A major kiadók és zeneműkiadók 2018 nyarán perelték be az amerikai Cox Communications internetszolgáltatót. A vád szerint a cég hiába kapott „több százezer értesítést” a felhasználói által elkövetett jogsértésekről (fájlok letöltéséről és terjesztéséről torrenten és fájlcserélőkön), nem tett érdemben semmit ezek megakadályozására. A felperes szerint a Cox Communications legalább 20 ezer felhasználója kategroizálható visszaeső jogsértőként, és az ő internethozzáférésüket a szolgáltatónak meg kellett volna szüntetnie.
A pert december 19-én első fokon elvesztette az internetszolgáltató: az esküdtszék megállapította a jogi felelősségüket, a bíróság pedig a több mint 10 ezer bizonyított jogsértés alapján egymilliárd dollár kártérítés fizetésére kötelezte a Cox Commicationst. A cég máris bejelentette, hogy fellebbezni fog; a kártérítést összegé „igazságtalannak és túlzónak” nevezték közleményükben, amiben így fogalmaznak: „ügyfeleinknek hozzáférést nyújtunk rengeteg tartalomhoz és információhoz; sajnos vannak köztük olyanok, akik ezt jogsértő módon használják ki. Mi ezt nem nézzük el, és amit tudunk, megtesszük, hogy a jogsértések számát csökkentsük, továbbá tájékoztatást is nyújtunk ügyfeleinknek. De mások jogsértő cselekedeteiért nem minket terhel a felelősség.”
Az ítéletről írva a Billboard emlékeztet arra, hogy az elmúlt néhány évben a kiadók és a zeneműkiadók több internetszolgáltatót is bepereltek. Az esküdtszék döntése alapján várható, hogy ezekben a perekben is megállapítják az internetszolgáltatók felelősségét. Erre utal az RIAA vezető jogászának kommentárja is: „az esküdtszék döntésének egyértelmű az üzenete: a Cox és minden olyan internetszolgáltató, amelyik nem teszi meg a jog által megkövetelt, érdemi lépéseket a kalózkodás ellen, felelni fog ezért.”
Legalábbis ha másodfokon is megáll az ítélet. A Cox Communications elleni korábbi, a BMG által indított perben például a bíróság még 2015-ben első fokon szintén az internetszolgáltató ellen ítélt (ott a kártérítés 25 millió dollár lett volna), de a fellebbezés után 2018-ban a másodfokú bíróság újratárgyalást rendelt el. Még azelőtt, hogy erre sor került volna, a felek peren kívüli megállapodást kötöttek.
Categories: Hírek
Leave a Reply