Budapesten tartotta konferenciáját a CIAM, vagyis a Zenei Alkotók Nemzetközi Tanácsa, ami a jogkezelők nemzetközi szervezete, a CISAC keretén belül működik. A kétnapos megbeszélésen, amelynek házigazdája az Artisjus volt, előadást tartott többek között Richard Constant is, aki évtizedeken keresztül a PolyGram, majd a Universal Music Group jogtanácsosa volt – 2017-es nyugdíjba vonulásakor egy cikk a kiadó „egyik legnagyobb tiszteletben tartott jogászaként” jellemezte.
Előadásának címe az volt: Igazságot az alkotóknak – és témáját a szerzők kiemelkedően legfontosabb mai problémájaként jelölte meg. Sok hasonló hangzatos kijelentést tett – például úgy fogalmazott: mivel nyugdíjasként semmilyen anyagi érdekeltsége nincs a zeneiparban, ezért amit tőle hallunk, az maga az igazság lesz -, amit angolos humorral ellensúlyozott.
Talán nem meglepő, hogy a témája nem más volt, mint a jogdíjak mértéke, amit a zenefogyasztás elsődleges platformjává lett stream szolgáltatók a szerzőknek és a zeneműkiadóknak fizetnek. Mint mondta, míg a kiadók „fürdenek a pénzben” – noha nem annyira, mint a kilencvenes években, amikor karikírozva a kiadók munkatársai délben keltek és csak tessék-lássék dolgozgattak valamit, de így is ömlött hozzájuk a pénz -, aközben a szerzők és zeneműkiadók bevételei korántsem emelkedtek ezzel összehasonlítható mértékben. „Egyszerűen szólva: az alkotókat alulfizetik” – mondta Richard Constant.
Míg a szerzők, zeneműkiadók a stream szolgáltatók bevételeinek 15%-át kapják, addig a kiadók 50-60% közötti arányban részesednek ebből. Ennek több oka van, például az, hogy a szerzők számára ez az arány még mindig sokkal jobb, mint a CD-eladások utáni 9%.
Lehetne várni, hogy a bevételek általános növekedése elhozza majd a szerzők számára is a jólétet, de ez a felosztás akkor is igazságtalan maradna. A megoldás valójában Richard Constant szerint egy hosszan tartó, összehangolt nemzetközi kampány, amiben a szerzők, a zeneműkiadók és a jogkezelők együtt lépnének fel. A szerzőknek kell az élőtérbe állniuk, hiszen ők jelentik „ennek az iparágnak a barátságos arcát”, és azért kellene szót emelniük, hogy a részesedésük 33%-ra nőjön.
A PR szlogenek mögé jogi és gazdasági érveket kell tenni. Constant előadásának legérdekesebb része az volt, amikor ilyeneket sorolt, bár a részletekbe nem bocsátkozott bele. Hivatkozni lehet többek között arra, hogy a szerzőknek jutó részesedés a CD korszakban kirívóan alacsony volt, és azt, hogy a stream szolgáltatók által juttatott rész sem elég magas, mutatja például az is, hogy más felhasználások esetén (pl. nyilvános előadás, sync) ennél magasabb a szerzők részesedése. Ráadásul ma, amikor (ismét) az egyes dalok számítanak a zenefogyasztás alapegységének, „a dal értéke megemelkedett”, amit a gazdasági értéknek is tükröznie kell.
Mivel a szerzői jogdíjak radikális emelése nyilván nem történhet másként, mint a kiadók részesedésének csökkentésével, lehet hivatkozni arra, hogy utóbbiak nyíltan hangoztatják, hogy soha nem volt olyan magas a profitrátájuk, mint ma. És persze ott van az az érv, hogy ha nem fizetik meg jól a szerzőket, akkor a „termékük” nem lesz olyan minőségű, mintha rendes megélhetést biztosítana nekik az alkotói tevékenységük.
Persze egy PR kampány önmagában nem fog eredményre vezetni, ugyanakkor Richard Constant csak ez teremthetné meg a feltételeit annak, hogy az ezzel párhuzamos lobbitevékenység sikeres lehessen, és hogy a jövőbeli tárgyalásokon magasabb részesedést tudjanak kialkudni azok, akik a szerzőket képviselik.
Egy ilyen nemzetközi kampány összehangolásához egy külön szervezetre (vagy valamely szervezeten belül egy külön egységre) volna szükség, amely saját költségvetésből gazdálkodhat. De a szerzőknek maguknak is van dolguk, mondta Richard Constant: szólaljanak fel, vonják be a kollégáikat (minél híresebbek, annál jobb), és gyakoroljanak nyomást a közös jogkezelőkre. Miért ne tennétek meg, amikor veszíteni biztos nem lehet ezzel? – tette fel a kérdést.
A kiadók és az – Amerikában ennél jóval kisebb mértékű emelés is ellen is fellebbező – stream szolgáltatók mellett problémát jelenthetnek a legnagyobb zeneműkiadók is, hiszen ezek (Universal Music Publishing Group, Sony Sony/ATV, Warner/Chappell) közismerten egy cégcsoporthoz tartoznak a megfelelő major kiadókkal. Ugyanakkor nyilvánosan bizonyára nem fognak az emelés ellen szót emelni, hiszen ez egyenértékű lenne azzal, hogy azt mondják: „nem szeretnénk többet fizetni a szerzőinknek”. Constant ezért reméli, hogy legalább azt el lehet érni, hogy ezek a cégek finoman „félreálljanak”, amíg a kampány folyik.
Categories: Hírek