Beyoncé két „meglepetéslemeze” Queen Carter néven jelent meg tavaly decemberben, Rihannáé Fenty Fantasia néven idén márciusban – aztán hamarosan kiderült, hogy valójában nem is kiadásra szánt verziókkal, befejezetlen számokkal voltak tele, és ki is kerültek a stream szolgáltatók katalógusától. A Pitchfork nagy cikke szerint azonban ez nem jelenti azt, hogy a szivárogtatók ne kapnának jogdíjakat.
A lap szerzője, Noah Yoo egy – természetesen névtelenül maradó – szivárogtatóval is beszélt, aki többek között népszerű fiatal rapperek, Playboi Carti és Lil Uzi Vert számait juttatta el a stream szolgáltatókhoz. Ő azt mondta, hogy több mint 60 ezer dollárt keresett ezzel (18 millió forintot); a Pitchforknak megmutatott átutalási igazolások azt mutatták, hogy még azután is kapott tízezer dolláros nagyságrendben pénzeket, hogy a leleplezett számokat már eltávolították a katalógusból. A szivárogtató egyébként azt mondta a lapnak, hogy azért csinálta, hogy örömet okozzon az új zenékre éhes rajongóknak.

Az engedély nélkül kiadott zenék jelensége persze nem új: ilyenek voltak a bootlegek, és a felhasználók számára feltöltési lehetőséget nyújtó platformok is jó terepe a szivárogtatásnak. Másfelől viszont a stream szolgáltatók sokkal inkább „hivatalosnak” tűnnek, vagyis a felhasználók feltételezik, hogy az itt hallható zenék valódi megjelenések. Már csak azért is, mert csak úgy nem kerülhetnek be a katalógusba. Viszont az a gond, hogy az elképesztő mennyiségű új zenét lehetetlenség mind megszűrni – mint az idén tavasszal kiderült, a Spotify-ra naponta majdnem 40 ezer új szám kerül fel.
A Pitchfork szerint a különféle digitális terjesztők, illetve maguk a stream platformok különféle szűrő rendszereket alkalmaznak, az algoritmikus és az emberi ellenőrzés valamilyen keverékét. A Soundrop aggregátor, amin keresztül Beyoncé és mások (pl. SZA) állítólagos megjelenései felkerültek a Spotify-ra, 3-4 fős „tartalomellenőrző” csapatot alkalmaz, akik a gépi ellenőrzés által akár az audio ujjlenyomat, akár a metaadatok alapján gyanúsnak ítélt megjelenéseket nézik át. A Spotify – legalábbis egy névtelenséget kérő forrás szerint – minden komolyabb, nagy sztárhoz kapcsolódó kiadványt alaposan ellenőriztet, együttműködve a művészek csapatával. Így lehetséges, hogy például az Apple Musichoz rövid időre felkerült ál-Kanye West-szám – ami kivételesen maga Kanye West neve alatt futott – itt nem tudott megjelenni.
A lapnak nyilatkozó szakértők szerint tökéletes szűrőrendszert aligha lehet felállítani. Azt viszont el lehetne érni a Soundrop képviselője szerint, hogy annyira bonyolult a szivárogtatók számára pénzt kiszedni a rendszerből, hogy ne érje meg nekik, és inkább menjenek át a dark webre. (A lapnak nyilatkozó aggregátorok szeirnt jogi panasz esetén felfüggeszthetik a jogdíjak kifizetését, de mint láttuk, ez legalább egy esetben valójában nem történt meg.)
Ami igazán érdekes, hogy nemcsak a hírekbe is bekerülő nagy sztárokat érinti a jelenség. A Pitchforknak beszélt egy menedzser is, akinek – meg nem nevezett – zenekara lemezszerződés nélkül több mint 50 milliós hallgatottságot szerzett a Spotify-on. Nekik többször is gondjuk volt a hasonló szivárogtatásokkal, egyszer még egy teljes albumnyi zenét is feltöltöttek a zenekar neve alatt. A menedzser szerint a Spotify működése kiszámíthatatlan volt: előfordult, hogy eltávolították a kifogásolt számokat, de az is, hogy csak egy másik profilhoz sorolták őket. A hamis album három napig fent volt a szolgáltatónál, mire leszedték. Egy egyetemi oktató, korábbi kiadói szakember szerint amíg igazán komoly pénzeket nem buknak el a legnagyobb súlyú zeneipari szereplők, addig nem lehet valódi változásra számítani.
Categories: Hírek