A növekvő bevételek egyre nagyobb részét fordítják a zenészekre a majorök

Sok szó esik arról manapság, hogy jelentősen javult a zenészek tárgyalási pozíciója a kiadókkal szemben. Nemrég például itt írtunk Troy Carter jóslatáról, hogy a közeljövőben általános gyakorlattá válhat, hogy a kiadók csak egy bizonyos ideig vagy meghatározott mértékű nyereség eléréséig rendelkeznek majd a maszter jogok felett, és ezután azok visszaszálnak a művészre. Taylor Swift például már most ezt a modellt alkalmazta új, a Universal Music Groupnál megjelent albumánál.

Szintén a művészek megnövekedett hatalmát igazolja az A&R költségek jelentős növekedése. A Music Business Worldwide alapítója, Tim Ingham a Rolling Stone-ban írt erről. Idézi egyrészt a Sony Music Group elnökét, Rob Stringert, aki tavaly ősszel a következőt mondta: „Ma sokkal többe kerül leszerződtetni egy tehetséget, mint egy fél éve, és sokkal-sokkal többe, mint két évvel ezelőtt – a 2000-es évekkel, a letöltések korszakával pedig egyszerűen összehasonlíthatatlan.” Mint Stinger mondta: „mindig is az volt a dolgunk, hogy megtaláljuk az egyensúlyt aközött, hogy mennyit költünk a művészekre, és mennyit kapunk ebből vissza, de a matematikai formula most bonyolultabb, mint volt”. Ingham a művészek előnyös pozíciójának bizonyítékaként mutatja be azt is, hogy megnézzük az albumlisták élvonalát, rengeteg olyan megjelenést találunk, amit nem szimplán egy major jegyez, hanem közös megjelenés mondjuk a zenész saját kiadójával, vagy (mint Justin Bieber esetében) az előadó menedzsmentjének cégével.

A trendet a számok is igazolják. Mint arról részletesen itt írtunk, a Warner Music Group nemrég nagy meglepetést okozott azzal, hogy bejelentette: tőzsdére lép. A tőzsdefelügyeletnek benyújtott részletes dokumentumokból Tim Ingham összeszedte, hogyan alakultak a kiadócsoport bevételei és A&R költései – ez utóbbit most úgy értve, hogy a következőket mind tartalmazza: a az előadóknak, producereknek, dalszerzőknek és más jogtulajdonosoknak, valamint a szakszervezeteknek kifizetett jogdíjak; új előadók leszerződtetése és karrierjük elindítása; a stúdiófelvételek elkészítésének költségei. (Ez utóbbi a legalacsonyabb.)

A legfontosabb eredmény, hogy 2011 és 2019 között az így értett A&R költségek a teljes bevételhez képest nézett aránya 29,4%-ról 32,7%-ra emelkedett. Ezen belül 2016-ig mozgott 29 és 30% között, az utolsó három évben pedig 31, majd 32% fölé nőtt. Ez talán nem tűnik olyan nagy változásnak, de abszolút értékben az. Az A&R költségek 2011-ben 691 millió dollárt, 2019-ben 1 milliárd 178 millió dollárt tettek ki a Warner Music Groupnál, vagyis az évtized végére kb. 1,7-szerese lett a jogdíjak, előlegek stb. összesített értéke, mint az elején volt. Eközben a WMG összbevétele 2,35 milliárd dollárról 3,6 milliárd dollárra nőtt.

Úgy is nézhetjük az A&R, a jogdíjak növekedését, hogy ha 2019-ben akkora lett volna az arányuk a bevételhez képest, mint 2011-ben volt, vagyis 29,4%, akkor egy év alatt 144 millió dollárt „spórolt” volna a major. Ha csak a hanghordozók fizikai vagy digitális értékesítésének jövedelmét nézzük, vagyis a hangfelvétel-kiadók üzletének „magját”, akkor ennek az utóbbi három évben már 40% körüli része az A&R költség. Hasonló emelkedésről számolt be a befektetőknek tavaly a Sony Music is.

Mindennek a művészek bizonyára örülnek, csakhogy a Warner tőzsdére lépésével megjelennek majd azok a befektetők, akik szintén látják ezeket a számokat, és Tim Ingham szerint őket már inkább aggasztani fogja, hogy a jövedelem mekkora része kerül ki a cégtől. Nem kizárható, hogy felteszik majd a kérdést a cégvezetésnek: nem lehetne ezt csökkenteni? Márpedig ez „bármilyen kreatív üzletág számára” igen kellemetlen helyzet. Ennek a forgatókönyvnek a valószínűségét az is növeli, hogy már megvannak a jelei annak, amit már egy ideje várnak az elemzők: a stream bevételek ugyan még növekednek, ám a növekedés üteme elkezdett visszaesni, hiszen a fejlett piacokon a stream elterjedtsége a még megnyerhető potenciális fogyasztók számának visszaesését is magával hozza. Jelenleg az jogdíjakra, A&R-ra költött összegek növekedését könnyedén ellensúlyozza az összbevétel emelkedése, de könnyen lehet, hogy ez hamarosan már nem így lesz.

(A cikk nyitóképén a Warner Music Group legsikeresebb előadója-szerzője, Ed Sheeran látható az Antisocial klipjében.)



Categories: Hírek

Tags: , , ,