Sok szó esett már az elmúllt jó néhány évben arról, hogy az album egysége felbomlott, és minél több kisebb kiadványt, akár EP-ket, akár különálló single-öket kell megjelentetni, hiszen egyre nehezebb fenntartani a közönség figyelmét a folyamatosan ömlő újabb és újabb tartalmak között. A Guardian friss cikke tehát ebből a szempontból nem újdonság, de vannak benne tanulságos adalékok a jelenlegi helyzet értelmezéséhez.
A cikk egyrészt felhívja a figyelmet arra, hogy mára már a mainstream popzenében is mennyire elterjedt az évi akár két album megjelentetése. Az egyik legnagyobb mai sztár, Ariana Grande hat hónappal a Sweetener LP után jelentette meg a Thank U, Next című albumát – majd két hónappal ezután már jött is az első olyan single, ami nem volt azon rajta. Amikor egy rajongó panaszkodott a Thank U, Next bejelentésekor, hogy ezek szerint a Sweetener „korszakának” már vége is van, az énekesnő azt válaszolta: „Nincs vége! Nem igazán szeretem a ‘korszakokat’, egyszerűen csak zenélni szeretnék, és ami kész van, azt megjelentetni, megosztani veletek, amíg még friss”.
Ez rámutat arra, hogy nemcsak a zenefogyasztás változásáról van szó, hanem arról, hogy technikailag lehetséges nagyon gyorsan megjelentetni a zenéket (szemben azzal a korral, amikor a gyártás, terjesztés, a nyomtatott lapokra építő promóció stb. mindenképpen sok ideig tartott), és ez a művészeknek is jó. Legalábbis sokan érzik, hogy a hagyományos albumciklus ritmusát követve gyakran előfordult, hogy mire megjelent egy hanghordozó, addigra a zenekar már túl is lépett rajta akár zeneileg, akár érzelmileg. A Foals frontembere, Yannis Philippakis úgy érzi, hogy volt valami „művészi értelemben őszintétlen” a magunk mögött hagyott korban, abban, ahogy muszáj volt a kreatív energiákat egy néhány évente elkészülő nagy „meghatározó művészi kinyilatkozásba” sűríteni. Különösen fontos lehet a gyors megjelentetés akkor is, ha egy dal éppen aktuális eseményekre, a közbeszédben előtérbe került témára reagál.
Többen rámutattak már, hogy sokban hasonlít a popipar mai működése az albumkorszak előttire. „Visszatértünk az ötvenes és hatvanas évek világához” – mondta a Guardiannak a következő lemezét az előző után 8 hónappal megjelentető The 1975 menedzsere. „Szórjuk ki a single-öket abban reménykedve, hogy lesz köztük olyan, ami sikeres lesz. A megjelenések nagy részének az a fő funkciója, hogy fogyasztást generáljanak.”
Yannis Philippakis egyenesen a PEZ cukorkák híres adagolóihoz hasonlította a zenészeket; mint mondta, mindenki érzi, hogy a korábbiaknál több zene jelenik meg, és egy-egy dalnak így kevesebb ideje maradt, hogy a fókuszban legyen, ezért is kell újra meg újra kitolni az újabb cukorkákat. Philippakis a legnagyobb kontrasztot az egy évtizeddel ezelőtti működéssel érzi: „akkoriban az iTunes volt a legfontosabb zeneáruház, és ők egy bizonyos számú dal fölött már nem fizettek többet az albumokért. Ezért a kiadók kifejezetten el akarták tántorítani a zenekarokat a hosszú lemezektől, mert anyagilag nem érte meg.”
Ez most visszájára fordult. Akár még a demófelvételeknek is hasznát lehet venni, bónusz tartalomként megjelentetni őket. Mégpedig – ez igazán meglepő – egy olyan, a sztárságtól messze álló előadót is érinti ez a jelenség, mint a Big Thief indie rockzenekart (igaz, idén játszottak a Sziget nagyszínpadán): őket is kérdezték már kérdezték kiadóknál, hogy nem akarják-e a demóikat extraként megjelentetni.
Persze, mint minden hasonló cikkből, innen is kiderül, hogy az album azért nem fog megszűnni. Philippakis például azt meséli, hogy 12 éves lánya most először kattant rá igazán egy albumra, Billie Eilishnek köszönhetően.
Categories: Hírek
Leave a Reply