„Honnan tudhatom, hogy nem plagizáltam egy dalt, amit soha nem hallottam?”

Számos lap beszámolt arról, hogy az esküdtszék elmarasztalta Katy Perry énekesnőt, a Capitol kiadót és a Dark Horse című – a YouTube-on immár 2,6 milliárdos nézettség fölött járó – sláger szerzőit, köztük olyan iparági nagyágyúkat, mint Dr. Luke és Max Martin. Az ügy – csakúgy, mint a 2015-ös Blurred Lines-ítélet, amiről itt írtunk részletesen – túlmutat a konkrét dalok, a Dark Horse illetve a Flame néven alkotó keresztény rapper Joyful Noise című számának problémáján.

A legtöbb szakértő szerint téves az ítélet, de ettől még komoly következményei lehetnek

Annyiban ritkaságnak számít az eset, hogy miközben rengeteg a plágiumvád az Egyesült Államokban, nagyon kevés ügy kerül esküdtszék elé. Az alperesek feltehetően azért mentek most bele ebbe – írja szarkasztikusan a Forbes szerzője -, mert „feltételezték, hogy ami egy hozzájuk hasonló zeneipari profi számára a Napnál világosabb, azt az esküdtek is megértik majd”; mármint azt, hogy a hasonlóságok abból adódnak, hogy a zene „alapvető építőelemei” vagy „a zenei ábécé betűi” közül ugyanazokat használták fel mindkét dalban.

Ez utóbbi kifejezéseket Katy Perry ügyvédje, Christine Lepera használta, és a zenei szakértők túlnyomó többsége egyetért vele (lásd például a Vox összefoglalóját több véleményről.) A legszellemesebb megfogalmazást a Music Business Worldwide idézi, egy kommentből az alább látható videó alatt: „Mostantól minden dalszerzőt, aki kolompot használ, beperel majd a Blue Oyster Cult. Őket pedig egy tehén fogja beperelni.” (Erről a dalról van szó.)

A néhány hangból álló motívumok még csak nem is teljes hasonlósága miatti elmarasztalás aggasztóbbá teszi az ítéletet még a Blurred Lines-ügynél is. Többen is úgy vélik, hogy hasonló perek sokasága várható; sőt, mint a Forbes írja, az Év Dala kategóriában Grammy-díjra jelölt nyolc szerzemény közül négy ellen van már plágiumvád, és még kettő volt, amivel kapcsolatban megjelentek ilyesmit sejtető hírek.

Ráadásul ezek olyan perek lehetnek, amelyekre a szerzők nem tudnak igazán felkészülni. „Meg kell változtatnom a munkamódszeremet, az egész kreatív folyamatot. Minden dalnál sokkal több kutatómunkát kell végeznem, és még ezután sem lehetek biztos abban, hogy nem plagizáltam egy olyan dalt, amit soha nem hallottam” – mondta a CBC-nek egy szerző, Paul Croteau.

Bárhol belefuthatunk abba a három-négy hangból álló motívumba

Az ügy egy másik fontos vonatkozása a „hozzáférés” (access) kérdése volt. A hasonló perekben az amerikai joggyakorlat szerint két dolgot kell bizonyítani: a lényeges hasonlóság mellett azt, hogy a plágiummal vádolt szerző valóban ismer(het)te az adott dalt. Mint arra a Billboard cikke felhívja a figyelmet, ebben a tekintetben igen nagy változást hozott az internet, ezen belül is a stream. Korábban ha nem egy sztár, hanem kevésbé ismert zenész vádolt valakit plágiummal, gyakran a hozzáférés kérdése volt a döntő: „hagyományosan az ügyek nagy része nem jutott tovább ezen a szakaszon, hiszen a felperes nem tudta bizonyítani, hogy a vádlott ismerte a dalát, hacsak nem adott neki egy felvételt, nem lépett fel előtte előzenekarként, vagy nem volt valami ezekhez hasonló erős érve.”

A Dark Horse ügyében is azt bizonygatták az alperesek, hogy ők bizony soha korábban nem hallották a Joyful Noise-t. A felperes viszont a YouTube-on és a MySpace-en (!) elért többmilliós hallgatottságra, no meg a dalt tartalmazó album Grammy-jelölésére hivatkoztai (igaz, utóbbit a viszonylag kevés figyelemmel övezett Best Rock Or Rap Gospel Album kategóriában kapta). Felmerült továbbá Katy Perry keresztény neveltetése is, mint ami valószínűsítheti, hogy hallotta a dalt, amire ő azt válaszolta, hogy általában szekuláris zenét szokott hallgatni.

Általában véve „ha ma valaki meg akar hallgatni egy dalt, akkor azt megteheti, és sokkal könnyebb véletlenül belebotlani is a dalokba” – mondta a Billboardnak egy hasonló ügyekkel foglalklozó jogász. „Sokkal könnyebb lesz a hozzáférés lehetősége mellett érvelni. Lehet, hogy a vádlottnak a Pandora algoritmusa vagy valami playlist kidobta a dalt.”

Az internet más szempontból is szerepet játszhat az ilyen ügyek elszaporodásában. Rengeteg a producer, beatmaker, akik alapokat töltenek fel akár licencelésre (lásd e cikkünket), akár azért, mert hírnévre vágynak. Így „annak az esélye, hogy egy három-négy hangból álló motívum megjelenik egy híressé váló dalban, igencsak megnőtt”.

Hogyan lehet kiszámolni egy világsláger bevételeit?

Az esküdtszék ebben a perben külön döntött először arról, hogy történt-e jogsértés, majd arról, hogy mennyi legyen a kártérítés. Utóbbi tárgyalás is izgalmas volt – mint a USA Today írja, „bepillantást nyerhettünk a szórakoztatóipari könyvelés zavarbaejtő gyakorlatába”.

A felperes szerint a Dark Horse összesen 31 millió dollárt hozott a kiadónak, a single, az album és a dalt tartalmazó koncert-DVD formájában. Ez alapján 20 millió dollár kártérítést követeltek.

Az alperesek szerint minden kiadást beszámítva a kiadó profitja nagyjából 650 ezer dollár volt. A „zavarbajető szórakoztatóipari könyvelés” lényege az említett cikk szerint az, hogy „miközben filmek és slágerek állítólag milliókat hoznak, valahogy a végén a profit ehhez képest mindig igen csekélynek tűnik”. Katy Perry esetében például azzal érveltek a kiadó részéről, hogy az énekesnő brandjének lényegi része az, hogy mindig a lehető legdivatosabb ruhákban és sminkben jelenik meg a nyilvánosság előtt. Ha pedig ez a brand része, akkor az alkalmanként 13 ezer dollárt kérő stylist, a 3000 dolláros fodrász- és 800 dolláros manikűrszámlák promóciós költségnek számítanak; és persze ott vannak a kiadó szűkebben vett marketingköltései, a gyártási és digitális költségek, a kiadó alkalmazottainak fizetése stb.

Felmerült az a kérdés is, hogy a Prism című lemez – ami 2013-ban a 6. legkelendőbb album volt világszerte, több országban platina minősítést kapott – bevételeiből mennyit számoljanak a Dark Horse bevételeként. A felperes úgy érvelt, hogy mivel ez volt a legnagyobb sláger az albumról, nem elég a 13 számos album bevételének egytizenharmadát a Dark Horse számlájára írni. Ugyanakkor az alperes egyik tanúja, Jason King, a NYU Clive Davis Intézetének tanára szerint az olyan világsztárok esetén, mint Katy Perry, az ismertség nagy mértékben hozzájárul a sikerhez (és így a bevételekhez) – márpedig ennek semmi köze nincs magához a dalhoz.

Érdekes módon egyébként abban, hogy maga Katy Perry mennyit keresett a dallal, mindkét oldal egyetértett: 3 millió dollárt, amiből 650 ezer dollár kiadást kell levonni.

Végül az esküdtszék döntése alapján 2,78 millió dollár kártérítést kell fizetnie az alpereseknek, ami a két álláspont között van; messzebb a 20 milliótól, mint az alperes érveiben szereplő 360 ezertől. Ennek nagyját a Capitol Recordsnak kell kifizetnie (1,3 millió), Katy Perry 550 ezer, Max Martin 253 ezer, Dr Luke pedig 250 ezer dollárt kell, hogy fizessen (utóbbi esetén külön meghatározták, hogy mennyit személyesen, és mennyit a cégén keresztül).

Érdekes részlet még, amire a Variety cikke hívta fel a figyelmet, hogy a szerzők-producerek szerződéseiben gyakran szerepel egy kitétel, amely szerint mivel az alapot a producer hozza, és így ő vállal garanciát arra is, hogy azzal semmi jogi probléma nincsen – így neki kell fizetnie, ha mégis van. Azonban Katy Perry gyakran az alapot felhasználva írja a dallamot, szöveget, így úgy tűnik, az adott esetben ez nem így volt.

Persze az alperesek – akik hivatalos közleményükben „az igazságszolgáltatás megcsúfolásának” nevezték az ítéletet – fellebbeznek. Az ügy kapcsán gyakran hivatkozott Blurred Lines-ügy több bíróságot megjárt az első, nagy visszhangot kiváltó ítélet után, és végül az eredetileg megítélt 7,4 millió dolláros kártérítést 5 millióra mérsékelték.



Categories: Hírek

Tags: ,

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .