Dal+Szerző Playlist #81: Európán kívül koncertező magyar előadók

A Dal+Szerző Playlist az Artisjus magyar zenéket bemutató kétheti sorozata.

Az eheti playlistek meghallgathatók itt:

Spotify– Deezer– YouTube

Legutóbbi Playlistünkben az Egyesült Államokban turnézó magyar előadókat mutattunk be, és bár ebből a listából is kimaradtak többen – olyan népszerű előadók, mint (csak idén) a Tankcsapda, Csepregi Éva, a Junkies és az Edda Művek, vagy olyan jazzegyüttesek, mint a Loop Doctors és a Djabe -, most más, Európai Unión kívüli területekre eljutó magyar zenészeket mutatunk be.

Az alább bemutatott előadók mindegyikének külföldi útját támogatta az NKA, és – mint korábban is írtuk – az apropó részben az, hogy ugyanezt a pályázatot már idén is kiírták, a részletek itt olvashatók. Az EU-n, ezen belül főleg a szűkebben vett régióban való turnézás egyébként a november 13-án kezdődő Budapest Showcase Hub (BuSH) több szakmai előadásának is témája lesz, illetve a kapcsolatépítő események is elsősorban ezt szolgálják.

Kerekes Band

Az 1995-ben alakult, kezdetben táncházakban játszó zenekar már jó ideje saját stílust alakított ki, amit így jellemeznek: „A moldvai zene pulzálását idéző tempó kiegészülve a riffközpontú furulya és koboz témákkal, másnéven Ethno Funk. A kezdetektől kísérletező ötösfogat hangzása azonban legalább annyira ered a rockzenéből, mint a hagyományos pásztorzenéből. A furulyahangzás spektrumát kitágító Fehér Zsombor, nemcsak a gyimesi népzenét, hanem Jimi Hendrix gitárhangzását is hosszasan tanulmányozta, hogy egy olyan sajátos pszichedélikus, riffes játékot fejlesszen ki, ami a zenekar egyedi soundját adja. A táncházakban edződött, de a rockzene energiáiból táplálkozó koboz és brácsa lüktetése, Námor Csaba és Csarnó Ákos kezében tovább erősíti a hagyományos zene béklyóitól megszabadult ethno funkot, ami végül a hazai stoner nagyágyú, Sohajda Péter, és a kettő-négy specialista, Fehér Viktor kezében formálódik egésszé.” Avagy röviden: „chemtrailezett gyimesi hegyilevegő szakértő kezekből szórva.” Korábban itt szerepeltek Playlist rovatunkban.

HonlapFacebook

Ethno Funk

A zenekar öndefinícióját címbe emelő dal a Fel a kalappal! című 2008-as lemezen szerepel, amit nemrég egy „újrajátszó” koncerten teljes egészében előadtak.

Back To Folk

Ez eddigi utolsó sorlemez, a 2016-os Back To Folk címadó számához két évvel később készült különleges videó: az osztrák-magyar filmrendező, Georg Michael Höllering Hortobágy című, 1936-os alkotásából vágtak újra jeleneteket.

Harder, Better, Faster, Stronger (Daft Punk cover)

A Kerekes Band mindig játszott feldolgozásokat, idén pedig egy teljes albumot raktak össze ilyen dalokból. A hazai piacon különlegességnek számít, hogy színes, egyedi mintázatú vinylen hozták ki először, és csak hónapokkal később lett elérhetővé digitálisan. A Daft Punk-feldolgozáshoz (amiben dudaszintetizátor is hallható) készült videót a zenekar kazahsztáni útjáról készült felvételekből vágták össze. Almaty városban a Spirit Of Tengri fesztiválon headlinerként, sokezer ember előtt léptek fel, de más érdekességeket is meséltek a turnéról: „A koncertünk után egy idősebb kazah férfi odajött hozzám, és elmesélte, hogy a 80-as években Magyarországon szolgált, elnézést kért a szovjet megszállásért, majd elénekelte a Tavaszi szél kezdetű népdalt, amit Freddie Mercury-tól tanult.” A Kerekes Band az NKA támogatásával Azerbajdzsánban is több koncertet tartott.

Deep Glaze

A magyar és görög származású (de Magyarországon született) tagokból álló Deep Glaze a pszichedelikus rock a Middlemist Red és más zenekarok fémjelezte új hullámával indult el, bár az utóbbi időben eltávolodott ettől a műfajtól. A már megszokottnak nevezhető német, cseh stb. koncertek mellett jártak Helsinkiben is, illetve az EU-n kívül Oroszországban, ezen belül Moszkvában és Szentpéterváron is felléptek. Itt szerepeltek rovatunkban, amikor elnyerték a Cseh Tamás Program induló előadóknak szóló támogatását.

Facebook

Shadow

Ez a 2015-ös szám a legnépszerűbb a YouTube-on a zenekartól, 50 ezer megtekintés fölött jár. Unveiled című bemutatkozó EP-jükön szerepel.

Constant Destruction

A Pressure című 2017-es nagylemez már inkább kísérletező rockzene; az album számai egyetlen, összefüggő dalfolyamot alkotnak (a Constant Destruction a nyitó szám). A lemez a kritikusok egyik kedvence volt 2017-ben (lásd vonatkozó Playlistünket).

Monotony

A Deep Glaze legfrissebb dala eltávolodik a korábbi hangzásviláguktól a sötét, zakatoló posztpunk irányába. „A szám és a videóklip a húszas éveik közepe felé haladó fiatalok nagyvárosi feszültségét és elidegenülését próbálja ábrázolni. A hosszabb alkotói szünet után a Deep Glaze a már gyermetegnek tűnő színes inges éráját hátrahagyva megpróbál egy új, meghatározó hanggá válni a mai magyar hasonló útkeresésekben tengő fiatalok számára” – mondták róla.

Köles Eliza

A 2010-es X-Faktort is megjárt Köles Elza egy időben a Nemzeti Színházban játszott. „Megtanultam, hogyan működik egy profi gépezet. Ez egy vidéki kislánynak ijesztő, egyben bámulatos volt. Nagyon hálás vagyok a színháznak, mivel ezt a munkamorált vittem magammal és a mai napig hasznát veszem. A Nemzeti Színház felajánlotta a következő évadot is, de nagyon hiányzott a zene folyamatos jelenléte az életemből, ezért úgy döntöttem lépek egy nagyot, és megpróbálom a Bartók Konzi Jazz tanszakát” – mesélte erről ebben az interjúban. Végül énekesként is beindult a pályája; legtöbben valószínűleg a műsorvezetőként is ismert Gönczi Gábor Smile Rock Circus nevű zenekarában hallották. Saját néven megjelent zenéit így jellemzi: „jazzfunk hip-hop elemekkel ötvözve”. Most október 8. és 17. között a nyugat-európai zenekarok számára is távoli Kínában turnézott. (Korábban eljutott oda például DJ Bootsie és a Bohemian Betyars is.)

Facebook

Sassy Girls

Az electroswinges beütésű dal Köles Elizát nemcsak énekesnőként mutatja be, hanem a címbeli „pimasz lányok” szerepét is hitelesen hozza.

You Know How It Goes

Az X-Faktor mellett az énekesnő a YouTube Ki Mit Tube? című tehetségkutatóján is részt vett. A dal, amivel ide nevezett, jóval kevésbé harsány; minimális alapra szól Köles Eliza hangja, megsokszorozva.

DJ Slow feat. Eliza Köles: Hotel

Sokféle együttműködésben is szerepelt az énekesnő, az underground hiphop-körökben nagyra tartott producer, DJ Slow több számában is énekel. (A stream szolgáltatóknál nem található meg.)

Czutorborsók: Ő a metró

„A Czutorborsók egy olyan gyerekzenekar, melyben felnőtt korú emberek játszanak dalokat 0-99 éves gyerekeknek, illetve szüleiknek” – szól a bemutatkozás. A zenekart Czutor Zoltán Gubás Gabival és Pálfy Zsolttal (ének, gitár, kazu) alapította, a színésznő később távozott, és az ő helyére érkezett Köles Elizával készült az első album, a gyerekek fantáziáját élénken foglalkoztató közlekedési eszközöket megéneklő Kresz Géza utazásai.

Kristóf Bacsó Triad

Bacsó Kristóf szaxofonos-zeneszerző a Berklee College of Musicon végzett, zenélt külföldön is, illetve a magyar jazz nemzetközileg elismert más nagyságaival. Trióját két, szintén a Berklee-n tanult zenésszel alapította meg: a zongorista Oláh Tzumó Árpáddal és a dobos Juhász Mártonnal. „Már régen kitaláltunk egy jól hangzó jellemzést a zenénkre: a jazz és a kortárs zene elemei keverednek a kelet-európai életérzéssel. Én ezt komolyan gondolom. Szerintem annak nincs értelme, hogy egy tőlem távoli irányzatot kövessek a zenében, legyen szó amerikai stílusról, vagy bármely más kultúra zenéjéről; ehelyett próbálok azokból a zenei gyökerekből is táplálkozni, amelyek tényleg belülről jönnek. Ez egyszerre tudatos és tudattalan, tehát ha megfeszülök, sem tudok másmilyen dallamokat írni” – mondta a Fidelio interjújában. Tagja többek között az Artisjus-díjas, rovatunkban többször, legutóbb itt szerepelt Modern Art Orchestrának is. Az NKA támogatásával a trió eljutott Németországba, Ausztriába, Csehországba – valamint fellépett Brazíliában is az ottani magyar nagykövetség szervezésében.

Facebook

Kristóf Bacsó Triad and Lionel Loueke: Pannon Blue

A Playlistben szereplő szám a 2017-es Pannon Blue című album címadó száma. A benini származású, Amerikában élő gitáros Lionel Loueke játszik rajta. „Lionel Loueke jelenleg a jazz-gitáros középgeneráció egyik legnagyobb alakja. Vele még amerikai tanulmányaim során ismerkedtem meg, és innen maradt meg a kapcsolat. Az előző lemezemhez ő írta a borítószöveget, és gondoltam, hogy talán eljönne játszani is. Sok olyan szám van a lemezen, amit kifejezetten az ő egyéni és karakteres stílusának ismeretében komponáltam. Ugyanakkor úgy gondolom, hogy például a pentaton gondolkodás mentén rengeteg párhuzam fedezhető fel az afrikai és a magyar népzene között, így aztán abszolút idomult a játéka a miénkbe” – mondta róla az említett interjúban. A lemezről elismerően írt a belga Jazzhalo és a Nouveau Flux blog is. (A YouTube-on megtalálható az Opus Jazz Clubban adott lemezbemutató koncert hosszabb részletének hivatalos felvétele. A stream playlistekben az albumon szereplő, Pannon Betyars on the Land of the Pampas című szám szerepel.)

A Playlist végighallgatható a Deezeren, a Spotify-on:

és a YouTube-on:



Categories: Playlist

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .