Mint arról már írtunk, a brit Songwriting magazin rendszeresen közöl cikkeket nagy slágerek születéséről How I Wrote című sorozatában. December elején jelent meg itt Per Gessle visszaemlékezése arról, hogyan írta egyik legnagyobb slágerét, az It Must Have Been Love-ot. A cikknek néhány nappal később szomorú aktualitást adott a Roxette másik tagja, Marie Fredriksson énekesnő halála.
„Zongorán írtam, mint a balladáim többségét. Egyszerűen leülök és megírom őket, és próbálok egy nagyon egyszerű demót összehozni. Persze ezt a dalt is Marie-nak írtam, hiszen ő a legjobb az ilyenek eléneklésében” – kezdődik Per Gessle visszaemlékezése. Mint írja, itt a dallamból indult ki, és ahhoz keresett megfelelő szöveget, vagyis a szám nem egy konkrét eseményről vagy emberről szól, inkább egy hangulat megragadásáról. Bár a dallamból indult ki, később felváltva dolgozott ezen és a szövegen, így az egyiken való munka a másik folytatása volt, „kéz a kézben haladtak” – Gessle szerint így születnek a legjobb dalok, mert ezzel a módszerrel a zene és a szöveg egymást erősítve ugyanarról fog szólni.
A szövegíről azt írja, hogy ugyan vannak benne olyan sorok, amilyeneket ma már nem írna le, a kezdősorra büszke, szerinte az az egyik legjobbja: „Lay a whisper on my pillow – ez az egy sor rögtön rengeteg mindent felidéz benned, amikor meghallod. Nagyon fontos, hogy egy dal rögtön az elején a megfelelő hangulatba hozzon. A popzenében meg azonnal kell ragadni az emberek figyelmét egy érdekes sorral vagy hookkal.” Továbbá azt írja „egyik legjobb balladájáról”, hogy „egyszerre egyszerű és meglehetősen ravasz: a refrén szekvencia folyamatosan változik, és persze nagyon szép”.
A dal eredetileg It Must Have Been Love (Christmas For The Broken Hearted) címmel jelent meg 1987 decemberében, de csak a svéd piacon (ahol sláger is lett), mert ugyan a német EMI kért korábban egy karácsonyi dalt a Roxette-től, végül ők nem adták ki. Aztán bekerült a Pretty Woman zenéjébe, némileg megváltoztatott formában: a szövegből kikerült a karácsonyi utalás, a hangzást pedig a kor egyik legsikeresebb hangmérnöke, Humberto Gatica alakította át egy kicsit, elhelyezve benne többek között a „szerencsét hozó pergőhangzását”. Mint kiderült, ez tényleg szerencsét hozott: a Pretty Woman nem várt sikert aratott (a legnagyobb sztárok közé emelve az addig ismeretlen Julia Robertset), a dal pedig a Roxette egyik legnagyobb slágere lett.
Per Gessle tavaly a Songwriting Universe-nek adott interjújában azt is elmesélte, hogyan került a dal a filmbe. Miután 1989-ben sikerült nekik a nemzetközi áttörés, az akkor még 3000 dollár munkacímen futó filmhez kért tőlük az amerikai EMI egy dalt, de mivel éppen turnéztak, nem volt ideje újat írni. Szerencsére eszébe jutott a szinte már elfeledett, akkor már kétéves karácsonyi ballada, amit meg lehetett szabadítani az ünnepi utalásoktól. Garry Marshall rendező később felhívta őt és elmondta, hogy annyira tetszett neki a dal, hogy direkt újravágták a jelenetet úgy, hogy ne nyomja el dialógus a zenét.
A Marie Fredriksson halála alkalmából megjelent cikkben a Guardian szerzője, Dave Simpson az It Must Have Been Love-ot „a fájdalom remekművének, a nyolcvanas évek legjobb power balladjának, és talán a valaha írt legjobb szakítós dalnak” nevezi. „Az epikus refrén olyan, amit bárki el tud énekelni”, de persze senki nem úgy, mint a Roxette énekesnője. Simpson szerint a titok az epikus, eksztatikus zene és a lelki gyötrelmekről szóló szöveg „tökéletes ötvözésében” van. Ahogy Marie Fredriksson „sztoikus tisztasággal” elénekli a refrént, abban ott van a szakítás utáni továbblépés szükségessége; ám aztán a dal közepén egy hangnemváltás után „a fájdalom gátja újra átszakad”.
A Songwriting Universe említett interjújában Per Gessle egyébként sok más érdekességet is mesél leghíresebb dalainak születéséről, dalszerzői módszeréről. „Nem vagyok az a fajta szerző, aki napi hat órát ül a zongora mellett vagy kezében a gitárral. Ám amikor kreatív hangulatba kerülök, akkor akár heteken keresztül nem létezik számomra semmi más. Ez meglehetősen gyakran megtörténik velem, nem tudom, miért…” – mondja. „A hatvanas-hetvenes évek popzenei tradíciójából jövök, ahol a dallam ült a trónon. Ez az erősségem és a gyengém is. Ha a dallam nem fog meg, az blokkolja a kreativitásomat. A produceri munkában pedig mindig külső segítséget kérek; érdekelnek ugyan a hangzások, az effektek, a hangszerelés, de jobban szeretek ezeken partnerekkel dolgozni, és külső visszajelzést kapni.”
Nagyon érdekes első nemzetközi sikerük, a The Look története is – bár maga Per Gessle sem biztos abban, hogy 100%-ban igaz a „mítosz”. Mindenesetre úgy szól, hogy a minneapolisi KDWB rádiónál volt egy műsor, ahol a hallgatók kérhették a kedvenc dalaikat, mégpedig úgy, hogy a lemezt otthagyták a stúdióban a recepción, és ha tetszett a szerkesztőknek, lejátszották. Az Amerikában tanuló svéd cserediák, nem mellesleg nagy Roxette-rajongó Dean Cushman a Look Sharp! című albumot hagyta így ott, ám nem került adásba.
Viszont amikor visszajött a lemezért, összefutott a rádió programigazgatójával, akinek felkeltette az érdeklődését az újságcímlapot formáló albumborító, és meghallgatta a lemezről az első dalt. Így került adásba a single-ön meg sem jelent The Look az Amerikában nem is kapható albumról. A hallgatók annyira szerették, hogy nemcsak a KDWB vette játszási listára, hanem a programigazgató szétküldte a dalt a „testvérállomásoknak” Amerika-szerte. A sikerről a Roxette tagjai csak akkor értesültek, amikor az őket korábban elutasító amerikai EMI gyorsan mögéjük állt, és kijött single-ként is az akkorra már slágerré lett dal.
Categories: Hírek
Leave a Reply