Rengeteg DJ-t rúgott ki a mesterséges intelligenciába fektető rádiós óriáscég

Komoly megrázkódtatás érte az amerikai rádiós piacot, aminek az Egyesült Államokon kívül is vannak tanulságai. Rengeteg – egy becslés szerint ezer körüli – alkalmazottjától vált meg az iHeartMedia csoport, ami több mint 850 rádióadót működtet, valamint az iHeartRadio online platformot, amelyen digitális rádiók és podcastok érhetők el (emellett például zenei fesztivált is szerveznek). Ami különösen érdekes, az az, hogy az iHeartMedia hivatalos közleménye az eufemisztikusan „áthelyezésnek” nevezett kirúgásokat úgy indokolta, hogy ezek a cég átszervezésnek a „sajnálatos következményei”, erre pedig azért van szükség, hogy „kihasználhassuk azokat az előnyöket, amiket a technológiába és a mesterséges intelligenciába való befektetéseink kínálnak számunkra”. Fontos tudni azt is, hogy az iHeartMedia régóta adóságokkal küzd, 2018-ban pedig csődvédelmet kért.

Az iHeartMedia „több százmillió dollárt” fektetett különféle technológiai megoldásokba, például cégek felvásárlásába. Az nem egészen világos, hogy pontosan hogyan fogják a mesterséges intelligenciát használni, mindenesetre úgy tűnik, hogy az „összes piacon szerezhető bevétel maximalizálásának” módja a helyi, emberi erőforrások felszámolása és helyettük az adatokra építő technológiai megoldások bevetése. Mint a Rolling Stone írja, számos kisebb (ami az Egyesült Államokban azt jelenti, hogy 600 ezernél kevesebb lakosú) városban teljesen kiürítették a helyi stúdiót, megváltak mind a bemondóktól, mind a zenét válogató DJ-ktől, szerkesztőktől – bár az is igaz, hogy ez utóbbiak amúgy is egyre kisebb beleszólással bírtak abba, hogy mi szóljon a rádiójukban. Egy volt alkalmazott szerint valószínű, hogy ezekben a rádiókban központilag (és feltehetően algoritmusokkal) összeállított programok szólnak majd.

Ezzel viszont elvész az adók kapcsolata a helyi közösséggel, amiről pedig korábban több elemző is úgy vélte, hogy ez a rádiók nagy erőssége a streammel szemben. A lépést egyébként az teszi lehetővé, hogy az amerikai médiahatóság, az FCC 2017-ben eltörölte azt a szabályt, hogy egy rádió csak akkor kaphat sugárzási engedélyt egy városban, ha ott fenntart egy stúdiót, helyben dolgozó alkalmazottakkal. Sokan attól félnek, hogy ha a legnagyobb rádiós cég kiürítette ezeket a helyi stúdiókat, akkor a többi is ugyanezt fogja tenni.

„Vannak, akik szerint a zeneiparban dolgozóknak egyáltalán nem kell tartania a mesterséges intelligenciától. Ez az álláspont most éppen nem tűnik túl meggyőzőnek” – kommentálta a hírt a Music Business Worldwide.



Categories: Hírek

Tags: , , ,

Leave a Reply

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.