A több európai városban – többek között Budapesten is – irodát fenntartó Schubert Music Publishing bejelentette, hogy a rögzített zene területén fog terjeszkedni. A független terjesztő The Orcharddal együttműködésben egy tíz kiadóból álló, nemzetközi hálózatot alakítanak ki, részben újonnan alapított kiadókkal, részben korábban működő cégek bevonásával. A közleményből úgy tűnik, hogy a kiadók elsősorban egy-egy műfajra koncentrálnak: alternatív, pop, dance, posztpunk, latin, pszichedelikus és garázsrock stb.
A zeneműkiadó névadó vezetője, Andreas Schubert azt nyilatkozta a Music Ally-nek, hogy „a művészeinknek mindig is a lehető legszélesebb szolgáltatásokat akartuk nyújtani, aminek olykor az is része volt, hogy segítettünk a szerzői kiadású lemezek megjelentetésében. Most úgy döntöttük, hogy a lemezkiadó részlegünket újraszervezzük.”
A hír önmagában is érdekes – például mert a Schubert Music hazánkban is jelen van, a magyar iroda honlapja itt található -, valamint egy fontos zeneipari trendbe illeszkedik. Mint arról Mark Mulligan tavaly részletesen írt, a stream felértékelte a múltbeli nagy slágereket tartalmazó katalógusokat, így egyre több tőke áramlik a szektorba. 2010 óta csak azoknak a katalógus-felvásárlásoknak az összege, amelyek értéke nyilvánosságra került, elérte a 6,5 milliárd dollárt. Ugyanakkor a legdinamikusabban növekedő stream területén a szerzői jogdíjak messze elmaradnak a hangfelvételek utáni bevételektől, és ugyan remélhető változás ezen a területen, ez az aránytalanság sokáig fenn fog maradni. Így logikus, hogy a beáramló tőkét a zeneműkiadók arra használják, hogy különféle területeken terjeszkednek: production music cégeket, lemezkiadókat, terjesztőket vásárolnak fel. Így az értéklánc több területén is jelenlévő, tisztán zeneműkiadónak már nem nevezhető cégek jönnek létre.
Mark Mulligan a Schubert Music lépését kommentálva azt írja, hogy egyre több ilyen hírre számíthatunk, és idővel a lemezkiadó és a zeneműkiadó közötti megkülönböztetés is elveszíti majd az értelmét. Ennek a szétválásnak ugyan megvoltak a jó okai, de ezek a mai zenei piacon egyre kevésbé relevánsak.
Categories: Hírek
Leave a Reply