„Ellopott” szövegek miatt perli a Genius a Google-t, morzekód a bizonyítékuk

A Genius dalszövegeket közöl és felhasználói az egyes sorokhoz, kifejezésekhez magyarázatokat fűzhetnek (az oldal RapGenius néven indult, és eredetileg a hiphop-szövegek a kívülállók számára érthetetlen szlengjének magyarázata volt a cél.) Nyáron került nyilvánosságra, hogy a cég a Google-t azzal vádolja, hogy „ellopják” a szövegeiket – mint kiderült, a keresési találatokban, egy ún. OneBox nevű különálló „dobozban” közölt „lopott” szövegeket a Google egyik partnere, a LyricFind szállította.

Természetesen sajátos értelemben beszélhetünk csak lopásról, hiszen a szövegeket nem ezek a tech cégek írták, nem ők a jogtulajdonosaik. Ugyan mind a Geniusnak, mind a Google-nek van megállapodása a valódi jogtulajdonosokkal, vagyis a zeneműkiadókkal, ezek – mint a Google az ügy kirobbanása után egy blogposztban megjegyezte – gyakran nem is rendelkeznek a szövegek digitális változatával. Ilyenkor nem közvetlenül tőlük származik a megjelentetett szöveg, hanem a felhasználók gépelik be ezeket, vagy bizonyos esetekben a szerzők vagy az előadók maguk viszik fel az adatbázisokba. A Google maga más szolgáltatóktól (köztük a LyricFindtól) szerzi őket.

Honnan tudta a Genius, hogy a dobozokban megjelentetett dalszövegek tőlük származnak? Kitaláltak egy „vízjelezési” módszert. Először a szövegekben található aposztrófokat két fajtáját (egyenes és görbe) váltogatták úgy, hogy ha azt morzekódra átfordítjuk, akkor a REDHANDED, vagyis „rajtakaptunk” szöveget adták ki. Azt találták, hogy a Google OneBox dobozok kb. 40%-ában megjelent ez a vízjel. Miután nyáron a Wall Street Journal nyilvánosságra hozta a Genius a Google-nek írt levelét, ezek az aposztrófok eltűntek a keresési találatok közül. A Genius ezután egy másik kódot alkalmazott: a szóközök és a képernyőn szóközként megjelenő, de valójában másként kódolt (U+2005) karakterek váltakozása morzekódban a GENIUS szót adta ki – és ez a kód ismét bizonyítékot szolgáltatott arra, hogy továbbra is „lopott” szövegek jelennek meg a Google-ön.

Ezért a Genius most bírósághoz fordult, 50 millió dolláros kártérítést követelve a Google-től és a LyricFindtól, valamint azt, hogy tiltsák el őket a gyakorlat folytatásától. Természetesen nem szerzői jogsértéssel vádolják a két céget, hanem a Genius felhasználási szabályzatának megsértése miatt, ami tiltja az itt található szövegek átvételét. Ennél komolyabb vád a versenykorlátozó magatartás – ez a terület a Google számára meglehetősen érzékeny. A konkrét esetben arról van szó, hogy a keresési találatok felett megjelentett doboz jelentősen csökkenti a (nem a Google tulajdonában lévő) oldalak esélyeit a felhasználók megszerzésére. A Genius hoz erre egy példát is: amikor megjelent Selena Gomez Lose You To Love Me című dala, akkor egy nap alatt 600 ezer látogató nézte ezt meg náluk, és 75%-uk Google kereséssel jutott el hozzájuk (a találatok között az első helyre sorolta az algoritmus a Geniust). Amikor a dalhoz elkészült a OneBox doboz, az átkattintási arány 75-ről 5%-ra esett vissza.

A Variety cikke egyébként arra mutat rá, hogy a kérdést a zenei metaadatok rossz állapota felől is meg lehet közelíteni. Van, aki azt vetette fel, hogy sokszor a zeneműkiadók maguk sem kapják meg a szerzőktől digitális formában a szöveget – akár még az is elképzelhető, hogy a zeneműkiadók szedték le a Geniusról azokat a műveket, amelyeknek amúgy jogtulajdonosai, és rajtuk keresztül jutott el a vízjelezett szöveg más adatbázisokba.



Categories: Hírek

Tags: , ,