Tavasszal nagy figyelmet kapott a Record Union svéd digitális terjesztő felmérésének eredménye, amely szerint a zenészek 73%-a küzd valamilyen, zenéléssel összefüggő problémával. (A részleteket itt ismertettük.) A Record Union The 73 Percent néven egy kezdeményezést is elindított, amelynek keretében 30 ezer dollárt (8,7 millió forintot) ajánlottak fel a problémával küzdő szervezeteknek.
Több mint 200 szervezet jelentkezett, amelyek közül 45 felelt meg az előzetes kritériumoknak. Internetes szavazás, majd egy szakértő bizottság segítségével választottak ki közül hármat. A Record Union vezetője a Billboard által ismertetett közleményében azt írta, hogy lenyűgözte őket, hogy ilyen sokan jelentkeztek, és a következő lépés az, hogy a zenészek lelki egészségével foglalkozó szervezeteket hálózatba szervezzék, így a felgyűlt tudás és szakértelem egy egészségesebb zeneipar szolgálatába állhasson.
A legtöbb támogatást egy Tennessee állambeli szervezet, a Porter’s Call kapta, amely ingyenes tanácsadást nyújt a zenészeknek és családtagjaiknak, és a 15 ezer dollárból (4,3 millió forint) egy olyan proaktív képzés elindítását is tervezi, amely nemcsak a már bajba jutottaknak szól, hanem előre felvértezi a zenészeket olyan képességekkel, amelyek segítenek a zenészi pálya nyomását elviselni.
10 ezer dollárt kapott egy német kutató, Melanie Ptatscheck What’s Your Story nevű projektje, amely narratív elemzéssel vizsgálja, hogyan jut az addikcióig a zenészek riasztóan nagy hányada – a tudományos eredmények a kezelést és a megelőzést is segíteni fogják. 5 ezer dollárral támogatták a Crash And Ride podcastot, ami interjúkban hívja fel a figyelmet a probléma fontosságára, és igyekszik küzdeni a lelki betegségekkel kapcsolatos stigmák ellen.
A támogatott projektekről bővebben a 73 Percent oldalán lehet olvasni.
Categories: Hírek
Leave a Reply