2019-ben még inkább a német piac lett a fő célpont – a HOTS egy éve

A magyar exportiroda, a HOTS először 2018-ban foglalta össze egyéves tevékenységét (cikkünket lásd itt); a 2019-es évet is hasonló, magyar és angol nyelvű kiadvánnyal zárták, ami itt olvasható el. Az éves jelentés közöl összefoglaló számokat, ismerteti a stratégiát, továbbá bőségesen beszámol az egyes eredményekről: ismerteti a HOTS támogatásával megvalósult, a nemzetközi piacra kilépést támogató rendezvényeket és egyes előadók nemzetközi sikereit.

A Hangfoglaló Program nyílt nemzetközi pályázatainak köszönhetően 103 zenekar adott 475 koncertet 38 országban; 47 szakmai delegált vehetett részt 25 szakmai eseményen; a támogatások teljes összege 125,9 millió forint volt.

A célországok közül kiemelkedik Németország: a 475 támogatott koncertből 138-ra ott került sor. Ez majdnem 30%, ami jóval magasabb az előző évi 16%-nál, pedig már akkor is a német piac volt a leggyakoribb célpontja az NKA által támogatott külföldi fellépéseknek. Fontos még hazánk közvetlen régiója, ezen belül két (amúgy nem szomszédos) ország emelkedik ki: a második helyen 49 lengyelországi, a harmadikon 48 csehországi koncerttel. Bár a fő célpont természetesen Európa, az összes koncert 84%-ával, a negyedik leggyakoribb célország az Egyesült Államok 38 koncerttel.

A magyar exportstratégiának évek óta kiemelt célja a showcase fesztiválokon, szakmai rendezvényeken való részvétel. 2019-ben 18 ország 20 rendezvényére hívtak meg 30 zenekart, akiket minden esetben a szervezők választottak ki; ez összesen 63 koncertet jelent nemzetközi szakmai közönség előtt. A legtöbb magyar előadó a Waves Vienna fesztiválon volt, hiszen ott Magyarország könnyűzenéje volt a fókuszban, és a hét zenekar (Dope Calypso, Ivan & The Parazol, Jónás Vera Experiment, Mayberian Sanskülotts, Middlemist Red, Platon Karataev, The Qualitons) koncertjei mellett három konferenciaprogramot is tartottak a magyar piacról.

A kiadvány közli azt, hogy az egyes showcase fesztiválokon való részvétel mögött milyen támogatás volt a HOTS részéről, amiben benne van az utazás, szállás és – ha kell – technika- és hangszerbérlés mellett a PR-kampány is. Nem meglepő módon a dél-koreai Zandari Festa mögött volt a legtöbb támogatás (8,3 millió forint); a bécsi országfókusz 4,9 milliós, a Eurosonic Noordenslag showcase-en való jelenlét 4,4 milliós támogatással valósulhatott meg; komolyabb tétel még a Primavera Sound (3 millió), az Amsterdam Dance Event (2 millió), a többi showcase-en való jelenlét összejött 2 millió alatti összegű támogás alatt. A Magyarországon megvalósult programok költségei: BuSH konferencia: 7,4, Outbreakers’s Lab: 5,3, HOTS SongLab: 5,2 millió forint.

A kiadvány számos sikertörténetet ismertet, többek között azt, hogy mi történt egy év alatt azzal a négy zenekarral, amelyek 5-5 millió forintos kiemelt stratégiai támogatásban részesültek; ezek a következők voltak: Bohemian Betyars, Dope Calypso, Fran Palermo, The Qualitons. (Először 2018-ban adott ilyen támogatást a Hangfoglaló négy előadónak.) „2019-ben a szerzők köré épült minden program” – szól a stratégia összefoglalása; ennek keretében például három szerző, Várallyay Petra, Kedves Péter (Belau) és Myra Monoka először utazhatott a Los Angeles-i ASCAP Expóra.

A HOTS segítségével jutottak el magyar dalok több európai ország közszolgálati rádióihoz; egyik alapítója a 24 európai exportirodát összefogó European Music Exporters Exchange (EMEE) szervezetnek. A kiadvány a nemzetközi együttműködések között részletesen leírja azt is, hogy a Magyar Független Kiadók Egyesülete (Hungarian Association of Independent Record Labels, HAIL) tagja lett a független kiadók európai szinten meghatározó szereplőnek számító lobbiszervezetének, az IMPALA-nak.

Fontos, hogy a támogatások mellett a HOTS éves jelentése teret szentel a bevételi oldalnak, vagyis annak, hogy Magyarországon kívülről mennyi jogdíjat kaptak a hazai jogosultak – itt a 2018-as adatokat lehetett összegezni. A fellépések után keletkező, Magyarország határain kívülről érkező jogdíjak teljes összege 243,3 millió forint volt. Ennek majdnem kétharmada Nyugat-Európából, több mint 20%-a pedig Közép-Kelet-Európából jött; Ázsia 10%-ot képvisel az összegben. A hangfelvételek eladása vagy streamelése után keletkezett mechanikai jogdíj ennél jóval alacsonyabb, 39,4 millió forint volt egy év alatt; ennek forrásai nagyon hasonlóan oszlanak meg a fellépések utáni jogdíjakéval.

A jelentés összeállítása magyar előadók nemzetközi sajtómegjelenéseiről



Categories: Hírek

Tags: , , ,

Leave a Reply

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.