Veszélyben a globális vinylgyártás a kaliforniai lakklemezgyár leégése után

Tűz pusztított a kaliforniai Apollo Masters gyárban, ahol azok a lakklemezek készültek, amelyeket a kereskedelmi forgalomba kerülő vinylek préselésénél master lemezként használnak (erről készülnek a fém nyomóformák). Ez komoly problémát jelenthet nemcsak az amerikai, hanem a globális vinylgyártás számára, ugyanis ilyen lakklemezek mindössze két helyen készültek: az Apollo Masters mellett a japán MDC gyárban. Az utóbbi cég számára azonban már a tűzeset előtt is komoly problémát jelentett az, hogy az igényeket időben teljesítsék – nyilatkozta a vinylreneszánsz egyik vezető kiadója, a Jack White nevével fémjelzett Third Man Records társalapítója, Ben Blackwell a Pitchforknak. Blackwell hozzátette, hogy az Apollo emellett “a legfontosabb, vagy talán egyetlen” gyártója volt a lakk mesterlemez vágása során alkalmazott tűknek.

Az Apollo Masters jövője egyelőre bizonytalan. Közleményükben azt írják, hogy mérlegelik, milyen lehetőségeik vannak; hozzáteszik, hogy szerencsére egyetlen alkalmazottjuk sem sérült meg a tűzben. Legalábbis ideiglenesen várható a lemezgyártási kapacitások kényszerű visszafogása, és ez “közvetlenül érinteni fog minden lemezgyárat, kiadót, hangmérnököt” – olvasható a Pitchforkon egy szakértő előrejelzése. A Billboardnak egy kaliforniai lemezgyár elnöke azt nyilatkozta, hogy “hacsak nem történik valami nagyon hamar, akkor vinylgeddon lesz”. Az ő becslése szerint a lakklemezek 80%-a az Apollo Mastersnél készült.

A sajtóban különféle megoldási javaslatok is előkerültek. A Third Man vezetője hallott már pletykákat arról, hogy egy cég fontolgatja, hogy lakklemezeket fog gyártani. A Billboard szerint például elképzelhető, hogy egy cég megvásárolja az Apollo Masterstől a technológiai know-how-t, és ezt felhasználva indít egy új gyárat. Az is felmerült, hogy a lakklemezek helyett egy ún. direct metal mastering technológiát használjanak a lemezgyárak, amelynek során rézlemezt használnak master lemezként. Ez a technológia azonban az alsó frekvenciákat a lakklemeznél gyengébben képes reprodukálni, illetve olyan vágófejet kell hozzá használni, amit nehéz beszerezni.



Categories: Hírek

Tags:

1 reply

  1. Ez van sajnos. A cikkben azért azt pontosítani kell, hogy nem a préselés, hanem a lakk mesterlemez vágásánál használják a hivatkozott tűket, mely mesterekről készítik a fém nyomóformákat.

Leave a Reply to Attila Egerhazi Cancel reply

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

%d bloggers like this: