Dal+Szerző Playlist #73: Zenék a nyári Dal+Szerző magazinból

A Dal+Szerző Playlist az Artisjus magyar zenéket bemutató kétheti sorozata.

Az eheti playlistek meghallgathatók itt:

Spotify– Deezer– YouTube

Szokás szerint összeállítottunk egy Playlistet a Dal+Szerző magazin aktuális – online itt olvasható – számában szereplő szerzők, előadók dalaiból.

The Qualitons

A magazin egyik nagyinterjúja a Qualitonsszal készült: cégszerű működésről, külföldi építkezésről beszélnek és arról, hogy már-már abbahagyták, amikor a Red Hot Chili Peppers tagjai leugrottak egy koncertjükre. A zenekar többször szerepelt rovatunkban, például a legutóbbi Playlistben; a kritikusok kedvenc 2018-as lemezeit bemutató összeállításunk első helyén, hiszen nyolc év végi listára is felkerültek; korábban itt mutattuk be pályájukat.

HonlapFacebook

Zöld Sárga

Az interjúból részletesen kiderül, hogyan jutott el a Qualitons a legendás alternatív rádió, a KEXP stúdiójába. A műsort a KEX népzenei ihletésű dalának feldolgozásával kezdték. Az interjúban azt mondják, hogy „Van abban valami kuriózum, hogy egy magyar zenekar hogyan értelmezi, hogyan játssza ugyanazt az amerikai-brit eredetű zenét, amit ők. Ez nem politikailag vagy földrajzilag egzotikus, hanem zeneileg.” (A stream szolgáltatóknál nem található meg.)

A feldolgozás regisztrációja még folyamatban van.

Hajós András / Dalfutár

A Hajós Andrással készült interjú elsősorban a Dalfutár YouTube-os újraindulását járja körül. A műsorral többször foglalkoztunk, például amikor elnyerte az év könnyűzenei produkciójának járó Artisjus-díjat.

YouTube

Van az úgy

Az új sorozat első csapatának dala, az alkotók: a zeneszerző: Lovasi András, a szövegíró Kőhalmi Zoltán humorista, a producer Linczényi Márkó, az énekes pedig Dallos Bogi.

A dal regisztrációja még folyamatban van.

Reisz Gábor

A nagy sikert arató VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan című filmben, csakúgy, mint a 2018 végén mozikba került Rossz versekben nagyon fontos szerepet játszik a sajátos hangulatú zene. Zene és film kapcsolatáról, személyes témák feldolgozásáról szól a rendező Reisz Gáborral készült interjú.

Facebook

VAN Filmzenekar: Viszlek magammal

A VAN… egyik legnépszerűbb dala. Arról, hogyan született, és hogy került a képbe Csorba Lóránt – akinek a pályája nem sokkal később, a Lóci Játszik frontembereként igen gyorsan felívelt – így mesél Reisz Gábor: „írtunk pár dalt, amik nagyon kapcsolódtak a film témájához. Felkerestem Csorba Lócit, aki ekkoriban kis kávézókban adott egyszálgitáros koncerteket. Azt, amit akkor a VAN-hoz elképzeltem, leginkább a Simon and Garfunkelhez és a Mumford and Sonshoz tudnám hasonlítani. Lócinak eleinte nem is nagyon tetszettek a számok – zeneileg egyszerűnek tartotta őket – de rengeteg dolgot hozzátett, és mivel baromi jó történetmesélő és zenész, remekül dramatizálta a dalokat.”

Zene: Csorba Lóránt, Reisz Gábor. Szöveg: Reisz Gábor, Ferenczik Áron. ISWC kód: T-007.215.258-9

MOST

A Rossz versekhez ismét a VAN Filmzenekar készített zenét, bár a felállás átalakult, például Szendrey-Nagy Olivér (Papaver Cousins) énekel, Csorba Lóránt pedig gitáron működött közre. Mint Reisz Gábor mondja, „inkább a billentyűcentrikus hangzás dominál, és Kálmán András zongorista munkája került központi szerepbe. Nem akartunk olyan konkrét trackeket, mint a VAN-nál, mert azok leváltak volna a képről.”

Zene: Kálmán András, Burucs Szabolcs, Szendrey Nagy Olivér, Lukács Roland, Koroknay András, Reisz Gábor, Csorba Lóránt. Szöveg: Reisz Gábor. ISWC kód: T-007.313.574-6

Rossz versek Live Remix

A 2018 decemberében bemutatott film január elejére elérte a 30 ezres nézőszámot, ezt egy különleges „élő remix” videóval köszönték meg az alkotók. (A stream szolgáltatóknál nem található meg.)

A live remix regisztrációja még folyamatban van.

Modern Art Orchestra

A zenekarvezető Fekete Kovács Kornéllal készült interjú azt járja körül, milyen lehetőségei vannak egy big bandnek, ha nem azt az utat választja, hogy „az ismert örökzöldeket játssza, mondjuk egy szépen felöltözött énekesnővel”, hanem „az artisztikus vonalat, amikor mindenki azon töri a fejét, hogy a zenekar mitől lehetne más, mint a többiek”. A zenekar 2018-as, Bartók Béla Tizenöt magyar parasztdal című művét átdolgozó album Artisjus-díjat és Fonogram-díjat is kapott.

HonlapFacebook

One Bigband Piece

Az interjúban sok szó esik arról, hogy a zenekaron belül is vannak olyanok, akik rendszeresen írnak új műveket a MAO számára, és” vannak olyan külső szerzők, akik bejelentkeznek, hogy a MAO-val szeretnének dolgozni.” Az előbbi kategóriába tartozik Subicz Gábor, aki több más formációban játszik jazzt, de a popzene különböző területein is megfordult. Az ő szerzeményeiből áll a The Mind’s Ear című lemez, amin ez a darab hallható.

Zeneszerző: Subicz Gábor. ISWC kód: T-007.284.936-5

Macedon II

A MAO legfrissebb albuma a Music A’la Pangea, amelyen Szirtes Edina Mókus szerzeményeit játsszák. A jazz tehát a world musickal, a népzenei (magyar és balkáni) ihletettséggel találkozik.

A mű regisztrációja még folyamatban van.

Hajós András és a Modern Art Orchestra: Halloween Blues

A magazin két interjúalanyát több minden összeköti, többek között a Zenehajó című, „kicsiknek és nagyoknak” szóló zenés, interaktív előadássorozat.

Zene: Fekete-Kovács Kornél, Hajós András. Szöveg: Hajós András. ISWC kód: T-007.144.908-5

Sofar Sounds

A különleges koncertsorozatról szóló cikk idézi az Esti Kornél tagjainak nyilatkozatát: „ez még nekünk is új helyzet volt, hogy ismeretlen emberek voltak ennyire közel hozzánk, ennyire intim környezetben. És pont emiatt megszűnt mindenféle távolság, és ez volt az egészben a legjobb talán, hogy minden külső tényező megszűnt. Volt egy zenekar, dalok és a közönség, aki életében először hallott valószínűleg mindent, és 20 perc alatt kicsit megismerhette a világunkat.” (A stream szolgáltatóknál nem található meg.)

Twentees

„A zenekar korai sajtóanyagai azzal a felütéssel kezdődnek, hogy egy fúvószenekari próbán az akkor szaxofonozó dobos odament az akkor trombitán játszó énekes-gitároshoz, hogy van-e kedve punk-rock zenekart alapítani” – szól a Twentees előtörténete – bár aztán a zenekar nem punk-rockot, inkább dallamos, mondhatni rádióbarát indie rockot kezdett játszani, kezdetben angol, majd magyar nyelvű szövegekkel.

HonlapFacebook

Boldogság Kht.

A Múlandó című második, Ligeti Gyuri producerrel készült lemezen hallható a Twentees eddigi legsikeresebb száma, ami a 2015-ös Dunai Regatta Sound of the University tehetségkutatójának győztes dala is lett.

Zene és szöveg: Balázs Konrád. ISWC kód: T-007.245.399-6

Y

A 2018-as Y-Sztorik EP a címben megjelölt generáció jellegzetes problémáiról is szól. „Y-generációsként nekem is konstans aggodalmam, hogy ki vagyok én valójában és mit keresek a világban. Mivel mindenből a legtöbbet és a legjobbat akarjuk, sosem vagyunk igazán boldogok, és ha örülünk is valaminek, az rövid ideig tart” – mondta erről Balázs Konrád énekes-gitáros.

Zene és szöveg: Balázs Konrád. ISWC kód: T-007.295.539-5

Balkon

Az idén megjelent Balkon nagylemez néhány közéleti dalt is tartalmaz, de a fő vonalat továbbra is huszonévesek „leghétköznapibb, legemberibb” gondjait megfogalmazó „keserédes hangulatú dalok” jelentik. „A Balkonnál értünk meg kellőképpen ahhoz, hogy tényleg erős üzenetű, komplexebb és konzisztensebb lemezt csináljunk” – mondta az albumról Balázs Konrád.

Zene és szöveg: Balázs Konrád. ISWC kód: T-007.317.137-5

ék

„Van valamiféle erős kötelék az ék zenekar tagjai között. Ez a láthatatlan erő vonzotta egymáshoz a tagokat, inspirálta őket a közös munkára és ennek eredménye hallható mind a színpadon, mind a felvételeken” – szól az alternatív rockzenekart bemutató cikk bevezetése.

Facebook

God’s Face

„Alig kezdték el a munkát, 2015-ben máris elnyerték a Cseh Tamás Program induló zenekarokat segítő pályázatának támogatását. Elmondásuk szerint hihetetlen lendületet adott akkor ez nekik, amellett, hogy hidegzuhanyként érte őket a felelősség”. Az első album címe February volt, az ehhez készített első videó a God’s Face.

Zene: Oláh Bence, Balasi Ádám, Li Olivér, Kecskeméti Csaba. Szöveg: Li Olivér. ISWC kód: T0072494917

Whatever It Takes

A 2018-ban megjelent Whatever It Takes című második, érettebb albumon a Lee Olivér és Kecskeméti Csaba kiinduló duójához csatlakozó Balasi Ádám dobos mellett Oláh Bence Attila billentyűs is részt vett a dalszerzésben. A dalok úgy születnek Lee Olivér szerint, hogy csak úgy elkezdenek játszani és „ha az adott pillanatban mindenki jelen van lélekben és ugyanazt a szekeret toljuk ugyanarra, akkor lehet, hogy nagyon gyorsan kész a dal”.

Zene: Oláh Bence, Balasi Ádám, Li Olivér, Kecskeméti Csaba. Szöveg: Li Olivér. ISWC kód: T0072949940

Mountains II

A zenekar tavalyi, Orchard című EP-jén három különböző dal mutatja meg a zenekar arcait. Ezek közül a Mountains II-hoz készült különleges klip, aminek „készítése akár egy jó csapatépítőnek vagy kirándulásnak is felfogható. A gyönyörű felvételeket Szlovénia Triglav Nemzeti Parkjában készítették Szombath Máté rendezővel és egy minimál stábbal.”

Zene: Oláh Bence, Balasi Ádám, Li Olivér, Kecskeméti Csaba. Szöveg: Li Olivér. ISWC kód: T0072494928

Lemezajánlók

Zagar: Woods, Spirits and Sorcery

„Zságer Balázs afrikai és ázsiai utazásai során találta meg az egyensúlyt a természet, a spiritualitás és a keleti hangzások közt, és ezt az élményt örökíti meg az album. Egyszerre mély és gondolatébresztő, vagy éppen relaxációs hanganyag” – olvasható a húszéves, hangzását ismét megújító zenekar lemezéről.

Ghost Orchid feat. Fatima Gozlan – a dal regisztrációja még folyamatban van.

Follow The Flow: Nem tudja senki

„A jól átgondolt háttérrel, mégis őszinte szövegekkel megtámogatott zenekar egy egészen új generációt tud megszólítani, ami úgy tűnik, eddig elég nagy hiány volt az itthoni zenei piacon” – olvasható a 2018 nyarán berobbant, debütáló nagylemezét nemrég megjelentető Follow The Flow-ról.

Fedezékbe – a dal regisztrációja még folyamatban van.

Kaukázus: Hajnalifény

A Kaukázus tavaly nagylemezt adott ki, idén pedig egy kislemezt, amin „a három dal zeneileg szinte teljesen eltér egymástól, viszont a szövegek mélysége mégis valahogy összefonja ezt a három fejezetet”.

A dal regisztrációja még folyamatban van.

Kada Ad Libitum: In Vivo

„Egy különleges, szabad experimentális zenei játszótér, Válik László köré szerveződött improvizációs műhely mindenféle műfaji megkötés és korlátozás nélkül” – ez a Kada Ad Libitum, amelynek lemeze „magába foglalja a teljesen más irányokból jövő zenészek zsigeri ösztöneit, megfűszerezve egy jó adag improvizációval és persze az élő zene varázsával.”

Zene: Kovács Zsolt, Keszei Krisztián, Bartók György, Válik László, Váczi Dániel. ISWC kód: T0073134505

Lakatos Róbert és a Rév: Réveteg

„A magyar népzene egyik megkerülhetetlen alakja a felvidéki születésű Lakatos Róbert brácsaművész és zeneszerző”, aki színházi és táncos produkcióknak és többek között a Csík Zenekarnak is szerzett zenét. Új lemeze „ízig-vérig felvidéki zenei utazás”, „aminek üde színfoltja a saját fiaikkal való örömzenélést megörökítő Gyerekekkel… című dal.”

(Tradicionális népzeneként regisztrálva)

Storm The Studio: Storm The Studio

„Modern hard rockot hallunk fogós énektémákkal, ami a jelenben létezik, kicsit sem poros, harap, élettel teli. Ami pedig különösen jól esik a fülnek: a szövegek Fodi tollából. Mert gondolkodtatnak” – olvasható a Storm The Studio bemutatkozásáról. A zenekar több tagja korábban a kultikus Bedlamben játszott. Az említett Fodi, vagyis Fodor Zoltán pedig Japánban él.

Zene: Hankó Zoltán, Binges Zsolt, Újvári Péter. Szöveg: Fodor Zoltán. ISWC kód: T0073186318

Tóth Péter

„A műveidet hallgatva nagyon hamar kialakult az a benyomásom, hogy te szép zenét igyekszel írni” – kezdi nagyinterjúját Hegyi György. A számos díjjal kitüntetett Tóth Péter erre azt válaszolja: „Az, amiben én hiszek, az magának a zenének és az embernek a saját természetéből fakad.”

Honlap

Tóték – kocsma jelenet

Az interjú apropója Tóth Péter első operája, az Örkény művéből írt Tóték bemutatója 2019 tavaszán. A zeneszerző YouTube-csatornáján az Eiffel Műhelyházban készült teljes, másfél órás felvétel is megtekinthető. (A stream szolgáltatóknál nem található meg.)

A mű regisztrációja még folyamatban van.

Canzoniere

Bár az interjú nem egyes művekről szól, inkább Tóth Péter zenei hitvallását járja körül, a kórusművek külön szóba kerülnek: „Talán nagyképűen hangzik, de szombaton két városban hat művemet énekelték kórusok – és nem azért mert erőltettem és kibrusztoltam ezt, hanem azért, mert szeretik őket. És látható az is, hogy amikor egy-egy ilyen kóruskoncerten egy csomó nagyszerű darabot hall a közönség, akkor az hatással van rájuk: átszellemültek, lelkesek, boldogok-szomorúak. Én úgy látom, hogy van erre igény, csak meg kell találni a rést.” (A stream szolgáltatóknál nem található meg.)

Zene: Tóth Péter. Szöveg: Petrarca Francesco. ISWC kód: T0071574838

A Playlist végighallgatható a Spotify-on:

és a YouTube-on:



Categories: Playlist

Leave a Reply

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.