Az emberek negyede szokott rendesen végighallgatni albumokat

Mint arról részletesen itt írtunk, Nagy-Britanniában tavaly tartották az első National Album Day rendezvényt, hogy a „formátumok királyát”, az albumot ünnepeljék – avagy megmentsék. Cikkünkből kiderült az is, hogy miközben rengeteg adat keletkezik a zenehallgatási szokásokról, arról a Spotify nem tud statisztikát mondani, hogy hányan streamelnek náluk teljes albumokat. Közelítő adatként azt tudták mondani, hogy a brit felhasználók közül heti ötmillióan az albumok aloldalairól (és nem pl. playlistről) indítanak el zenéket.

Idén a Deezer készült statisztikákkal az albumokról, és ők sem belső adatokat használtak, hanem egy kétezer fős, kérdőíves kutatást készítettek. Az adatok értelmezéséhez tudni kell, hogy mint kiderült, a britek napi átlag 17 percet hallgatnak albumokat – ez jóval a világátlag, 26 perc alatt van. Vagyis lehet, hogy más országokban jobb a helyzet.

A megkérdezettek szerint a legfőbb ok, hogy nem hallgatnak albumokat, hogy nincs rá idejük. Amikor végighallgatnak egy teljes lemezt, azt leginkább otthon teszik (53%), másodsorban az autóban, utazás közben (32%).

Több helyen kiemelt, sokkoló adat, hogy a 25 év alattiak 15%-a (kb. hetede) soha életében nem hallgatott végig egyetlen albumot sem. Ami ennél fontosabb, hogy a megkérdezettek majdnem fele (49%) mondta azt, hogy kevesebbet hallgat teljes albumokat, mint 3-5 éve. A britek 44%-a csinálja azt, hogy a kedvenc dalait külön összegyűjti egy playlisten, és inkább ezt hallgatja (gyakran shuffle módban); ez a 25 év alattiaknál már 55%-ra jellemző. A megkérdezettek mindössze 27% mondta azt, hogy úgy szokott „a művész szándékának megfelelően” albumokat lejátszani, vagyis – feltehetően – az elejétől a végéig, a számsorrendet betartva.

A kutatásból az is kiderül, hogy mi növeli az albumhallgatási kedvet. A 25 év alattiak közül azok, akik szeretnének több albumot hallgatni, azt mondták, hogy ebben az adott művész iránti rajongás a fő motivációjuk. A másik ok az élő fellépés: a megkérdezettek 32%-a már egy koncertre készülve is „valószínűbb, hogy végighallgat egy albumot”, a koncert után pedig ez már 74% – mármint nem azok aránya, akik tényleg végighallgatnak egy-egy albumot az elejétől a végéig, hanem azoké, akik azt mondták, hogy egy koncert után nagyobb eséllyel teszik ezt, mint egyébként.



Categories: Hírek

Tags:

Leave a Reply

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.