A Tool súlyos és különleges (mondjuk alternative metal) zenéje mindig meglehetősen sikeres volt: csak az Egyesült Államokban 13 millió lemezt adtak el, három Grammy-díjat kaptak stb. 2006-os 10,000 Days című albumuk folytatásáról először 2012-ben jelentek meg hírek, ám végül csak az előző után 13 évvel, idén augusztus 30-án jelen tmeg az ötödik stúdiólemez, a Fear Inoculum. Bár a zenei lapok nagy lelkesedéssel (és kicsit hitetlenkedve) számoltak be erről, a rockrajongók pedig feszülten várták a lemezt, kérdéses volt, hogy a mai, nem éppen a rockzenének kedvező közegben mekkora lesz a kereskedelmi sikere. Az eredmény: a vártnál is nagyobb; a lemez a Billboard albumlista élén nyitott, több országban szintén az élre került, Németországban a 2., Nagy-Britanniában a 4. helyen végzett az első héten.
A Fear Inocolum letölthető egészében és számonként, megtalálható a stream oldalakon (a zenekar korábbi életműve csak augusztus elején került fel ezekhez a szolgáltatókhoz), teljes egészében fent van a YouTube-on – és a digitális változatok mellett kizárólag egy igazán különleges, de az átlagos árnál jóval drágább limitált CD csomagban volt kapható. (Bár a rajongók spekulálnak arról, hogy később biztos elérhető lesz pl. vinylen.) A CD dobozába be van építve egy 4 inches (10 centis) HD képernyő és két darab 2-2 wattos hangfal (ezek USB-ről tölthetők), ezek mellett található egy 36 oldalas booklet (lásd aláb a videót. Mindez az Egyesült Államokban 45-50 dollárért (13500 – 15000 forintért) volt kapható, de igen hamar kifogyott a boltokból – így a zenekar még egy adagot előrendelhetővé tett. Nagy-Britanniában még drágábban, 80 fontért (30 ezer forintért) lehet kapni, magyar boltokban 24-35 ezer forintért láttuk.
Az amerikai Független Lemezboltok Szövetsége külön közleményt adott ki, amiben arról számoltak be, hogy az elmúlt tíz évben ez volt az első olyan kiadvány, ami miatt éjfélkor kinyitottak egyes boltok, hogy a hivatalos, pénteki megjelenés első pillanatától ki tudják szolgálni a rajongókat. A reggel nyitó lemezboltok előtt pedig komoly sorok kígyóztak, és a CD-k „szó szerint csak úgy repültek le a polcról. A Tool lemeze volt a legnagyobb lemezbolti siker évek óta. És ez a tapasztalat azt mutatja, hogy vannak még elkötelezett rajongók, akik komoly pénzektől válnak a kedvenceik kedvéért. A fizikai, lemezbolti eladások igenis fontosak: ha jó a tartalom, és minőségi a csomagolás, bármi megtörténhet. Már csak az a kérdés, hogy ezt a hírt hogyan juttassuk el azokhoz a zenészekhez és menedzsmentekhez, akik valami ismeretlen okból lemondtak a fizikai megjelenésekről?” – olvasható a közleményben.
Kifejezetten érdekesek a Billboard adatai: a Fear Inoculum 270 ezer példánnyal végzett az első helyen, és ebből 248 ezer valós albumeladás volt (a limitált CD vagy a teljes albumként megvásárolt letöltés). 10 ezer alatt volt a nem az album részeként, hanem külön eladott dalok száma (ezekből 10 darab „ekvivalens egy albummal”). Az album 10 dalát 27,6 milliószor streamelték egy hét alatt, ez 21 ezer album eladásának felel meg a Billboard rendszerében.
A lap kiemeli, hogy a Tool albuma úgy lett első a listán, hogy semmi más, vagyis sem koncertjegy, sem merch nem volt mellé „csomagolva” – mint arról részletesen itt írtunk, a bundling ma a listahelyezés elérésének vitatott, de általánosan alkalmazott módszere. Így például az utolsó rocklemez, ami a Toolénál nagyobb eladásokat tudott elérni, a Dave Matthews Band 2018 nyarán megjelent Come Tomorrow-ja volt, ám ennek eladásait megdobta az, hogy minden koncertjegy mellé járt egy CD vagy letöltés.
Categories: Hírek
Leave a Reply