A fiatalok streamelik legtöbbet a Beatlest

Az Abbey Road megjelenésének 50. évfordulójára két nagy stream szolgáltató is nyilvánosságra hozott néhány adatot arról, hogyan teljesít a zenekar náluk. A Beatles-katalógus 2015 decemberében került be a stream szolgáltatókhoz.

A Spotify közleménye szerint csak idén 1,7 milliárd alkalommal játszottak le Beatles-dalokat náluk; mégpedig többségükben fiatalok. A 18-24 évesek a Beatles-hallgatók több mint 30%-át adják, a 25-29 évesek pedig a 17%-át. Mint a Forbes írja, ez azt bizonyítja, hogy a fiatalok is felfedezik maguknak a zenekart – azt azonban nem feltétlenül jelenti, hogy az idősebbek elfeledkeztek az együttesről, csak nekik feltehetően megvannak a lemezeik, akár több formátumban is. A Deezernél a Beatles-hallgatók 27%-a 25 év alatti, a 45 alattiak adják több mint kétharmadukat. A szolgáltató azt is elárulta, hogy náluk a hallgatók háromnegyede férfi.

A Music Ally megjegyzi, hogy a közleményekből érthetően hiányzik, hogy a Beatles például a Spotify-on a 93. legnépszerűbb előadó, havi 20,6 millió hallgatóval, ami az összes felhasználó 8,9%-a.

A Spotify nyilvánosságra hozta azt is, hogy egyes korosztályok melyik Beatles-dalokat hallgatják a legtöbbet; továbbá az Abbey Road évfordulójának apropóján egy exkluzív playlistet is összeállítottak.

18-24 évesek: Yesterday
25-29: Come Together
30-34: I Want to Hold Your Hand
35-44: Blackbird
45-54: Here Comes the Sun
55+: Norwegian Wood (This Bird Has Flown)



Categories: Hírek

Tags:

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .