Egyre többet hallgatunk zenét: heti átlag 18 órát

Megjelent az IFPI Music Listening 2019 című jelentése, ami a zenefogyasztási szokásokat 21 ország 34 ezer internethasználó lakosának megkérdezése alapján mérte fel.

Az egyik fő megállapítás, hogy tovább nőtt a zenehallgatással eltöltött átlagos idő: heti 18 óra, vagyis napi több mint 2,6 óra – ez háromperces átlaghosszúsággal számolva napi 52 dal. A 2018-as adat nem sokkal, heti 0,2 órával volt kevesebb.

A legnépszerűbb stílusok: 1. pop, 2., rock, 3. oldies – ez utóbbit sajnos nem definiálja a jelentés. De így is meglepő lehet, hogy a hallgatók számára a második legnépszerűbb műfaj a rockzene, miközben számos cikk olvasható arról, hogy milyen rossz bőrben van a műfaj, és a hiphop vette át a szerepét. A rap/hiphop globálisan a 4. helyre került – de gyorsan hozzá kell tenni, hogy a 16-24 évesek között négyszer olyan népszerű, mint bármelyik másik korosztályban. A 10. legnépszerűbb „műfaj” pedig a klasszikus zene.

A kérdőívet kitöltők több mint fele (54%) jellemezte magát úgy, hogy zeneszerető vagy éppen fanatikus zenerajongó – és mindössze 2,5%-uk mondta azt, hogy nem érdekli őket a zene. A zenerajongók a megkérdezettek másik (kevesebb mint) felénél kétszer több zenét hallgatnak egy héten, 75%-kal többet on-demand módon – ezen belül kétszer annyi időt használnak audio stream szolgáltatást, és kétszeres köztük az előfizetők száma is. Ráadásul majdnem háromszor annyit járnak koncertre. A fiatalok között 63% a zeneszeretők és -rajongók aránya.

A jelentés részletesen foglalkozik a zenehallgatásra használt eszközökkel és platformokkal, kiemelten az audio stream szolgáltatásokkal. Utóbbiakat a megkérdezettek 64%-a használja havonta legalább egyszer, az átlagos, stream platformon eltöltött idő heti 4 óra. Egy korábbi felméréssel egybehangzóan a fiatalok, vagyis a 16-24 évesek között van a legtöbb előfizető – míg azonban az itt ismertetett 2017-es adatok szerint 37%-uk fizetett elő valamilyen szolgáltatásra, idén ez már 54%. A jelentés kiemeli, hogy az idősebb generációk is egyre nagyobb mértékben streamelnek: a 35-44 és az 55-64 évesek körében is egy év alatt 9%-kal nőtt a felhasználók száma (64%-ra és 44%-ra – csak a legidősebbek körében van 50% alatt).

Nagyon érdekes annak megoszlása, hogy jellemzően milyen eszközön hallgatnak zenét az emberek: itt vezet a rádió (29% a zenehallgatással töltött időből), de alig maradt le tőle az okostelefon (27%), a harmadik a számítógép és a laptop (19%). A hi-fi és lemezjátszó bőven lemaradt ezektől, mindössze az idő 8%-ával. Nem meglepő módon a 16-24 éveseknél a legfontosabb az okostelefon: az idő 44%-ában erről hallgatnak zenét. Az okoshangszórók, amelyekről oly sok szó esik a nemzetközi sajtóban, mindössze 3%-ot képviselnek a hallgatási időből – bár a megkérdezettek 20%-a mondta azt, hogy az utóbbi három hónapban használta ezt az eszközt zenehallgatásra.

A rádió mint platform a heti zenehallgatásból átlag 5,4 órát képvisel, vagyis a heti 18 ára 30%-át. Érdekes módon a rádióhallgatás fő eszköze az okostelefon (51%) a hagyományos rádiókészülékhez képest (45%).

Az IFPI jelentése nem sok szót nem veszteget a zenevásárlási szokásokra, mindenesetre az kiderül, hogy a vinyl vásárlása és a letöltés legmagasabb arányban a 25-34 évesekre jellemző, míg CD-t és DVD-t leginkább a 45-54 évesek vesznek. Mint az már több korábbi jelentésből kiderült, a jogsértés vezető formája ma a stream ripping: a megkérdezettek 27%-a vallotta be, hogy az elmúlt egy hónapban legalább egyszer jogsértő módon szerzett be zenét, és ebből 24% stream ripping oldalt használt erre.

Az online kérdőívet 34 ezren tölötték ki a következő országokban: Amerikai Egyesült Államok, Argentína, Ausztrália, Brazília, Dél-afrikai Köztársaság, Dél-Korea, Franciaország, Hollandia, Japán, Kanada, Lengyelország, Mexikó, Nagy-Britannia, Németország, Olaszország, Oroszország, Spanyolország, Svédország, Új-Zéland – valamint Kína és India, de az itteni eredményeket a globális összesítésbe nem számolták bele. A felmérésben részt vett országok összesítve a kiadói bevételek 92,6%-át adják.



Categories: Hírek

Tags: ,