A Dal+Szerző Playlist az Artisjus magyar zenéket bemutató kétheti sorozata.
Az eheti playlistek meghallgathatók itt:
Ahogy szenteltünk egy Playlistet a Dalfutár második évadának – ami egyben az első volt, ami a YouTube-on jelentkezett -, úgy a nemrég lezárult harmadik évad szereplőit is bemutatjuk. Az alapszabályok ugyanazok, viszont ennek a sorozatnak már volt tétje azon túl is, hogy a különböző zenei más világokból érkező szerzők-előadók milyen dalt tudnak együtt – bár eleinte egymásról nem tudva – írni: a legnépszerűbb dal lesz a Sziget 2020-as himnusza.
Első csapat
Az első csapatból szerepelt már a rovatban a zeneszerző Puskás Peti (a Biebers tagjaként), a producer / zenekar The Qualitons (például a HOTS exportiroda shortlistjének tagjait bemutató Playlistben és korábban is), valamint az énekes Papp Szabi is (a Supernem tagjaként).
Akkezdet Phiai: Hisz Sztori (Kis Kece)
Süveg Márk, vagyis Saiid, az első csapat szövegírója a magyar underground rap egyik legsikeresebb zenekara, az Akkezdet Phiai tagja volt Újonc, vagyis Závada Péter mellett; valamint többszörös slam poetry bajnok. A 1999-től működő, 2019. január 1-én feloszlott duó mindössze két nagylemezt jelentetett meg, de hatásuk így is hatalmas volt, talán rájuk hivatkoztak legtöbbet a műfajban. Egyik legismertebb számuk – a Zenebuddhizmus mellett – a Hisz Sztori, összetett, a költészettől a mindennapi beszédig számos regisztert beemelő szövegével. „Egy olyan szellem beszél itt, aki minden fölött áll, de a lehető legszemélyesebben, a részletekben tapasztalta meg a történelem eseményeit. Nem előképek nélkül való ez a hang, ez a nézőpont az irodalomban; Goethe Faustjában Mefisztó vagy Madách Az ember tragédiájában Lucifer egyes megszólalásai juthatnak eszünkbe” – olvasható egy elemzésben; egy másik „az egyetemes szubjektivitás megteremtését” mutatja be a számon keresztül.
Zene: Hegyi Dávid, Vranik Krisztián. Szöveg: Süveg Márk. ISWC kód: T-007.073.169-9
Egy évet várt Saiid az Akkezdet Phiai feloszlása után, hogy elindítsa szólókarrierjét. A R.E.P. mixtape-et (ami a Hisz Sztori egy új változatát is tartalmazza) ez a szellemes szójátékokban bővelkedő szám vezette fel. (A stream szolgáltatóknál nem található meg.)
Zene: Sági Viktor. Szöveg: Süveg Márk. ISWC kód: T-007.336.070-9
Második csapat
A második csapatból szerepelt már a rovatban a zeneszerző Szendrey-Nagy Olivér (a Papaver Cousins tagjaként), a szövegíró Pajor Tamás (amikor zenekara, az Ámen Fonogram-díjat kapott), és a producer Burai Krisztián is (őt részletesen 2016-ban mutattuk be, de a toplistákhoz tartozó Playlistekben rendre felbukkantak számai, legutóbb az ősz YouTube-slágerei között is).
Az énekesnő Kiss Flóra a műsorban szereplők közül egyértelműen a feltörekvő zenészek közé tartozik. Mint Hajós András meséli, már a Kőbányai Zeneiskola növendékeként vokálozott az Emil.RuleZ! egyik lemezén; emellett is számos együttműködésben vesz részt. Flo néven kihozott számai közül ez a Lee Olivérrel írt-előadott lírai szerzemény – címe szerint altató – a legnépszerűbb. (A stream szolgáltatóknál nem található meg.)
Zene: Kiss Flóra, Scheer Viktor. Szöveg: Kiss Flóra, Li Olivér. ISWC kód: T-007-249.299-9
OIEE: Stay Like This feat. FlorasFloras
Kiss Flóra másik arcát mutatja ebben a számban, ami Kocsis Bence (a rovatban itt szerepelt Window zenekarból) szólóprojektjének rögtön nagy figyelmet keltett bemutatkozása volt. Flóra az arcát adta a kliphez is, ami a 2019-es Klipszemlén a legjobb látvány díját nyerte el.
A dal regisztrációja még folyamatban…
Harmadik csapat
Harmadik csapatból szerepelt már a rovatban a szövegíró Kiss Tibi (mind főzenekarával, a Quimbyvel, mind az Aranyakkord duó tagjaként) és a producer Dorozsmai Gergő (a Gustave Tiger tagjaként).
Jamie Winchester & Hrutka Róbert: It’s Your Life
A harmadik csapat zeneszerzője, Jamie Winchester Írországban született, 1988-ban követte Budapestre a családját (szerepelt is a Dal+Szerző a hazánkban élő külföldi zenészeket bemutató összeállításában). Először koncertszervezőként is dolgozott, majd a Baba Yaga zenekar alapítójaként került a zenei életbe, és ezután együtt zenélt számos sztárral (Koncz Zsuzsa, Révész Sándor, Charlie, Ákos, Jazz+Az, Tolcsvay László, Tátrai Tibor, Malek Andrea, Pierrot stb.) Hrutka Róberttel közös duójuk rögtön első dalával hatalmasat robbantott, hiszen az It’s My Life a Pannon GSM reklámjában az egész ország előtt ismert lett. 2008-ig dolgozott együtt az Artisjus-díjas szerzőpáros, nevük összeforrt az igényes popzenével.
Zene: Hrutka Róbert. Szöveg: Jamie Winchester. ISWC kód: T-007.107.168-5
Jamie Winchester: The Cracks Are Showing
Jamie Winchester 2009-ben jelentette meg első szólólemezét The Cracks are Showing címmel. „Egy kicsit olyan, mint jelzőrakétákat fellőni a Titanicról: sokat nem segít, de jobban érzem magam, ha kiadhatom az érzéseimet” – írta a címadó dalról. A zenész 2012 óta ismét Írországban él, évi néhány alkalommal lép fel Budapesten – idén nyáron például nagyszabású születésnapi koncertet ad majd a Budapest Parkban Jamie Winchester 50 címmel.
Zene és szöveg: Jamie Winchester. ISWC kód: T-007.075.678-3
Az énekes Takács Nikolas a jazzből indult, olyanokkal zenélt már fiatalon, mint Babos Gyula, Tony Lakatos, Charlie, Solti János. A popzene élvonalába a 2010-es X-Faktorral került be. Nem sokkal később már saját slágerrel biztosította be a helyét az élvonalban. A YouTube-on a legnépszerűbb dala a 2014-es Rád hangoltam, ami Az élet show-ja című műsor főcímdala volt.
Zene: Szabó Zoltán. Szöveg: Molnár Tamás. ISWC kód: T-007.242.225-3
A lendületes szvinget és a rádióbarát popzenét összehozó, Takács Nikolas és Szabó Zé által írt 2015-ös dal az énekes legnagyobb rádiós sikere: a 7. helyig jutott a Mahasz rádiós listáján.
Zene: Szabó Zoltán, Takács Nikolas. Szöveg: Molnár Tamás. ISWC kód: T-007.242.231-1
Negyedik csapat
A negyedik csapatból szerepelt már a rovatban Henri Gonzo (a Fran Palermo frontembereként) és a szövegíró Szendrői Csaba (az Elefánt Artisjus-díjas szövegírójaként-frontembereként).
A produceri feladatot Horváth Attila és Csongor Bálint látta el, akik a Hajós András által „nehezen kategorizálható alternatív metalként” említett Subscribe gitárosaként és énekeseként lettek ismertek a magyar zenei életben. A kemény és popos – vagy éppen funkos, jazzes, reggae-s – elemeket egyaránt tartalmazó zenéjükkel rengeteget koncerteztek itthon és külföldön. Jellemzően angol nyelvű dalaik között kivétel az Álomtégla, ami egyben egyik legnépszerűbb számuk, a YouTube-on egymilliós nézettséggel.
Zene: Csongor Bálint, Horváth Attila, Anga Kis Miklós, Varga Zoltán, Reich Tamás, Rékasi Attila, Tilk Máté. Szöveg: Egyedi Péter, Csongor Bálint, Horváth Attila, Anga Kis Miklós, Reich Tamás, Rékasi Attila, Tilk Máté. ISWC: T-007.217.328-4
A Subscribe 2015-ben vonult „határozatlan idejű pihenőre” (Csongor Bálint időközben a USEME énekeseként ért el sikereket, megnyerték például a tavalyi Nagy-szín-pad!-ot). 2019-ben viszont új dalokkal jelentkeztek, egy idén tavaszra várható EP-t felvezetve. A Darken the Vermilion volt az első.
A dal regisztrációja még folyamatban…
A negyedik csapat énekesnője Király Linda, aki New Yorkban született, 1999-ben költözött családjával Magyarországra (testvére Király Viktor). Filmes, tévés dalokkal vált ismertté a nagyközönség előtt (pl. Szerelem utolsó vérig, Big Brother). Egy ideig élt Angliában, majd Amerikában is, bár tervezett angol nyelvű lemeze nem jelent meg. Legnagyobb sikere a Can’t Let Go, amelynek szerzői-producerei között ott van az amerikai pop-R&B egyik legendája, Rodney Jerkins (Darkchild) is. A dal 94 héten át szerepelt a Mahasz rádiós toplistáján, a 2008-as összesített rádiós listán a 7. helyre került a legjátszottabb magyar dalként.
Zene és szöveg: Anesha Birchett, Antea Shelton, Lashawn Daniels, Emile Dernst, Rodney Jerkins, Thomas Delisha. ISWC kód: T-901.964.428-1
15 éven át nem énekelt magyarul Király Linda, de 2018-ban A legszebb ajándék című dallal (aminek zenéjét ő írta) megtörte ezt. Mivel a téma a karácsony, „egyértelmű volt, hogy ezúttal magyarul szeretnék énekelni” – nyilatkozta, hiszen bár sokat ingázik, az ünnepekre mindig „hazahúz a szívem”. Ezt a két dalt meghallgatva már érthető, miért volt olyan nagy szó, hogy a Dalfutárban Király Linda igazi metálos hörgést is bevállalt.
Zene: Király Linda. Szöveg: Lombos Márton. ISWC kód: T-007.318.136-8
A Playlist meghallgatható a Deezeren, a Spotify-on:
és a YouTube-on:
Categories: Playlist
Leave a Reply