még idén szigorítja a merch csomagokban adott lemezek számításának módszerét, és már több megbeszélést is tartottak erről például major kiadók munkatársaival.



Categories: Hírek

Tags: ,

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .