Az NKA dalszerző kurzusokat, táborokat is támogatott, és felhívta a figyelmet a típushibákra

A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) honlapján közzétette több könnyűzenei pályázatának eredményeit. Itt olvasható a Könnyűzene Kollégiuma döntéseinek listája: az alkotói támogatásban részesülő szerzők, a klipek és a hangfelvételek készítésében támogatott előadók; valamint a tematikus, oktatási intézményekben megvalósuló előadások; a hazai, illetve külföldi, magyarlakta területeken támogatott koncertek és a kiemelt, jubileumi koncertek. Itt pedig a megtalálhatók a Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Porgram Kollégiuma döntései a budapesti, vidéki és határon túli klubok támogatásáról.

Az utóbbi listán egy különleges pályázat eredménye is olvasható. Ez hivatalosan „a magyar nyelvű dalok születését és népszerűsítését” célozta, és mint a Hangfoglaló Kollégium közleményében olvasható, a 31 beérkezett pályázatból 18 kapott többnyire 1,5-2 millió forintos támogatást. Többségük alkotói kurzus vagy tábor, sok foglalkozik a dalszövegekkel, de szerzői coaching és podcastsorozat is található a nyertesek között (a teljes lista lent olvasható). A közlemény szerint a Kollégium ezeket „egyfajta kísérleti projekteknek tekinti, bízva abban, hogy megtalálják a helyüket, és kiderül, melyekkel érdemes hosszabb távon is számolni.”

Külön közlemény foglalkozik a tipikus hibákkal, hiszen, mint írják, „az NKA Könnyűzene Kollégiuma erőforrásai nem elegek ahhoz, hogy minden elutasított pályázatot egyesével, írásban értékelni tudjuk”. (Részben hasonló tanácsokat adott a Kollégium elnöke, Dósa Richárd is ebben a részletes cikkünkben.)

Természetesen a kötelezően benyújtandó dokumentumokat be kell nyújtani, mégpedig szövegszerkesztőből exportált pdf-eket használva kinyomtatott, majd beszkennelt dokumentumok helyett. A megtfelelő kollégiumhoz kell beadni a pályázatot (tehát pl. a népzeneit nem a Könnyűzeneihez, hanem a Halmos Béla Kollégiumhoz); illetve a megfelelő, a pályázathoz illő (al)témában, nem az összesben. A pályakezdést a Hangfoglaló megfelelő pályázatai támogatják, a Könnyűzenei Kollégium „első hangfelvételekre, első videóklipre, bemutatkozó koncertre és ismert zenészek új, kísérleti projektjeire ritkán tud támogatást adni „.

A bírálati szempontokat komolyan kell venni – erre két példát hoz a közlemény: a szakmai elismerésben (pl. Artisjus- vagy Fonogram-díj) részesültek előnyben vannak; a koncerteknél a tervezett helyszín befogadóképessége fontos szempont, hiszen „a hatékonyságot illetően nem mindegy, hogy 50 főnek vagy 5000 főnek szól a zene ugyanabból a támogatási összegből”.

Reális költségvetést kell benyújtani, vagyis „egy dal megírásáért vagy egy dal hangfelvételéért irreális 500.000 Ft-ot kérni”. Továbbá a Kollégium figyelembe vette a korábbi pályázatok tanulságait: „voltak olyanok is a pályázók között, akik az elmúlt években támogatást kaptak, de azt nem használták fel, vagyis meghiúsult a részükre korábban odaítélt pályázati forrás felhasználása. Ezek az összegek sajnos nem kerülnek vissza a Könnyűzene Kollégiumához, így ezzel más könnyűzenei pályázóktól veszik el a lehetőséget azok, akik nem használták fel a számukra megítélt támogatást. A döntésnél a kollégium ezt a szempontot sem tudta figyelmen kívül hagyni.” Mérlegelték azt is, ki hányszor kapott NKA-támogatást korábban, és azokat hogyan használta fel.

Hasonlóképpen a Hangfoglaló Kollégium is tekintetbe vette a korábbi pályázatokon támogatott klubok működését: „a Kollégium idén először vehette figyelembe döntésénél a Hangfoglaló Programiroda klubokról szóló jelentését, amely az előző évadban támogatott helyszínek szerződésben vállalt kötelezettségeinek teljesítését – többek között a kommunikációs elemek használatát, az együttműködést, a vállalások megvalósítását – vizsgálta.”

A magyar nyelvű dalok születését, népszerűsítését célzó, támogatott programok:

A38 Kulturális Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság – Hangfoglaló szerzői coaching sorozat megrendezésére az A38 hajón

Besenyszögért Alapítvány – Keresem a szót, keresem a hangot című program megvalósítására

Bolyki Krisztina – Folyamatos jelenlétre szerkesztett podcast tartalmakkal a magyar dalszövegek népszerűsítésére, bemutatva a zenészek inspirációit, szöveghez való viszonyulását

Dinnyés József – Az Anyanyelv-ének című program megvalósítására

Független Helyi Tájékoztatásért Egyesület – Az én dalom magyar – a magyar nyelvű dalszövegírás titkai című sorozat megvalósítára

Garagelive Korlátolt Felelősségű Társaság – Első magyar rock/metal dalszerző tábor megvalósítására

Hangmester-Online Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság – Magyar dalszövegértelmező kurzus és gála megvalósítására

Hangőr Egyesület – Magyar nyelven folyó, alkalmazottzenei workshop megvalósítására könnyű- és komolyzenei szerzők számára, élő dalszerzéssel

Kápolnai Zsombor – A magyar dal atlasza című projekt megvalósítására

Kecskeméti Zenészegylet – A Kecskeméti Zenészegylet dalszerző és dalszövegíró táborának megszervezésére és lebonyolítására Magyar nyelvű dalok tábora címmel

Kovácsovics Eszter Fruzsina – Ifjúsági alkotó tábor megvalósítására

Lombos Márton – 5letszobrász kurzus sorozat megvalósítására

Mmm Booking Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság – Öt epizódból álló beszélgetés-sorozat megvalósítására a dalszövegírásról

Molnár Tamás – Kollab – interaktív dalszövegíró workshopok megvalósítására az A38 hajón

Pécsi Tudományegyetem – Mindenhol tanítható már óvodától egyetemig – Fókuszban a dalszöveg: kutatás, oktatás, tábor című program megvalósítására

Target Communications Üzleti Kommunikációs Ügynökség Betéti Társaság – Ne szövegelj! címmel rendhagyó irodalomórák megvalósítására középiskolásoknak a magyar nyelvű könnyűzenei dalkultúráról

Tipp-Cult Kulturális És Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság – A Parnasszus versdal akadémia 5 alkalomból álló szemeszterének megvalósítására

Várallyay Katalin Ilona – Neked szövegelünk: te is lehetsz dalszövegíró! – interaktív podcast-beszélgetések megvalósítására



Categories: Hírek

Tags: ,

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .