Dal+Szerző Playlist #80: Az USA-ban turnézó magyar előadók

A Dal+Szerző Playlist az Artisjus magyar zenéket bemutató kétheti sorozata.

Az eheti playlistek meghallgathatók itt:

Spotify– Deezer– YouTube

Egykor az Egyesült Államok szinte elérhetetlen távolságban volt, és ha eljutott oda egy magyar zenekar, az igen nagy szónak számított. Természetesen ez most sem igazán egyszerű, de azért a korábbinál jóval több előadó jár ki akár showcase-ekre (például a legendás KEXP rádióban stúdiókoncertet adó The Qualitons a Mondo.NYC fesztiválon járt nemrég), akár több városban turnézni – ahogy például nemrég a Tankcsapda. Itt most négy, náluk azért kevésbé ismert előadót választottunk, akik 2019-ben az Egyesült Államokban jártak, közülük három a Hangfoglaló Program támogatásával (a 2018-as döntéseket az NKA honlapján itt lehet megtalálni). Cikkünk apropója egyrészt az, hogy hogy több turnét is mostanában tartottak, másrészt az, hogy a HOTS exportiroda új kiírásai nemrég jelentek meg – az előadók mellett a menedzserek showcase fesztiválokra utazását is támogatja két pályázat, bővebb információk itt találhatók róluk.

Aranyakkord

Az Aranyakkord Kiss Tibor (Quimby) és Vastag Gábor (A Kutya Vacsorája) „hobbizenekara”, vagy ahogy ők nevezik: dalkeltetője. A 2017-ben indult projekt leírásában ez olvasható: „A két jóbarát és kolléga tulajdonképpen már 10 éve ír közösen dalokat filmzenéhez, egyéb projektekhez, Vasti több Quimby lemez felett bábáskodott producerként is, de csak mostanra értek össze teljesen a szálak a próbaterem kanapéján. Az Aranyakkord egy dalkeltető, a pillanat szülte számok otthona.” Tíz hazai koncert után már Amerikában turnéztak, idén pedig újra visszamentek a Hangfoglaló félmillió forintos támogatásával. Koncertjeik hangulatába a különleges, háromnegyed órás Dalok a bolhapiacról című videójuk enged betekintést. Mostanában sokszor Gábor Andor ütőhangszeressel egészül ki a csapat, a szeptemberi amerikai turné vendége rajta kívül Pankovits Nikolett énekesnő volt. (Cikkünk nyitóképe az Aranyakkord Amerikától búcsúzó fotója.)

Facebook

Üzenet van

Az első Aranyakkord-dal a Quimby Üzenet nincs című számának folytatása volt, country-s gitár és scratch (DJ Bootsie) találkozik benne.

Zene: Kiss Tibor, Vastag Gábor. Szöveg: Kiss Tibor. ISWC kód: T-007.311.694-5

Otthon lenni valahol

A duó legnépszerűbb dalának születéséről ezt mesélte Kiss Tibor: „Csak leültem a kanapéra, és kiesett a hangszerből. Vastika mellém ült, és elkezdtük játszani ketten, tíz perc múlva már jól szólt. Aztán felöltöztettük képességeink és lehetőségeink szerint, és segítségül hívtunk pár zenészt a Quimbyből. Tábortűzi hangulatú, egyszerű dalocska, alteres, kicsit koszos kelet-európai country-ízzel.”

Zene: Kiss Tibor, Vastag Gábor. Szöveg: Kiss Tibor. ISWC kód: T-007.311.692-3

69 Dollar Guitar Amp

Az első amerikai úton született ez a szám – a klipet is ottani felvételekből vágták össze -, amiről Kiss Tibor ezt mondta: „Már útközben elkezdte írni magát a dal, minden szereplő és minden, ami benne van, ott történt velünk. Ez a mi sztorink, ahogy megérkeztünk hangszerek, erősítők nélkül, és belesimultunk a hangulatba.”

Zene és szöveg: Kiss Tibor, Vastag Gábor. ISWC kód: T-007.311.256-7

Táncoljatok és énekeljetek

A legfrissebb, ezúttal latinos beütésű szám a Mosolyka – Majd helyett MOST című film végefőcímdala lesz. Születéséről itt lehet részletesen olvasni.

Zene: Kiss Tibor, Vastag Gábor. Szöveg: Kiss Tibor. ISWC kód: T-007.329.962-3

Lazerpunk

Az egyszemélyes Lazerpunk projekt a synthwave műfajhoz tartozik, vagyis a nyolcvanas évek szintis zenéit, a videojátékok és az akciófilmek zenéjének hangzását megidéző irányzathoz. Ezen belül a „keményebb és sötétebb” vonulatot képviseli, illetve nemcsak a korhű hangzásokat, hanem a mai elektronikus zene megoldásait is használja. A synthwave színtér különösen erős a Bandcamp platformon, és itt tett szert nemzetközi ismertségre Lazerpunk is, olyannyira, hogy kiadói és minden egyéb támogatás nélkül, két körben összesen 48 (!) fellépése volt idén az Egyesült Államokban. Arról, hogy ez hogyan jött össze, részletesen mesél az Urbanplayer interjújában.

Facebook

Game Over

Az első, 2014-es Lazerpunk-album, a Game Over címe magáért beszél. A leírás szerint a főhős egy „hírhedt punkzenekar és egy motoros banda frontembere”, aki korai halált halt, de „a nyolcvanas évek legfrissebb technológiájának” köszönhetően „félig emberként, félig gépként, de teljesen punkként” újraélesztették…

Nightcrawler

Két évvel később jelent meg a második nagylemez, aminek ez a címadó száma. A leírás szerint „az oldschool videojátékok, a nyolcvanas évek akciófilmjei és az éjszakai motoros száguldozások” inspirálták a zenét.

Black Lambo

A legutóbbi, 2018-as Lazerpunk-lemez, a Death & Glory a korábbiaknál is nagyobb sikert ért el a retrós és a kortárs elektronikus, sötét hangzások sajátos ötvözésével. A Black Lambo című szám lett róla a legnépszerűbb, ezért ehhez készült idén nyáron egy külön EP, ami az első Lazerpunk-klip finanszírozását célzó IndieGogo-kampányt támogatta meg. (Ennek kísérőszövegéből részletesen megismerhető Lazerpunk tanulságos pályája.)

Peet Project

Pop-funk-jazz a „budapesti rosszfiúktól” – így jellemzi magát a hattagú zenekar. A smooth jazzhez is gyakran sorolt zenekar régóta turnézik világszerte; amikor 2016-ban szerepeltek rovatunkban, akkor volt friss hír, hogy a műfaj egyik vezető szaxofonosa meghívta őket a karib-tengeri Dave Koz Cruise-ra. Most októberben több kaliforniai városban, köztük Los Angelesben jártak. Az NKA 3 millió forinttal támogatta a koncertsorozatot.

HonlapFacebook

Rosy Cheeks feat. Dave Koz

Az említett Dave Koz közreműködésével készült dal a legutóbbi, 2017-es The Bad Boys Of Budapest című albumukon hallható. A dal felkerült a Billboard Smooth Jazz Songs listájára, ahol a 18. helyig jutott; korábban a Jazz & Wine című daluk szerepelt ezen a listán (lásd az említett korábbi Playlistet).

Zene: Magán Olivér, Závodi Attila, Gudics Marcell, Ferencz Péter, Gudics Martin. ISWC kód: T-007.277.170-0

Runaround

Bár a smooth jazz egy kifejezetten könnyű műfaj, Magyarországon nem igazán elterjedt. Azért a hazai közönség előtt sem ismeretlen a Peet Project, többször is bejutottak A Dalba, 2018-ban ezzel a szerzeményükkel.

Zene: Magán Olivér, Závodi Attila, Gudics Marcell, Ferencz Péter, Gudics Martin. Szöveg: Ferencz Péter. ISWC kód: T-007.291.500-4

I Don’t Mind feat. Deseő Csaba

A zenekar névadója, Peet – vagyis Ferencz Péter – énekel és hegedűn játszik. A zenekar legfrissebb, különleges dalát – ahogy írják – „a magyar jazz-funky hegedűs legendával, Deseő Csabával közösen készítettük, aki idén ünnepli 80. születésnapját, színpadon, turnézva. Nem tudjuk szavakkal elmondani, mennyire hálásak vagyunk és mekkora megtiszteltetés ez.” (A YouTube-on nem található meg.)

Zene: Magán Olivér, Závodi Attila, Gudics Marcell, Ferencz Péter, Gudics Martin, Joel David Henderson. ISWC kód: T-007.329.426-4

Barabás Lőrinc

Az egyik leghíresebb mai magyar trombitás széles körben ismert produkciókban is szerepel, ugyanakkor a korlátok nélküli improvizáció és a kísérletezés sem áll távol tőle. A Dal+Szerző Magazin 2017-ben közölt róla portrécikket, ennek apropóján szerepelt egy korábbi Playlistben. Amerikai turnéján szólóban és helyi zenészekkel közösen is fellépett. A turné beharangozó videója itt látható; az NKA 2,7 millió forint támogatással járult hozzá. Itt szóló, illetve saját kvartettjével rögzített zenéiből válogattunk.

HonlapFacebook

Barabás Lőrinc Quartet: Television

A többször átalakult felállásokban működő Barabás Lőrinc Quartet legutóbbi lemeze 2018-as, az Other Than Usual címet viseli. A jazzes – vagyis Barabás Lőrinc sok más projektjénél kevésbé elektronikus – album egyik számához sajátos videó készült.

Zene: Barabás Lőrinc. ISWC kód: T-007.297.175-5

Barabás Lőrinc: Mistaken

Barabás Lőrinc népszerűségét mutatja, hogy a SuperSize Recordingsban készült élő felvétel, amin az követhető, hogyan rakja össze egyedül, trombita, szintik és effektek segítségével finom elektronikus alapokra épülő darabját, negyvenezernél több nézőt vonzott.

Zene: Barabás Lőrinc. ISWC kód: T-007.290.803-2

LEEG

A legutóbbi, harmadik szólólemez idén tavasszal jelent meg Algorhythms címmel, de korántsem „algoritmikus” a zene, amiben ezúttal a billentyűs hangszerek a korábbiaknál nagyobb hangsúlyt kaptak.

Zene: Barabás Lőrinc. ISWC kód: T-007.321.164-9

A Playlist meghallgatható a Deezeren, a Spotify-on:

és a YouTube-on:



Categories: Playlist

Tags: , , ,

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .