Dal+Szerző Playlist #83: Induló előadók a Hangfoglaló Programban, 2019/1

A Dal+Szerző Playlist az Artisjus magyar zenéket bemutató kétheti sorozata.

Az eheti playlistek meghallgathatók itt:

Spotify – Deezer – YouTube

27 induló előadónak (25-nek és két elektronikus zenei formációnak) ítélt meg idén támogatást a Hangfoglaló Program. Az összeg ugyanannyi, mint a program indulása óta, vagyis két-kétmillió forint (elektronikus zenében másfél), a lebonyolítás viszont idén változott: mint a Hangfoglaló honlapján – a teljes névsor mellett – olvasható, a 251 pályázót első körben hatvan zeneipari szakember véleményezte, és az ő szavazataik alapján választották ki azt a 61-et, akik élőben is bemutatkoztak a tizenöt fős zsűri előtt. Mint a korábbi években, most is bemutatjuk a támogatott előadókat.

Skeemers

„Beach pop Budapestről, ahol nincsen tengerpart” – szól a Skeemers (egyik) önmeghatározása; de lehet őket szörfrockos hatású, dallamos, fülbemászó garázspunknak is mondani. A zenekarra hamar felfigyelt a szakma; Fairlady című számuk több reklámban is szerepelt. Tavaly a nyomtatott Dal+Szerző magazinban készült róluk portrécikk, ennek apropóján itt szerepeltek Playlist rovatunkban. Azóta egy újabb EP-jük és a napokban egy – ennek dalait is tartalmazó – nagylemezük jelent meg, utóbbi Can’t Do No Good címmel.

Facebook

Daddy

A tavasszal megjelent dal „a sugardaddy-jelenséget dolgozza fel”, klipjében a garázsban zenélő zenekar mögött megelevenedő képek pedig „a sztereotipizált Instagram-csajok világára reflektálnak” – olvasható a Stenken. Az említett Fairlady után ez lett a következő, kiemelkedően népszerű Skeemers-dal.

Zene: Szabó Gergely, Teknyős Krisztián, Juhász András, Fekete Norbert. Szöveg: Ferenczi Szonja. ISWC kód: T-007.320.453-1

Bathroom Song

A friss albumon hallható új dalok egyike, bár mint a Stenk cikkéből kiderül, ez az egyik legrégebben megírt számuk, amivel szinte minden Skeemers-koncert kezdődik, csak a „feszes dobtempót” kellett hozzá megtalálni. A hozzá készült klipben „öt lányt látunk, akik a szakítás utáni lét különböző fázisaiban vannak”.

A dal regisztrációja még folyamatban.

Nunki Bay Starship

„Multidimensional brain-pop” – ez a zenekar önjellemzése, de mondhatjuk azt is, hogy a soul, a jazz, a funk és a hiphop kereszteződésében alkotnak. A Nunki Bay Starship eddig egy EP-t és egy nagylemezt jelentetett meg, az űr mint tematika az utóbbi címében is megjelenik: Sigma Sagittarii. Nagy hangsúlyt fektetnek a vizualitásra is. „Nagyon jól esik, amikor végignézünk a közönségen, és a hosszú hajú, bőrdzsekis metálos fickó végigbulizza az első sorban a koncertet a goa/psytrance fan srác mellett” – mondták egy interjúban.

Facebook

MRI

Az első EP, a Magnetic Resonance Imagination egyik központi dala (az EP címe is az MRI rövidítés feloldásának elferdítése; eredetileg az I az „imaging” megfelelője). Tóth Dorothy énekes-hegedűs ezt mondta róla: „Az MRI sztorija életem egyik legdurvább korszakából van, amikor egy elég kemény betegséget sikerült leküzdenem. Ezután picit túlságosan megörültem annak, hogy megint minden jó és lehet élvezni az életet meg barátokkal lenni, bulizni járni. Amit általában el is mondok a koncertjeinken ennek a dalnak a felvezetéseként, az az, hogy soha ne menjetek részegen MR vizsgálatra! Elég volt egyszer kipróbálni, de annyira beparáztam, hogy utána kb. negyed óra alatt megírtam ennek a dalnak a szövegét, egyből a vizsgálat után az öltözőben.” Később, már az LP megjelenése után kapott animációs klipet.

Zene: Huszár Ákos, Pesti Mátyás, Várnai Szilvia. Szöveg: Tóth Dóra Lilla. ISWC kód: T-007.294.656-5

Wounded Animal

A zenekar első korszakát összefoglaló, koncerten már régóta játszott számokat tartalmazó LP nyitó dala. (A YouTube-on élő felvétele látható.)

A dal regisztrációja még folyamatban.

Analog Balaton

A magát „természetközeli minimal pop” kifejezéssel leíró Analog Balaton látszólag ellentmond minden zeneipari alapszabálynak. Vörös Ákos és Zsuffa Aba tízéves ismeretség után alapított duót, és ugyan azt mondják, hogy 2013-ban „meglepően rövid idő alatt összegyűlt úgy 20-30 számkezdemény”, eddig 2014 decembere óta mindössze három dalt – valamint egy Anima Sound System-feldolgozást – publikáltak. Ehhez képest meglehetősen komoly közönséget vonzanak klub- és fesztiválfellépéseik; volt már egy erdélyi turnéjuk, és a Punnany Massif előtt felléptek a Budapest Parkban is. Az elektronikus zene „hallgatós”, sötétebb változatát kombinálják gitárokkal, az indie pop hagyományával.

Facebook

Medvelábnyom

Ezzel a számmal indult minden; a Soundcloudra feltöltött verziójára felfigyelt a zenei sajtó. Azt, hogy finoman szólva nem sietik el dolgokat, mutatja, hogy a 2014 decemberében megjelent számhoz 2017 októberében készült el a klip. (A stream szolgáltatóknál nem található meg.)

Zene: Vörös Ákos, Zsuffa Aba. Szöveg: Zsuffa Aba. ISWC kód: T-007.244.798-3

0112

A második megjelentdal jóval keményebb alapokkal dolgozik. A hozzá készült klipet a Stenk 2018 legjobb magyar videói közé sorolta. (A stream szolgáltatóknál nem található meg.)

A dal regisztrációja még folyamatban.

Dealer

A legfrissebb, idén októberben megjelent Analog Balaton-dal, ami hol az eddigiekhez képest új hangzásokat is hozó gitárokat, hol az elektronikát helyezi az előtérbe, szókimondó szövege minimális. (A stream szolgáltatóknál nem található meg.)

A dal regisztrációja még folyamatban.

Tündérvese

A magyar rock- és metalszíntér egyik különleges színfoltja a Tündérvese, akik a következő meghatározást találták ki a zenéjükre: „döner metal, türkcore” – avagy komolyabban: „Az alternatív rock és a metál között ingázó Tündérvese magyar nyelven egyesíti a latin-keleti őrületet a stoner-grunge mocskával.” A zenekar vezetője az énekes-gitáros, nem mellesleg turkológus Szeiler Bálint (aki ráadásul több filmben is szerepelt, köztük a Rossz versekben, aminek filmzenéjében is hallható). Első, 2017-ben megjelent, cím nélküli nagylemezük további érdekessége, hogy a borítóhoz Szeiler Bálint a dédapja, Szúdy Nándor festményét használta fel. Ezt egyébként a dobokat leszámítva egyedül játszotta fel, azóta kialakult és már a második nagylemezen dolgozik a négytagú felállás.

Facebook

Altató

Ez a több tételes, többféle stílusból táplálkozó dal zárja a nagylemezt, és ehhez készült – még az album megjelenése előtt – a Tündérvese első klipje is.

Zene: Nóniusz Gábor, Szeiler Bálint, Békési Dávid. Szöveg: Szeiler Bálint. ISWC kód: T-007.279.120-8

Arkadaşlarimla

A lemezt nyitó dal szellemes leírása Szeiler Bálinttól a Stenken olvasható: „Az alapötlet az volt, hogy írjunk egy semmitmondó, dínomdánom mulatós nótát keleties köntösben, mintha Kis Grófo találkozna a System of a Downnal. Magyar szöveggel viszont rendkívül ócska és bugyuta lett volna, úgyhogy összedobtam pár sort törökül, hogy ne kelljen szégyenkeznem éneklés közben, úgysem érti szinte senki. Ebből született meg ez a lüktető, kissé gonosz török táncdal” – amihez a második klip készült.

Zene: Nóniusz Gábor, Szeiler Bálint, Békési Dávid. Szöveg: Szeiler Bálint. ISWC kód: T-007.279.121-9

Agavoid

Még egy sajátos zenekari önmeghatározás: „pastel dream experimental triphop” – bővebben: „Az eklektikus alapokból határozottan, de finoman építkező zenét az elektronikus ritmusok és hangminták nem megszokott használata jellemzi. A képekkel variáló éteri vokálok élőben basszusgitárral és szintetizátorral válnak teljessé.” A trió 2015-ben alakult, azóta egy EP-t, CASUS címmel egy nagylemezt, valamint különálló dalokat jelentettek meg a PLUTO Sound kiadónál, amelyet részben a – Chrisopher Waver néven szólóprojektjével is ismert, rovatunkban többször szerepelt – Huszár Kristóf alapított.

Facebook

After

A nagylemez klipes száma jól példázza azt, miért van bajban az Agavoid az önmeghatározással: a valóban dream popos és trip hopos dal olyan részeket is tartalmaz, ahol már a dalformát is elkezdi felbontani a kísérletezés.

Zene: Kriska Bálint, Huszár Kristóf. Szöveg: Puskás Dalma. ISWC kód: T-007.264.306-1

Tamper (2017 Version)

Ahogy az inkább az elektronikus zenére jellemző, az Agavoid számaiból remixek is készültek (például Christopher Waver többet is megjelentetett). A zenekar maga is írt egy új, 2017-es verziót a nagylemez Tamper című dalából, bár változások inkább csak a megszólalás hangsúlyaiban vannak, vagyis kisebb az eltérés az eredetitől, mint egy megszokott remixnél. (A stream szolgáltatóknál csak az eredeti verzió található meg.)

Zene: Kriska Bálint, Huszár Kristóf. Szöveg: Puskás Dalma. ISWC kód: T-007.254.708-0

Moldavite

A nagylemez óta egyetlen önálló dallal jött ki az Agavoid. Az A38 blogjának ezt mondták róla: „A zenekarban az éber álmodás hosszú ideje téma, sokszor előkerül beszélgetések közben. A szöveget Dalma e köré szőtte, a borítókép is erre reflektál. Ha meglátod a kezeidet álmodban, akkor nem tudod megszámolni az ujjaidat, és ez előhozhatja a ráeszmélést, hogy álmodsz, és képes lehetsz valamilyen formában irányítani a történéseket. Zeneileg is próbáltuk ezt a ráeszmélt állapotot megfogni, felsejlő hangminták, meglepő helyekről előbukkanó hangok, amik a folyamatos változás érzetét keltik, hogy mindenki a saját gondolati világába, mozgáskultúrájába tudja belehelyezni a dalt.”

Zene: Kriska Bálint, Huszár Kristóf. Szöveg: Puskás Dalma. ISWC kód: T-007.284.211-5

The Anahit

A Londonban tanult Csányi Rita a sötétebb („alternatív”) R&B-ből, az elektronikus zenéből és az énekes-dalszerző hagyományból táplálkozó zenéjéről ezt írta a Dal+Szerző portrécikke: „a szólóprojektből lett zenekarra viszonylag hamar felfigyelt a szakma, izgalmas, de füstösen komor, a mai ember szorongásait megfogalma zó dalaikkal pedig a közönséget is megragadják”. A cikk apropóján itt szerepelt a Playlist rovatban, korábban pedig az első, Budapesten tartott Songwriting Campre a svéd szervezők által kiválasztott dalszerzőként mutattuk be; itt ezért csak egy szám hallható tőle.

Facebook

The Anahit & anaut: What Are We

Ez az egyike az angol producerrel, Anatuval készült számoknak.

A dal regisztrációja még folyamatban.

A Playlist meghallgatható a Deezeren, a Spotify-on:

és a YouTube-on:



Categories: Playlist

Tags: