Soha ennyien nem éltek jól a zenélésből – és a szupersztárok rovására erősödik a középkategória

Az egyik legjobb zeneipari elemző, a blogunkon sokat idézett Music Business Worldwide alapítója, Tim Ingham több nagy cikket szentelt a Rolling Stone-ban vezetett rovatában annak, hogyan erősödnek a „középkategóriás” művészek, mégpedig a szupersztárok javára. Mivel ezen a középszinten már elég jól meg lehet élni a zenéből, a második cikknek egyenesen az a címe, hogy Miért ez az új művészek aranykora – hozzátéve azért azt is zárójelben, hogy (Már amennyiben kordában tartják az ambícióikat).

Élőzene: egyre több a 2-4000 fős koncert

A jelenség több területen is megfigyelhető, vagyis a stream adatokban és az élőzenében egyaránt. Utóbbi területen „soha nem fordult még elő, hogy ennyi előadó meg tudott volna tölteni 2-4000 fős helyszíneket” – mondta az egyik élőzenei óriáscég, az AEG Presents elnöke a Rolling Stone-nak. „25 éve vagyok a szakmában, és még soha nem láttam ilyet. Elképesztő mennyiségben nőnek ki művészek a kis klubok világából, és lépnek át egy nagyobb kategóriába.”

New Yorkban például az 1800 fős befogadó képességű Brooklyn Steel egy év alatt 220 koncertet tudott színpadra állítani. Az AEG elnöke szerint 20 éve egy ilyen kapacitású helyszínről nem is álmodhatott egy, a rádiókban nem játszott zenekar, ma viszont a közösségi média és a stream világában látszólag a „semmiből” kerülnek elő sorra az ilyen nézőszámokat produkáló előadók.

Az amerikai piacra vonatkozó becslés megmutatja, hogy mennyire elég ez: egy 3000 fős helyszínre jellemzően 40 dollárért adják a jegyeket (11,5 ezer forint), mondjuk tíz ilyen telt házzal és az előadónak jutó 65%-os részesedéssel számítva egy turné 780 ezer dollárt hoz az előadónak (230 millió forint), ami már több részre osztva is jó bevétel.

A szupersztárok visszaesését mutatja az a félévi statisztika, amit mi is közöltünk: a 100 legnagyobb globális turné összbevétele 2019 első félévében az előző évihez ugyanilyen időszakhoz képest jelentősen, 26,8%-kal visszaesett. A másik élőzenei óriás, a Live Nation az első félévben a 2018-ashoz képest 16%-kal több bevételt ért el – ám a kevésbé ismert, a száz legtöbbet kereső zenészen, zenekaron kívüli kategória dupla ekkora, 32%-os növekedést produkált a cégnél.

Stream: a növekedés 98%-a a top 500-on kívüli daloknak köszönhető

A stream adatok hasonló trendeket mutatnak: az általános növekedés közepette a legnagyobb sztárok lejátszásai vagy az átlagtól elmaradó növekedést, vagy éppen csökkenést mutatnak. A legmeglepőbb adat az, hogy 2018-ban az 50 legnépszerűbb dal a stream oldalakon összesítve 3,7 milliárd lejátszást szedett össze az Egyesült Államokban – miközben a 2017-es top 50 összesített hallgatottsága 14,7 milliárd volt, vagyis majdnem négyszer ekkora. Az 500 legnépszerűbb dalt összesítve 55 milliárdszor játszották le Amerikában 2018-ban, ami a 2017-eshez képest 2,1 milliárddal több. Ám ez alatt az egy év alatt az összes lejátszás száma 157,7 milliárddal nőtt az országban. Vagyis, írja Tim Ingham, a stream egy éves, igen látványos növekedésének 98%-a a top 500-on kívüli daloknak volt köszönhető.

Ha nem a dalokat nézzük, hanem a legnépszerűbb művészeket, akkor azt látjuk, hogy a 25 legnépszerűbb előadó 2016-ban még az összes stream 12,8%-áért felelt, 2018-ra ez az arány 11%-ra esett vissza. A (fenti képen látható) Drake például, aki évek óta a legtöbbet streamelt előadó, 2019 első felében kb. 670 millióval kevesebb lejátszást szedett össze, mint egy éve.

Ez a trend ráadásul ellentétes azzal, amit sokáig láttunk. Bár Tim Ingham nem írja, érdemes emlékeztetni rá, hogy az elmúlt években sok cikk taglalta, hogy a long tail elmélet jóslata nem jött be, és a korlátlan választási lehetőség valójában pont a legnépszerűbb előadók felé tolta el a zenefogyasztást.

Megháromszorozódhat a zenéből jól élők száma

A legnevesebb cég az online térben, amelyik a most láthatóvá váló trendekre tett már korábban is, a kiadói szolgáltatásokat kínáló, pont a „középkategóriás” előadókra fókuszáló Kobalt. Ennek vezérigazgatója a Rolling Stone-nak azt mondta, hogy a cég becslése szerint az angolszász országokban 20 ezer olyan előadó van, akinek az évi bevétele 10-100 ezer dolláros nagyságrendű (vagyis kb. néhány milliótól néhány tízmillió forintig terjed), és általában is többen tudnak megélni a hangfelvételek készítéséből, mint korábban bármikor. Szerintük a következő 5-10 évben a zenéből jól megélő, de nem dollármilliomos zenészek száma meg fog háromszorozódni.



Categories: Hírek

Tags: , , ,

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .