Olyan hatékonyan lehet irányítani a hallgatók figyelmét, hogy az már szinte manipuláció – Friedemann Findeisen (Holistic Songwriting) a DEX-en

Két nagy sikerű előadást tartott a Dalszerző Expón Friedemann Findeisen, aki nemcsak dalszerző, hanem két könyvet is írt a dalszerzésről, Holistic Songwriting címmel működtet egy rendszeresen frissülő YouTube-csatornát, valamint kurzusokat tart a témában (továbá bűvész és társasjáték-tervező). Meghallgattuk előadását a dalok drámai ívéről és a alkotói időmenedzsmentről, illetve beszélgettünk is vele. Lejjebb olvasható interjúnkban szó van a zeneelmélet és a dalszerzés viszonyáról; a szerzők megélhetéséről és arról, hogy a dalírás melyik része foglalható formulába.

A drámai ív felépítése

Findeisen első előadásában bestsellerré lett, The Addiction Formula című könyvéből mutatott be egy részletet. Mint mondta, a „formula” nem arra van, hogy „kiölje az örömöt a zenélésből”, hiszen ő maga is azt szereti a legjobban, amikor viszi a flow – de ha ebből kiesik, akkor jól jön a segítség ahhoz, hogy visszatérhessen a szerzői munka leginkább örömteli részéhez. A bevezetőben hangsúlyozta azt is, hogy megközelítése kizárólag a kommerciális zenére koncentrál, vagyis ha valaki számára nem fontos, hogy a dala minél több embert megfogjon – mert mondjuk terápiás céllal ír zenét –, akkor természetesen minden szabályt figyelmen kívül hagyhat.

A fő „formulában” a zene minden elemét aszerint csoportosította, hogy az az érzelemkifejezés, a történetmesélés vagy a groove szolgálatában áll. Mint mondta, érzelem nélküli zene nem létezik (volt olyan, hogy egy filmrendező ilyet kért tőle, akkor jött rá, hogy ez lehetetlen megrendelés). A dalokat tehát aszerint lehet csoportosítani, hogy az érzelemkifejezés mellett elsősorban a groove vagy a történetmesélés a fontos, bár persze akár mindhárom tényező is megjelenhet.

Az előadás elsősorban a történetmesélésre, azon belül is a drámai ívre koncentrált. Findeisen elmondta, hogy a neki véleményezésre elküldött dalok túlnyomó részének az fő hibája, hogy nem szentelnek ennek kellő figyelmet, nincsen íve a daloknak. Pedig ez a hallgató bevonásának egyik legfőbb eszköze, és még a legjobb refrén is hatástalan maradhat, ha nincsen jól felvezetve. Ha odafigyelünk a drámai ív felépítésére, az nemcsak a hallgatónak segít, hogy „tudja, hol jár” a dalban, hanem a zeneírásban is jól használható, kreatív eszköz.

Az ív felépítésében az egyazon „energiaszinten” megmaradó részek és a fokozatosan változó energiaszintű részek segítenek (Findeisen elnevezései ezekre: hype, tension), ezek egymás utáni használata adja ki az átmenetek különféle fajtáit. A közönség segítségével szedett össze néhány példát arra, hogy különféle hangszerekkel, illetve az énekkel hogyan lehet ezeket megoldani – szerinte egyébként a legfontosabb hangszer, amivel az energiaszint változtatható, a dob. Fontos látni, hogy attól még, hogy valami változik a dalban, ez nem feltétlenül jelenti az energiaszint megváltozását. Sok dalnak azért nincs megfelelő íve, mert azt hiszi a szerző, hogy az akkordok váltogatása automatikusan az energia változásával jár, pedig ez nem így van.

Ezekkel az eszközökkel lehet létrehozni a dalon belüli átmeneteket, amelyeknek egy része jól bevált eszköz (pl. az energiaszint fokozatos vagy előkészítés nélküli emelése). Néhányat Findeisen szerint nem használunk eleget (például amikor az energia csökkentésére van szükség egy csúcspont után, akkor ez ritkán történik fokozatosan); mások pedig egyértelműen hibának számítanak. A legfontosabb ilyen a „hamis ígéret”, amikor egy fokozás azt jelzi előre, hogy emelkedni fog az energiaszint, de aztán ez nem következik be. Ez gyakori hiba Findeisen szerint, például sokszor előfordul, hogy az első versszak végén egy fokozást vet be a szerző, ám aztán a második versszak következik, ami ugyanazon az energiaszinten marad, mint ahol az első volt. (Ennek egy változata az „overshoot”, amikor a fokozás magasabb energiát ígér, mint ahova valójában érkezünk. Mint mondta, egyetlen slágert tud, amiben ez történik: az Uptown Funk pre-chorus része jobban felpörög, mint az utána következő refrén.)

A legfontosabb persze az, hogy a különféle fokozatos és hirtelen átmenetek segítségével a dal egészét átfogó, teljes ívet építsünk fel. Itt is van néhány fontos szabály, amiket jó, ha betartunk, ha nagy közönséget szeretnénk megfogni. A slágerekben mostanában általában három csúcspont van,  és fontos, hogy ezek közül a harmadik legyen a legmagasabb csúcs. Ezeket a kiemelt részeket (nyilván tipikusan a refréneket) jól elő kell készíteni, kerülve a „hamis ígéreteket”. Fontos még, hogy a második versszaknak magasabb energiájúnak kell lennie, mint az elsőnek.

Mint Findeisen mondta, ezeket a szabályokat a mai slágerek jellemzően betartják, de ez a fajta építkezés csak a kilencvenes években, Max Martin és mások munkássága nyomán lett (szinte) egyeduralkodó. A Beatlest hozta példának: természetesen az ő dalaiknak is volt drámai íve, ugyanakkor még megtehették, hogy hosszú, azonos energiaszinten megmaradó részeket tegyenek a számaikba, és ezzel nem veszítették el a hallgatóikat. Azóta azonban az emberek egyre kevésbé képesek arra a fenntartott figyelemre, amit egy ilyen megoldás igényelne, másfelől pedig sokkal több dal jelenik meg, amelyek mind megpróbálják megnyerni a hallgatóságot – emiatt aztán szükség van olyan eszközök alkalmazására, amelyek nagyon hatékonyan képesek megragadni és irányítani a hallgatók figyelmét, olyannyira, hogy azt már akár manipulációnak is nevezhetnénk.

Koncentráljunk arra, ami fontos, de nem sürgős!

Friedemann Findeisen egy workshopot is tartott a Dalszerző Expón, ami az alkotók időmenedzsmentjéről szólt, és több, a hallgatóságot láthatóan meglepő és elgondolkodtató megállapítást tartalmazott.

Megmutatta az ismerős ábrát, amely a feladatokat a fontos / nem fontos és a sürgős / nem sürgős dimenziók mentén rendezi el. A jelenlévők mind egyetértettek abban, hogy a fontos és sürgős feladatok élveznek prioritást – kivéve magát Findeisent. Szerinte ugyanis ezek a sürgős feladatok jellemzően valaki más érdekeit szolgálják: megígértük valakinek, hogy elmegyünk másnap „arra az eseményre”, megkértek, hogy gyorsan segítsünk egy dal meghangszerelésében stb. stb. Megírni egy dalt, ez valójában soha nem sürgős, mint ahogy az sem, hogy átgondoljuk és fejlesszük az alkotói módszereinket; hogy egészséges, boldog, művelt emberek legyünk; hogy időt töltsünk a családunkkal. Jól látható, hogy ezek az igazán fontos dolgok, amelyekre viszont nem jut idő, ha elveszünk a sürgős, de végső soron mások számára fontos dolgokban.

Findeisen egy hallgató kérdésére elmondta, hogy természetesen tisztában van azzal, hogy – főleg az alkotói pálya kezdetén – a bevétel a mások számára fontos megrendelésekből van. De mint mondta, az igazán sikeres szerzők és producerek azok, akiknek megvan a maga sajátos hangzása. Ezt pedig csak úgy lehet kialakítani, ha a saját zenénken dolgozunk. Ha ez megvan, akkor a megrendelők azért fogják keresni a szerzőt, mert ezt a fajta, csak rá jellemző hangzást keresik – és így jellemzően egy-egy munkával több pénzt lehet keresni (hiszen nem tudja helyettünk másvalaki megcsinálni).

Elárulta, hogy ő meg tudja tenni például azt is, hogy hetente egyszer nézi csak át az e-mailjeit; aki vele akar dolgozni, annak ezt el kell fogadnia. Említette egyébként azt is, hogy a nem fontos és nem sürgős dolgokat sem szabad lebecsülni, hiszen gyakran az „értelmes időpocsékolásokból” nyerjük az inspirációt.

Az időmenedzsment workshop egy másik része a „kreatív siker” meghatározásával foglalkozott. Erre Findeisen a következő meghatározást adta: „a jó produktumok mennyisége, amiket egy év alatt el tudsz készíteni”. Ebben nagyon sok minden benne van, például a mennyiség és a minőség viszonya.

Findeisen felidézett egy kísérletet: egy dalszerző kurzus hallgatóit két csoportra osztották; az egyiknek az volt a feladata, hogy rendszeresen előálljon új dalokkal, a másikban viszont csak egyetlen dalt kellett írni a szemeszter alatt, annak viszont a legjobbnak kellett lennie. Mint mondta, az előbbi, vagyis a rendszeresen alkotó csoport tagjai a kurzus végére jobb dalokat írtak, mint azok, akik mindazt, amit csak tudtak, egyetlen szerzeménybe akarták belerakni. Vagyis az alkotói munkában jó esetben a minőség és a mennyiség nem áll egymással szemben, a rendszeres írás által fejlődünk.

A cél tehát az, hogy rendszeresen jó minőségű alkotásokkal álljunk elő, ami egyébként rengeteg feladatot, amelyekre időt lehet pocsékolni, megkönnyít. Így például nem lesz gond, hogy mivel töltsük meg a közösségi felületeinket, hogyan érjük el, hogy lájkolják és megosszák a tartalmakat; és a folyamatos jelenlét a kapcsolatépítést is megkönnyíti, hiszen könnyebb elkezdeni beszélgetni azzal, aki ismeri a munkáidat. A fenti formulában egyébként benne van a képesség komponense is („el tudsz készíteni”), ami a testi és lelki egészséget implikálja.

Findeisen beszélt arról, hogy a kreatív sikerhez fejleszteni kell az „outputot”, az elkészült, nyilvánosságra hozott és jó esetben valamilyen módon megvásárolható alkotásokat, valamint a „motort”, vagyis az alkotói folyamatokat. Adott tippeket a munkafolyamatok gyorsításához. Ilyen például . a számítógépen gyakran használt parancsok esetén a shortcutok, billentyűkombinációk megtanulása – lehet, hogy egy-egy alkalommal csak pár másodpercet spórolunk ezekkel, de vannak dolgok, amiket egy dal elkészítése alatt több százszor megcsinálunk, ezért ez nagyon is számít.

Másfelől hosszan beszélt arról, hogy az alkotói folyamatok fejlesztésében fontos új szokások elsajátítása, amihez gyakran „át kell vernünk magunkat”. Ha tudjuk, hogy valamit fontos lenne csinálnunk, akkor megjutalmazhatjuk magunkat érte (pl. ő futás közben podcastokat hallgat), vagy hozzáköthetjük ezt más, már meglévő szokásainkhoz. Ha ezeket a trükköket kitartóan alkalmazzuk, kb. három hónap után lesz az új tevékenység olyan valódi szokássá, aminek a kiváltásához már nem kell kerülőúthoz folyamodni.

Igenis meg lehet élni dalszerzőként, csak kreativitás és bátorság kell hozzá

Még előadásai előtt beszélgettünk Findeisennel, több olyan témáról is, amelyek egyik alkalommal sem kerültek elő.

Nagyon sokféle dolgot csinálsz. Hogyan jöttek ezek egymásból?

Az egyik dolog vezetett a másikhoz. Zenét tanultam, aztán dalszerzőként kezdtem dolgozni, majd filmzenéken is írtam. De mivel az előbbit jobban szerettem, visszatértem hozzá. Az alkotáson kívül nagyon fontos nekem az, hogy megosszam, amit tudok, ez vezetett ahhoz, hogy írtam két könyvet, illetve elkezdtem videókat készíteni. Kreatív ember vagyok, egyszerűen nem bírom ki anélkül, hogy valamit alkotnék. A zene mellett egy másik nagy szerelmem a társasjáték, ilyeneket is tervezek. Most éppen egy olyan kártyajátékon dolgozom, ami a zenészeknek szórakoztató módon megtanítja a zeneelméletet, és megmutatja, hogy azt hogyan tudják használni. (Itt lehet előrendelni a Kickstarterena szerk.) De voltam egyébként már bűvész is.

Több zenésztől is hallottam már, hogy évek óta tanulták a zeneelméletet, mire rájöttek, hogy ezt tényleg lehet használni a zenélésben; hogy az akkordok, amikről tanulnak szolfézson, azok ugyanazok, amiket játszanak.

Én ötéves koromban kezdtem el játszani a gitáron, és már tini voltam, amikor rájöttem, hogy hiszen a C-D-E-F stb. hangokat fogom le az akkordokban. Ennek a mélyén az van, hogy a zeneelmélet valójában nem a dalszerzésben használt eszköz (legalábbis a klasszikus zenén kívül), hanem olyasmi, aminek a segítségével elemezni tudjuk a zenét, illetve beszélni tudunk róla. Rengeteg dalszerzővel készítettem interjút, akik bevallották, hogy nem értenek igazán mélyen a zeneelmélethez, és ez láthatóan feszélyezte őket. Ezért kellene megérteni, hogy mire való és mire nem való az elmélet.

A Nirvana-dalokról szóló videódhoz sok olyan komment jött, hogy Kurt Cobaint nem érdekelték az akkordok, csak gitározgatott, és ha valami tetszett neki, akkor azt berakta egy számba.

Igen, nagyon is lehetséges, hogy így volt. Ahhoz viszont, hogy megértsük, hogy mitől működnek a Nirvana-dalok, nagyon jó eszközt ad kezünkbe a zeneelmélet.

Számomra kissé fura az a könyvcím – ami egyben az előadásod címe –, hogy The Addiction Formula. Azt sugallja, hogy itt van egy követhető recept, amivel slágereket írni, miközben azért ennél jóval összetettebb az üzeneted.

Úgy gondolom, hogy ha beszélhetünk formuláról a dalszerzés kapcsán, akkor ez az. Nagyon sok szempontból persze nem szorítható szabályok közé a dalszerzés. Ahogy Steve Dub mondta (a DEX-en listening session alatt – a szerk.): azt hiszed, hogy valamit így meg így kell csinálni, mondjuk így kell megírni az akkordmeneteket – aztán hallasz egy dalt, ami nem tartja be ezt az állítólagos szabályt, mégis működik. Amire viszont tényleg vonatkozik formula, legalábbis ha a nyugati popslágerekről beszélünk, az szerintem a struktúra: hogyan építesz fel egy dalt, mikor és hogyan léptethetsz be új elemeket, hogyan mesélsz el egy történetet stb.

A „holisztikus dalszerzésben” benne van nálad a branding, az image is. Ez meglepő lehet, hiszen sokan nem gondolják, hogy ez olyasmi, amivel a dalszerzőknek kellene foglalkozniuk.

Gondolj bele: egy művész az image nélkül csak egy mezei énekes. Lehet, hogy nagyon jó énekes, de szükség van még ezen túl is valamire, amitől különleges lesz. Én hiszek abban, hogy mindenki különleges valamiben, és az image-nek az a dolga, hogy ezt kiemelje, eljuttassa a közönséghez. Nagyon fontos, hogy image-nek része minden, beleértve az összes zenei és nem zenei választást. Az egész zeneipar nagyon erősen elmozdult a DIY irányába, és ma már a művészeknek maguknak kell nagyon tudatosan foglalkozniuk ezekkel a kérdésekkel, egészen addig a szintig, hogy mondjuk milyen világítást alkalmaznak a klipjeikben.

Mivel a zene persze központi jelentőségű az image szempontjából, nagyon is van köze hozzá a dalszerzőknek. Lényeges, hogy a szerzők megértsék, hogy az ő felelősségük az, hogy az előadó image-ének megfelelő zenét írjanak. Ha másoknak írsz dalokat, akkor nagyon fontos, hogy megismerd őket, a személyiségüket; ahogy Steve Dub is mondta, úgy  kezdődik a közös munka, hogy beszélgettek. Szerzőként nem te vagy a középpontban. Ezt sok dalszerző elfelejti.

Van, aki azt mondja, hogy a dalszerzőknek is fel kell építeniük a saját brandjüket, például mert egyre kevesebb pénzt tudnak keresni. (Lásd például a 2008-ban a DEX-en járt Dina Mystrisszel készült interjúta szerk.)

Szerintem igenis meg lehet élni dalszerzőként, csak kreativitás és bátorság kell hozzá. Ismerek például egy dalszerzőt, aki egy jól menő stúdióban dolgozott, és fogta magát, felmondott és elment utcazenélni Berlinben. Egy év alatt eladott így tízezer lemezt, amiből már meg lehet élni. A bátorság meghozta a gyümölcsét. Nagyon sok ott rontják el, hogy a mennyiségre mennek: azt gondolják, hogy akkor lehet megélni a szerzői munkából, ha nagyon-nagyon sokan hallgatják a dalaidat. Szerintem főleg a pályád kezdetén nem erre kell koncentrálni, hanem arra, hogy megtaláld azokat, akik nagyon szeretik, amit csinálsz. Száz igazán lelkes rajongó többet ér, mint tízezer ember, aki meghallgatja a dalodat, azt gondolja, hogy elég jó, de igazából fogalma sincs arról, hogy ki vagy. A mai zeneiparban úgy lehet boldogulni, ha megtalálod a magad niche-ét, és abban csinálsz valami különlegeset, amire felfigyelnek. Itt jön be a branded felépítése, vagyis a marketing szerepe – én ezt sokkal kreatívabb értelemben használom, mint ahogy általában a marketingre gondolni szokás. Összefoglalva: az Ezer igazi rajongó elmélet jól leírja azt, ahogy ma működnek a dolgok.

Tudom persze, hogy közben a „régi rendszerben” működő szervezetek komolyan küzdenek azért, hogy pl. több jogdíjat kapjanak a szerzők a Spotify-tól, YouTube-tól, és ez is számít. Csak aztán jön majd egy új Spotify, és újabb tíz év lesz, mire a kormányzat kitalálja, hogy azt hogyan lehet szabályozni.

A legtöbben valószínűleg a YouTube-on ismernek, de gondolom a bevételeid túlnyomó többsége a kurzusaidból jön.

Sőt, a YouTube-on szándékosan azt választottam, hogy ne jelenjenek meg reklámok a videóim mellett. A YouTube szerepe nálam üzleti szempontból kizárólag a marketing a fizetős kurzusukhoz, mégpedig a legtisztább értelemben: ha a nézőnek tetszik a videó, felkelti az érdeklődését, hogy mit tudok még mondani neki, akkor meg fogja nézni a kurzusaimat; ha érdektelennek találja, amiről beszélek, akkor nem. Persze említem ezeket a kurzusokat a videókban, de azért igyekszem nem nagyon sulykolni. Ezek mellett a Patreon fontos bevételi forrás számomra, ahol a támogatóim hetente kapnak egy új videót, amiben kérdésekre válaszolok, illetve ott lehet nekem dalokat küldeni véleményezésre.

Fotók: Somay Márk, Rónai András



Categories: Dalszerző Expo, Hírek

Tags: , , ,

Leave a Reply

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.