Troy Carter, a zeneipar egyik legismertebb mai guruja – Lady Gaga felfedezője, sztárok menedzsere, Prince örököseinek tanácsadója, startup befektető, 2016 és 2018 között a Spotify a művészeknek nyújtott szolgáltatásokkal foglalkozó részlegének vezetője – a Music Ally és a Music Biz New York-i konferenciáján beszélgetett Stuart Dredge újságíróval, elsősorban a nagyobb zeneipari trendekről, jóslatokról. A Music Ally az egész beszélgetés szövegét közli.
Talán a legérdekesebb az a jóslat, hogy az, hogy javult a zenészek tárgyalási pozíciója a kiadókkal szemben, oda fog vezetni Troy Carter szerint, hogy a jövőben a sztárok ugyanúgy fognak egyik kiadótól a másikhoz igazolni, mint ahogy az NBA-ben a kosarasok átigazolnak az egyik csapattól a másikhoz. Attól még, hogy kihoznak egy albumot egy kiadónál, a következőt odaígérhetik egy másiknak, vagy éppen megjelentethetik függetlenként is. A szerződések tehát egyre rövidebb és rövidebb időszakokra fognak szólni. A Taylor Swift maszter jogai körül kirobbant botrány kapcsán Carter azt teszi ehhez hozzá, hogy szerinte ezek is hamarabb fognak visszakerülni az előadókhoz. El tud képzelni egy olyan konstrukciót, hogy a kiadó csak egy meghatározott ideig rendelkezik ezek fölött, vagy abban állapodik meg a művésszel, hogy miután 20% hasznot szerzett a befektetéséből, visszaadja neki a jogokat.
A Netflix által már alkalmazott – a szerzők által hevesen kritizált – modell is terjedni fog szerinte, vagyis az, hogy egyes tőkeerős szereplők úgy vásárolnak fel katalógusokat, hogy egy egyszeri nagyobb összeg fejében a jogtulajdonos lemond a későbbi jogdíjakról. Azt a példát hozza, hogy egy befektető azt mondhatja Drake-nek: „látom, évi 100 millió dollárt keresel a jogdíjaidból. Itt van 700 millió egyben a katalógusodért” – természetesen úgy, hogy ezután Drake már nem kapna jogdíjakat. A pénzügyi szektor számára ugyanis a stream által nyújtott bevételek megbízhatósága (plusz az ezekről szóló adatok sokasága) maga „a megvalósult álom” – persze csak a nagy sztárok esetén. Ha a befektetők meglátják ezt a lehetőséget, akkor a kiadók közül még a majorök sem tudnak majd versenyezni az ő pénzügyi lehetőségeikkel, ezért feltehetető, hogy a pénzügyi szektorból kell partnereket keresniük.
Troy Carter szerint folytatódni fog a trend, hogy az egyes cégek a zeneipar egyre több területet fognak majd össze. Jelenleg ugyanis a kiadók egyfajta „kockázatkezelő” funkciót töltenek be (vagy még előbb az olyan menedzsment cégek, mint az általa alapított Q&A), ám a sikeres fogásaik után a haszon egy részét más cégek, például a koncertszervezők zsebelik be.
Fontos téma továbbá az, hogy szerint a zeneipar még mindig nem elég fejlett az adatok felhasználásában. Ha megnézzük a nemzetbiztonságot vagy a politikai kampányokat, ezek jóval hatékonyabban azonosítanak be egyes jellegzetes viselkedéseket, legyen szó egy potenciális terrorista vagy egy potenciális szavazó megtalálásáról, utóbbi esetén pedig a nagyon hatékonyan személyre szabott üzenetek célba juttatásáról. Pedig „nem kéne, hogy Trump kampánya előrébb tartson, mint Taylor Swifté”. A felvetésre, hogy a legjobb adattudósok sokkal jobban kereshetnek mondjuk a Google-nél, mint amit a zeneipar ajánlani tud nekik, Carter azt válaszolja, hogy márpedig be kell szállni a versenybe, és kihasználni azt az előnyt, hogy a zene iránt az emberek (beleértve a programozókat is) igazi szenvedélyt éreznek.
Categories: Hírek
Leave a Reply