Az idei BuSH-on több listening sessiont is tartottak, ahol nemzetközi hírű szakemberek – egy-egy bevezető beszélgetés után – a beküldött dalokból hallgattak meg hosszabb részleteket, majd elmondták, mi tetszik nekik, és min változtatnának. A legtanulságosabb Philippe Weiss listening sessionje volt, aki hangmérnöki szemmel beszélt a magyar és más, környező országokból érkezett előadók zenéiről. A svájci származású, Párizsban dolgozó Weiss olyanok lemezeit keverte, mint Madonna, Kendrick Lamar, Red Hot Chili Peppers, Beastie Boys, Drake, David Guetta és sokan mások.
Több számnál is elmondta, hogy az a problémája, hogy a mix túl egyenletes, minden hangszer egyenlő súlyt kap benne. Az egyiknél részletezte is, hogy olyan a megszólalás, mintha az énekes azt mondta volna, hogy mindenképpen szeretné magát hallani, majd a gitáros is, a dobos is stb. – és a hangmérnök mindegyikük kívánságát teljesítette. Weiss szerint azonban így az összhatás lapos lesz, nélkülözni fogja a dinamikát. Főleg akkor zavaró ez, ha „túl sok minden történik”, és a keverésnél nem hozzák meg azt a döntést, hogy mi kerüljön előtérbe, „ki legyen a sztár”: így nincs, ami megragadná a hallgató figyelmét, vagy megragadja az egyik hangszer, szólam, aztán eltereli egy másik stb..
Különösen a refréneknél probléma ez – emelte ki több dalnál is. A refrénnél ki kell nyílnia, magasabbra kell törnie a dalnak. Jellemzően ilyenkor a zenekar még újabb sávokat hoz be a verzékhez képest, és ha nincs egyértelműsítve a vezető szerep, akkor a túlzsúfoltság azt eredményezi, hogy a refrén éppen hogy a figyelmet legkevésbé vezető és megragadó része lesz a dalnak.
Weiss szerint a jó keverés művészi és nem pusztán technikai feladat. Van persze olyan mix, ami semmi másra nem törekszik, mint a technikai tökéletességre, de szerinte ez annak a jele, hogy valami nem stimmel; a jó keverést éppen a „hibái” teszik azzá. Ráadásul a mix be van ágyazva a maga környezetébe: minden popzenei kultúrában, szcénában egy kicsit másként hallgatják a zenét az emberek. Ezt annak kapcsán mondta, hogy az egyik, a régióból érkezett zenekar jelen lévő tagja elmesélte, hogy a neten talált amerikai hangmérnökkel kevertették meg a dalukat, ám végül egy barátjuk készítette a végső mixet; ő volt az, aki úgy hallotta a zenét, ahogy a befogadók is fogják, és ez fontosabb szempont a technikánál.

Izgalmas volt Philippe Weiss beszélgetése is Kozma Katával. Elmesélte, hogy Svájcból, egy „minden zenei infrastruktúrát nélkülöző” országból ment Londonba tanulni, végül egy párizsi stúdióban kötött ki. Életében nem volt még egyetlen iparági eseményen sem „kapcsolatokat építeni” – ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a személyes kapcsolat mennyire fontos ebben a szakmában (is). Szerinte fontos, hogy egy hangmérnök mindig hallgassa a legújabb zenéket, és ne csak a leghíresebbeket, hanem kifejezetten keresse az új zenéket.
Mint mondta, amikor megkap egy munkát keverésre, „első hallásra ott van a fejemben a kész mix, de hogy hogyan fogok odáig eljutni, azt nem tudom – a mai napig sem”. Fontos szerinte elválasztani a keverést és a produceri munkát; hangmérnökként nem akarja az utóbbi feladatait átvenni. Például, mondta, manapság egy nagy popprodukciónál az énekre rakott visszhangot szavanként külön-külön kikalkulálják – ha ezt a producer nem tette meg, akkor ő visszaküldi neki az anyagot, mert ez az ő feladata. Philippe Weiss sokakat meglepett azzal, hogy elmesélte, akármennyit fizetne is egy munka, ha nem érzi magáénak, akkor nem vállalja el.
Egy másik listening sessiont Seppl Kretz tartott a Coca Cola, Diesel, Skoda stb. kampányaihoz zenét szállító Sizzer zenei ügynökségől. Ő Weiss-szel egybehangzóan azt mondta, hogy sok, neki beküldött zene laposan szólalt meg. Mint mondta, a reklámzenéknél is fontos, hogy legyen valami más, valami furcsa, a dalt tömegből kiemelő momentum. „Hallani, amikor az emberek szándékosan reklámzenét akarnak írni, és az nem jó: egyszerre akarnak megfelelni egy halom szabálynak, és az eredmény olyan, mintha Frankenstein rakott volna össze egy szörnyet” – mondta.
Egy reklámban akkor működik a zene, ha nagyon jól szól (egyszerűen azért, mert olyan magas az átlagos színvonal, hogy a nem tökéletes produceri munka a versenytársakhoz képest gyengének tűnik) – vagy ha kifejezetten lo-fi, koszos a hangzása. Utóbbiakat az olyan brandek hirdetéseiben lehet felhasználni, amelyek nem akarnak túl kommerciálisnak látszani. Éppen ezért önmagában a lo-fi megszólalás nem olyasmi, ami kiemel a tömegből, ehhez képest is szükség van valami pluszra.

Categories: Hírek
Leave a Reply