A TikTok a kiadóknak fizet, a szerzőknek (még) nem

A TikTok app hódítását nem szükséges külön ecsetelni – főleg most, hogy az Old Town Road, ami innen kezdte meg a hódítását, tizenhatodszor került a Billboard Hot 100 élére, csatlakozva a Despacito és a Mariah Carey & Boyz II Men: One Sweet Day rekordjához. Magyarországon is sokan használják a rövid videók megosztására épülő appot: a Media1 áprilisi híre több olyan fiatalt is felsorolt, akiknek több százezer követőjük, illetve milliós nézettségű videóik vannak.

A zene fontos szerepet játszik a TikTok-videókban, és mint arról tavasszal írtunk, a kiadók jogosítási szerződéseket kötöttek az appot fejlesztő ByteDance kínai céggel. (Igaz, a szerződések újratárgyalása során a kiadók jelentősen több jogdíjat szerettek volna elérni, a TikTok viszont úgy érvelt, hogy ők nem egy stream szolgáltatás, ezért másfajta jogosítási struktúrát szeretett volna elérni.)

Most azonban kiderült, hogy a szerzőket képviselő közös jogkezelőkkel nincs még megállapodása a TikToknak. A konkrét hír, amit először a Music Ally közölt, az, hogy a TikTok a brit szerzői jogi bírósághoz fordult, hogy közvetítsen az ICE online jogosító szervezettel folytatott vitájában (ennek tagjai: a brit PRS for Music, a német GEMA és a svéd STIM).

A TikTok közleményében arról ír, hogy milyen fontos platformot biztosítanak az új zenéknek, milyen fontosnak tartják a szellemi tulajdont, és ezért „hosszas, aktív tárgyalásokat” folytattak a szerzőket képviselő ICE-vel. A bírósághoz mint semleges harmadik félhez azért fordultak, hogy mindenki számára elfogadható eredményre jussanak.

Ezzel szemben az ICE közleménye jóval keményebben fogalmaz: „A TikTok platform nincs jogosítva, és csalódottak vagyunk, hogy mostanáig nem sikerült olyan megállapodásra jutnunk az általunk képviselt szerzők és zeneműkiadók milliónyi művének felhasználásáról, ami tükrözi a zene valódi értékét, és azt is, hogy milyen nagy mértékben támaszkodik erre a platform.”

A Music Ally kommentárja szerint ugyan ez a vita független a TikTok és a kiadók megállapodásától, de bizonyára utóbbiak is figyelni fogják, hogy milyen jogi álláspontot képvisel a kínai cég a brit bíróság előtt. A lap szerint a zeneipar nagyban támaszkodik már a platformra az új dalok köré épített kampányokban, a rajongók mozgósításában, és a cél az, hogy a TikToknak ez a potenciálja megmaradjon, miközben az alkotók is méltányos díjazásban részesülnek.



Categories: Hírek

Tags: ,

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .