Jövő márciusban ismét Budapest lesz a dalszerzés fővárosa.
A magyar szerzői egyesület, az Artisjus harmadik alkalommal rendezi meg a DEX-et. Európában elsőként, a budapesti Dalszerző Expo kimondottan a dalok szerzői számára nyújt fejlődési és kapcsolatépítési lehetőséget évente egyszer, két napon át. Célja a nemzetközi dalszerzői együttműködések ösztönzése mellett a könnyűzenei alkotók támogatása és inspirálása is.
A kétnapos rendezvény előadói a világ számos pontjáról érkeznek – 2020-ban még több angol nyelvű programmal várjuk a látogatókat a Budapest Music Centerben.
A párhuzamosan zajló előadások, gyakorlati workshopok, műhelyprogramok és panelbeszélgetések a dalszerzés teljes spektrumát lefedik. Az érdeklődők ihletett és alkalmazott zeneszerzésről, dalszövegírásról, a produceri és stúdiómunka különböző fázisairól szerezhetnek új ismereteket, vagy mélyíthetik el meglévő tudásukat. A rendezvény mindkét napján a dalszerzők zeneipari támogatása is hangsúlyos része a programnak: előadások és egyéni tanácsadások segítenek eligazodni a szerzői jogok, a zeneműkiadás, a sync-licensing és a zenei menedzsment témáiban.
► Jelezz vissza az eseményre Facebookon:
http://bit.ly/DEX2020
További információért keresd fel weboldalunkat, vagy kövess minket Facebookon, Instagramon, és YouTube-on.
Találkozunk 2020. március 2-3-án!
Üdv,
A DEX csapata
Categories: Artisjus, Dalszerző Expo, Hírek
Leave a Reply