Mégsem lehet közvetlenül a Spotify-ra feltölteni a zenéket

Tavaly szeptemberben jelentette be a Spotify, hogy független zenészek ingyenesen feltölthetik a platformra a zenéiket; első körben meghívásos alapon, béta teszt módban működött a lehetőség. Ennek tanulsága pedig az lett, hogy a lehetőség megszűnik: a továbbiakban, mint eddig is, az aggregátor cégeken keresztül lehet bekerülni a platformra (és minden más digitális felületre).

A Spotify közleményében azt írja, hogy rájöttek: úgy segítenek a legtöbbet a zenészeknek, ha az aggregátorokkal a korábbiaknál is szorosabban együttműködnek; partnereik „biztosítják a jó minőségű metaadatokat, megvédik a zenészeket a szerzői jogsértésektől, biztosítják számukra a hozzáférést az adatokhoz stb.” Továbbá hogy erőforrásaikat inkább a Spotify saját, „egyedi eszközeinek fejlesztésére” fordítják, mint például a Spotify For Artists adatelemző eszközre, vagy a playlist-kurátorokat és a zenészeket összekötő ajánló rendszerre.

Mint a Digital Music News írja, a digitális terjesztők már a bejelentés után arról beszéltek, hogy a Spotify „jelentősen alulbecsülte”, mennyi feladatot vesz magára. „Úgy tűnik, túl soknak bizonyult a kódolás, a metaadatok kezelése, az ügyfélszolgálati teendők”. Vagy ahogy a Music Business Worldwide fogalmaz, az őszinte sajtóközlemény kb. ez lett volna: „tekintve, hogy napi közel 40 ezer új szám kerül fel a platformra, a digitális terjesztés meglepően sok munkát igényel, amin még akkor is igen kicsi a nyereség, ha pénzért csinálod – úgyhogy semmi értelme nincs annak, hogy az amúgy is veszteséges cégünk ezt ingyen vállalja.”

A zenészeknek sem volt kényelmes, hogy ha más platformokon is meg akartak jelenni, akkor ahhoz amúgy is aggregátort kellett igénybe venniük, így voltaképpen nem spórolt meg nekik munkát a lehetőség (noha a Spotify még októberben azt ígérte, hogy „a közeljövőben” erre már nem lesz szükség).

Azok a független zenészek, akik a béta tesztelés alatt maguk töltötték fel a zenéiket, harminc napot – és kedvezményre jogosító kódot – kaptak arra, hogy ezeket a számokat átvigyék egy aggregátorhoz. Ha ez nem történik meg, a dalok lekerülnek a Spotify-ról, és késedelmes újrafeltöltés esetén elvesznek a hallgatottsági adataik és a playlistes elhelyezések. (A zenészeket minderről értesítő levelet a Digital Music News közölte.)



Categories: Hírek

Tags: ,

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .