Dal+Szerző Playlist #87: Zenék a téli Dal+Szerző magazinból

A Dal+Szerző Playlist az Artisjus magyar zenéket bemutató kétheti sorozata.

Az eheti playlistek meghallgathatók itt:

Spotify – Deezer – YouTube

Szokás szerint bemutatjuk a Dal+Szerző magazin friss, online itt olvasható számában szereplő szerzők, producerek, együttesek zenéit.

Hrutka Róbert

Az Artisjus-díjas gitáros, zeneszerző, producer, zenei rendező több mint kétszáz nagylemez elkészítésében működött közre; a könnyűzenei élvonallal közös munkái mellett közel ezer reklám- és filmzene megírására kérték fel. Hegyi György interjújában szó esik a dalszerzés, a hangszerelés kérdéseiről, az érzelmességről, a stúdiómunkáról és a dalról mint kifejezőeszközről.

Kretens: Sötét felhők

Talán kevesen gondolnák, akik későbbi zenéit ismerik, hogy Hrutka Róbert a Kretens punkzenekar gitárosaként kezdte a zenészi pályát. „De aztán azt gondoltam, hogy az nem teljesen az én közegem, és sok minden mást is szeretnék csinálni. Elég fiatalon, már tizenhat évesen elkezdtem tágítani az ismereteimet” – mondja az interjúban, hozzátéve, hogy „a líra mindig ott volt bennem, már punkzenészként is. Eleve intellektuális punknak kategorizáltak bennünket a szövegek miatt. és én egyre inkább az érzelmeket kerestem a zenében is.”

Zene, szöveg: Horváth Attila, Hrutka Róbert, Tóth Miklós. ISWC Kód: T-007.216.245-8

Jamie Winchester & Hrutka Róbert: Take Me Home

Jamie Winchester és Hrutka Róbert úgy vonult be a köztudatba, mint a minőségi popzene megbízható szerző-előadó párosa. Legnagyobb sikerük, az It’s Your Life nemrég szerepelt rovatunkban (hiszen Jamie Winchester a Dalfutár 3. évadának egyik szereplője volt); ez a daluk is ott van például a YouTube-on a legnépszerűbbek között. „Amikor nagyon beindult az életem, a Jamie-zenekarral turnézva heti három-négy koncertet is játszottunk” – mondja Hrutka Róbert az interjúban.

Zene: Hrutka Róbert. Szöveg: Jamie Winchester. ISWC Kód: T-007.107.196-9

Für Anikó: Nőstény álom

„Nem áll tőle távol a színész világ sem, nagy sikerű produkcióiban olyan neves művészek, mint Tompos Kátya, Für Anikó, Kulka János vagy Udvaros Dorottya voltak alkotó társai” – olvasható Hrutka Róbert névjegyében. A színészlemezek között Für Anikó Nőstény álom című albuma volt az első, amire Bereményi Géza írta a szövegeket, akivel később több más produkcióban is együtt dolgozott; egy, a 168 Órában megjelent interjúban azt mondta: „művészetről, szellemi függetlenségről talán Bereményitől tanulta a legtöbbet.” (A stream szolgáltatóknál nem található meg.)

Zene: Hrutka Róbert. Szöveg: Bereményi Géza. ISWC kód: T-007.018.568-0

Kincsem vágta

Sikeres, sok pénzből készült és kisebb költségvetésű művészfilmek zenéjén egyaránt dolgozott; előbbiek közül talán a Kincsem zenéje az egyik legnagyobb siker, a Kincsem vágta még a Mahasz single listájára is felkerült, ami ritkán sikerül ebben a műfajban (mármint ha instrumentális filmzenéről és nem betétdalról van szó). ” Amikor elkezdtem filmzenékkel foglalkozni, akkor is az érdekelt, hogyan tudnék még erősebb hatásokat elérni – a filmnél ez különösen fontos szempont” – mondja az interjúban, illetve ezt is: „a filmzenék hatalmas kiteljesedést jelentettek, mert észrevétlenül nagyon sok érzelmet tudtam becsempészni ezekbe.”

Zene: Hrutka Róbert. ISWC kód: T-007.298.044-9

A kezdet

Bár a nyolcvanas évek óta keresett zenész, Hrutka Róbert 2019-ben adta ki harmadik szólóalbumát. ” Bár szívesen írok másoknak dalokat szinte bármiről, de van egy csomó olyan dalom, ami csak az enyém, amiket magamnak írok, és amikben egy kicsit mindig ugyanazt írom. Ezek más szájából nem szólnának hitelesen, mert ezek az én életemről szólnak, arról, hogy hiszek a csodákban, és hogy hálás vagyok ezekért. Időbe telt, amíg felvállaltam ezeket, de vannak barátaim, akiknek megmutattam őket, és csodálkoztak: te ennyi dalt, ennyi verset írtál?” – mondja az interjúban. A kezdet a a Hontalan című album nyitószáma.

A dal regisztrációja még folyamatban van.

Linczényi Márkó

„Rappelt már a Nőügyekről és az adó 1%-áról, csúszott-mászott a színpadon szivárványos leggingsben, zsűrizte a fiatal tehetségeket és neki köszönhetjük a magyar reklámzenék nagy részét” – így szól a producereket bemutató sorozatban a Linczényi Márkó sokszínűségét ismertető bevezető.

The Kolin: San Francisco

„Kezdetben csak egy zenekarra koncentráltam, a Kolinra” – mondja Linczényi. A 2007-ben alakult zenekart 2009-ben ez a szám dobta be a köztudatba, hiszen Perez Hilton amerikai celebblogger lelkesedett a klipért: „ha szereted a cuki, szexi, mocskos, garázsos diszkóságot, akkor ezt imádni fogod!” – írta róla.

Zene: Linczényi Márk, Szilvási Ákos. Szöveg: Linczényi Márk. ISWC Kód: T-007.028.419-3

The Kolin: Majdnem szerelem volt

Ez pedig a tavalyi búcsúdal, amiről Linczényi Márkó ezt mondja az interjúban: „Ha már az ember lehúzza a rolót, akkor az a roló legyen szép. Szerettünk volna méltóképpen elbúcsúzni a zenekartól, ami nagyon sokat jelentett nekünk: addigi életünk legnagyobb élményeit, sikereit, csalódásait, reményeit neki köszönhetjük. Olyan erősen élt bennem ez a párhuzam a zenekar és egy be nem teljesült szerelem között, hogy egyértelmű volt, hogy a Majdnem szerelem volt lesz a búcsúdalunk. Felkerestem az eredeti szerzőket, akik szerencsére bírták a Kolint, és engedélyt adtak a dal átdolgozására.”

A dal regisztrációja még folyamatban van.

Babé Sila: A Bit

Az interjúban sok szó esik a reklámzenékről is. „Szerintem a jó reklámzene az, amikor az alkotó valamennyire szabad kezet kap, hogy kreatív munkát végezhessen, és valóban értékes tartalom jöjjön létre.” Ez a dal amellett, hogy a Szentkirályi reklámjában szerepelt, önállóan is megjelent – az azóta a showcase fesztiválok során bemutatkozó, nemzetközi karriert építő Babé Sila (akkor még Barbara Stahl) bemutatkozó single-jeként.

A dal regisztrációja még folyamatban van.

Antilope Kid feat. Walters Lili: Kicsit úgy

Linczényi Márkó mostanában Antilope Kid néven alkot, így jegyzi például az Egynyári kaland című sorozathoz készült zenéit. „A jelenetek alatt szóló háttérzenét is én írtam, de több olyan szám is készült (szereplők által előadott dalok, főcímdalok, szerenád stb.), ami akár a sorozat nélkül is értelmezhető mint önálló zeneszámok. A legnagyobb kedvencem a Kicsit úgy, ami egy komolyabb hangvételű szám, több lehetőség volt érzelmeket is belevinni” – mondja.

Zene: Linczényi Márkó. Szöveg: Walters Lili, Linczényi Márkó. ISWC kód: T-007.318.521-3

Szia uram

„Most Antilope Kid maradtam egyedül, viszont cserébe azt csinálok, amit akarok: belefér a hiphop, a szerelmes romantika, a társadalmi üzenet, a klasszikus zene, a poén, szóval bármi” – hangzik el az interjúban. A legutóbbi dal egyértelműen a poén kategóriába tartozik.

Zene és szöveg: Linczényi Márk. ISWC kód: T-007.332.401-2

Sugarloaf

A hazai pop-rock színtéren nem túl gyakori, hogy egy produkció megérje a negyedszázados jubileumot. Ezen kevesek egyike a Sugarloaf. A 25 év, a 2019-ben megjelent új lemez, az idénre tervezett „kvázi best of” és a az év végére várható jubileumi koncert kapcsán Tóth Szabival, a zenekar gitárosával, fő dalszerzőjével, és mára egyetlen megmaradt alapítótagjával készült interjú.

Ragga 2 (vizihulla)

A zenekar 2000-ben megjelent első, Manga! című lemezén még Somlyai Péter „Pepe” volt az énekes, aki 2002-ben családi okokból hagyta el a zenekart. Az albummal a zenekar eljutott a MIDEM-re is. A Ragga 2 című könnyed ska dalhoz készült a második klip.

Zene, szöveg: Egyházi Gábor, Sebestyén Ákos, Somlyai Péter, Sümeghi Tamás, Tóth Szabolcs. ISWC Kód: T-007.041.965-6

Hunny Bunny

A 2003-as Nő a baj! című albumon már Kövér Erika „Era” volt a frontember; ettől kezdve csak énekesnők álltak a zenekar élén. A Hunny Bunny az egyik legsikeresebb Sugarloaf-dal, bár mint Tóth Szabolcs mondja, „nálunk nem az van, hogy folytatásokat gyártunk az olyan sikeres számainkhoz, mint a Hajnalig még van idő, vagy a Hunny Bunny. Nem akarunk reprodukálni semmit.”

Zene: Egyházi Gábor, Sümeghi Tamás, Tóth Szabolcs. Szöveg: Orbán Tamás. ISWC Kód: T-007.003.457-9

Barbie

Era 2005 végén távozott a zenekarból, őt váltotta Dér Heni, aki korábban a Megasztárban vált ismertté. 2013-ig maradt a zenekarban, két stúdiólemez (Neon, 2006, Instant Karma, 2011) készült vele. A Barbie a rádiók által leginkább kedvelt Sugarloaf-dal: a 17. helyig jutott a Mahasz top 40 listáján. „Amikor Dér Heni kiszállt a zenekarból, az azért eléggé térdre kényszerített minket, hiszen nagyon összeforrt a nevünk a köztudatban” – mondja Tóth Szabolcs.

Zene: Dér Henrietta, Tóth Szabolcs. Szöveg: Dér Henrietta, Orbán Tamás. ISWC kód: T-007.041.958-7

Fekete fehér

A 2019-es Sputnik című albumon pedig az X-Faktor második évadában megismert Muri Enikő énekel. „Olyan friss erőt és gondolkodásmódot hozott a zenekarba, amire soha korábban nem volt példa. Az, hogy valaki frontemberként csapatjátékos, és nem az egyéni szempontjait nézi, olyan erőt ad a csapatnak, ami a többi tagot is inspirálja. Az ő érkezésével lettünk mi egyben, és onnantól kezdve a lemez megírása is könnyen ment” – olvasható az interjúban. A Fekete fehér című klipdal a Mahasz a magyar dalokat tartalmazó rádiós sikerlistájára került fel, a 6. helyig jutott.

Zene és szöveg: Tóth Szabolcs, Szűcs Norbert, Muri Enikő. ISWC kód: T-007.324.213-3

Firkin

A magyar és az ír folkzenét rockzenével ötvöző Firkin fuvolása, alapítója, menedzsere és zenekarvezetője, Péter János a magazinban elsősorban zeneipari kérdésekről, ezen belül a tudatosan tervezett nemzetközi karrierről beszél „imponálóan kendőzetlenül”, az optimális vállalkozási formától a turnébusz kérdéséig – bár azért azt mondja: „amikor már a színpadon vagyunk, akkor már minden rendben van, az a mi terepünk, ahhoz értünk igazán”.

Start Again

A YouTube-on legnépszerűbb Firkin-dal nagylemezen nem jelent meg, 2015-ben csak single-ként jött ki.

Zene: Varga Zoltán, Virág Lili, Kovács Gábor, Juhász Róbert, Kovács Nemes Andor, Péter János, Szuna Péter, Kárpáti Balázs. Szöveg: Kovács Gábor, Kovács Nemes Andor, Péter János. ISWC Kód: T-007.260.074-8

Hetedhét Székely

Bár a Firkin elsősorban angolul énekel, volt azért egy magyar nyelvű lemezük, a 2012-es Igyunk pálinkát! Ennek több dalához készült sajátos humorú animációs videó.

Zene: Göttinger Pál, Juhász Róbert, Laszip Dávid, Marczis Attila, Marthy Barna, Péter János, Szuna Péter, Virág Lili. Szöveg: Laszip Dávid, Marthy Barna, Péter János. ISWC Kód: T-007.159.086-7

Nem adom fel feat. Karácsony James

A zenekar friss, idei kiadványa egy kétszámos EP Firkin.hu címmel, ami egy LGT és egy Bikini-dal feldolgozását tartalmazza, annak nyomán, hogy a zenekar tízéves évfordulóján velük játszott Karácsony János és Németh Lojzi, és a koncertekre készült feldolgozások olyan jól sikerültek, hogy bekerültek a repertoárba.

Zene: Presser Gábor. Szöveg: Sztevanovity Dusán. ISWC Kód: T-007.008.364-5

Carson Coma

„Ezek a fiúk imádják a 60-as évek beatzenéjét, szeretnek turkálóba járni, már-már zavarbaejtő a vidámságuk, ahogy a Korda György iránti rajongásuk is, és közben magabiztosan legyűrik az elmúlt évek sadboy kultúráját, hiszen a közönségük odavan mindezért” – olvasható a Carson Coma portréjában. A zenekar szerepelt a Playlistben akkor, amikor elnyerte a Hangfoglaló Program induló előadóknak szóló támogatását, és a 2019-es kritikuskedvenc albumokat bemutató listánkon, rögtön az első helyen, hiszen a Corduroy Club című album kilenc év végi listán szerepelt.

Kreolkék pillanatok

Előző Playlistünkben a Song About My Grandma című dal szerepelt, amelynek videója a Klipszemlén is díjat kapott. A nagylemezről még a Kreolkék pillanatok lett egy kiemelkedően népszerű dal.

Zene és szöveg: Jónás Attila, Kun Bálint, Héra Barnabás, Bóna Zsombor, Fekete Giorgio, Szauer Dániel (csak zene), Gaál Péter. ISWC kód: T-0073298744

Peti és én

A nagylemez után kijött első önálló dal, aminek klipjében „sikerült még a korábbinál is kevésbé komolyan venni magukat, ez pedig nagyon jól áll nekik.”

Zene: Jónás Attila, Kun Bálint, Héra Barnabás, Bóna Zsombor, Fekete Giorgio, Szauer Dániel, Gaál Péter. ISWC kód: T-007.333.833-6

Bujdosó Trió

A Kampec Doloresszel, az Egy Kiss Erzsi Zenével, a Chakra Hackerrel, a Kistehénnel, az Ági és Fiúkkal, a Rutkai Bori és a Specko Jednóval, az Európa Kiadóval játszó Bujdosó János a magyar alternatív közeg egyik központi figurája. Zenéjében az avantgárd jazz, a pszichedelia, a népzene hatásai is megjelennek.

Traveller’s Diet

Bujdosó János triójának első, magyar-közel-keleti-mediterrán lemeze a Gold For Leslie címet viselte, és közösségi finanszírozásból készült, pedig ez 2012-ben még jóval ritkább volt, mint manapság.

Zene: Bujdosó János. ISWC kód: T-007.173.559-5

Full Time Scapegoating

2019-ig kellett várni a folytatásra: a National Amnesia Institute elődjénél eklektikusabb és sötétebb, címe a történelemhamisításra, a fake news-ra utal, de a kompozíciók reflektálnak a bűnbakkeresésre vagy a vallási elvekkel való gátlástalan visszaélésre is.

Zene: Bujdosó János. ISWC kód: T0071735551

Lemezajánlók

Elefánt: EL

„Magyarország egyik legeklektikusabb, legnépszerűbb, legpoposabb alterzenekara, az Elefánt ezúttal sem fukarkodott a különleges megoldásokkal, és továbbra is úgy tűnik, az eklektikusságra törekednek.” Szerepelt a kritikuskedvenc albumok listáján is.

Lóci Játszik: Rózsa utca

A mindig jó hangulatot varázsoló zenekar új lemeze „a korábbiaknál is eklek tikusabb színkavalkádot mutat.”

Zene: Fülöp Bence, Dobozy Ágoston Dénes, Fábián Tibor, Seress Bence, Csorba Lóránt, Rácz Dániel. Szöveg: Csorba Lóránt. ISWC: T0073332065

Blahalouisiana: Minden rendben

Az album „egy blahásan sokszínű, a világot nem negatívan, inkább reálisan megfestő dalcsokor”, amelyen „a hatások közt egy leheletnyi ’80-as évek áthallást vehetünk észre.” Szerepelt a kritikuskedvenc albumok listáján is.

Zene: Szajkó András, Jancsó Gábor, Pénzes Máté, Juhász Ádám, Mózner László. Szöveg: Schoblocher Barbara. ISWC kód: T0073174625

Dorota: Solar The Monk

A trió harmadik albuma „példátlan és bátor kísérleti anyag lett. A punk attitűdot, a nyers rockot és a keleti transzzenét ötvözik, mindezt teljesen kötetlen, szabad felfogásban. Egyszerre végtelenül okos és határtalanul elementáris.” Szerepelt a kritikuskedvenc albumok listáján is.

A dal regisztrációja még folyamatban van.

Ethnofil: Azimut

„Egy zeneileg kiforrott, átgondolt szerkezetű lemez, ami teljesen beszippant és magával sodor bennünket valahova pont oda a tőserdei faházhoz környékére, ahol készült – a természetbe, ahol tényleg semmi más dolgunk nincs, mint hogy mi is az ösztöneinkre hallgassunk.” Szerepelt a kritikuskedvenc albumok listáján is.

A dal regisztrációja még folyamatban van.

Jazzbois: Jazzbois Goes Blunt

„A jazz és a hiphop keresztmetszetébe helyezhető, hol inkább a lágy, ringató chilles triphop dominanciájával, hol pedig az igazán dögös, pörgősebb funk esszenciájával. Érezhető rajta a fúziós jazz korszak hatása, mégis egy igazán mai anyagról van szó, ami az első hangtól az utolsóig erőlködés nélkül hozza ugyanazt a magas színvonalat.”

A dal regisztrációja még folyamatban van.

A Playlist végighallgatható a Deezeren, a Spotify-on:

és a YouTube-on:



Categories: Playlist

Tags:

Leave a Reply

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.